25.

Idővel mindenki rájön...ki hosszabb, ki rövidebb idő alatt, de kétségtelen, hogy mindenkiben tudatosul...Hatalmas erők rejlenek a lelkünk mélyén!

Az autó zötykölődve tért le a betonozott útról, egy másik, alig észrevehető földútra, amit nem meglepő módon sűrű erdő szegélyezett.Kinéztem az ablakon.A sötétség ellenére is jól láttam, hogy a bozót csaknem teljesen áthatolhatatlan.Az öreg, vaskos és göcsörtös fák olyan közel nőttek egymáshoz, hogy már-már összeértek.Lombjuk és gyökerük összeölelkezett,s olyan sűrű volt, hogy nem is látszott felettünk az égbolt.Az út meredeken felfelé emelkedett, és kanyargott, néhol kiálló sziklák nehezítették az átjárást, máshol kidőlt fatörzsekkel kellett megbirkóznunk.Pár kilométerrel arrébb a hegyet mély szakadék szelte ketté, sebesen rohanó, hangosan zúgó folyóval a mélyben.A két oldalt mohás, ősrégi fahíd kötötte össze,ami keservesen nyikorogva sírt az autó súlya alatt, amikor araszolva áthaladtunk rajta,s biztonságosan megérkeztünk a túlpartra, újra elvesztünk az erdőben.Úgy tűnt, sohasem ér véget az utazás, és a hó is egyre sűrűbben hullott.Néhol már a földre hullott leveleken is megmaradt.A sötétség is olyan áthatolhatatlan volt a csillagtalan éjszakában, mintha a világ összes fényforrása kialudt volna.Hosszas bolyongás után haloványan derengő fényfolt jelent meg a fák között, s ahogy közeledtünk egy emeletes, vastag gerendákból épült ház bontakozott ki a homályból. Ablakain meleg fény áradt ki, és a kéményből füst gomolygott fel.Ahogy megálltunk a ház mellett, kivágódott az ajtó, és egy méreteiben Adamet is majdnem megszégyenítő férfi indult felénk, nyomában egy törékeny, körülbelül korombeli lánnyal a nyomában. Adam széles mosollyal az arcán kipattant a kocsiból,és a férfihoz érve boldogan átölelték egymást, majd felkapta a lányt, és párszor körbe forgott vele.Az üvegen át néztem a jelenetet.Olyanok voltak mint egy boldog család, akik hosszú idő után ismét találkoztak.Csak bámultam őket a sötétből, és furcsán nehéznek éreztem a szívemet.Olyannak, mint egy nagy követ, és a családomra gondoltam.Nem tudják merre járok, és nem tudhatnak rólam semmit.Tudtam, hogy jobb így nekik.Miközben lelki fájdalmammal voltam elfoglalva, Adam jött oda hozzám, kinyitotta az ajtót, és a kezemnél fogva felhúzott az ülésről.A szél összeborzolta a hajam,és a nyakamba fújta a havat,míg Honey kétségbeesve kapaszkodott a kabátomba.Ahogy közelebb értünk a két emberhez, az arcuk is tisztán láthatóvá vált.A férfi mosolygós,kedves barna szemű ember volt, és boldogan, fülig érő mosollyal ölelt át-Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Lexi!James vagyok!Már nagyon vártunk!-mondta és megveregette a vállam.Tétován rámosolyogtam,bólintottam, és a lány felé fordultam.Olyan apró volt mint én, de sokkal törékenyebb.Hosszúkás, enyhén szív alakú arcát  vékony szálú, de bámulatosan sok nagyon szőke hajszál keretezte,és hatalmas kék szeme csak úgy világított szinte hófehér bőre mellett.Mosolyogva fogta meg a kezem,de abban a pillanatban mintha egy másik, idegen világba lépett volna át.Az arcáról eltűnt a mosoly, és minden más kifejezés, szeme kikerekedett, pupillája hatalmasra tágult, s mintha egy másik dimenzió történéseit szemlélte volna.Mindez azonban csak néhány pillanatig tartott, s újra megjelent az arcán az előbbi jóságos mosoly.Kis,törékeny kezét az arcomra tette-Mary vagyok!Légy üdvözölve nálunk!-suttogta a fülembe miközben megölelt.Köszönöm!-motyogtam,és elindultam, mert kedvesen a ház felé tessékeltek,én azonban nem tudtam elfelejteni azt a pár másodpercet.A házba belépve  megcsapott a meleg,és egy otthonos érzés, amit évek óta nem éreztem.A ház belsejében is a fa dominált,fa padló, gerenda falak és mennyezet, a szemközti falon pedig hatalmas, kőből rakott kandalló állt.Az egyik sarokban kis konyha és egy nagy, fényesre suvickolt fa asztal hat székkel, a kandalló előtt pedig puha fotelek és kanapé, kötött takarókkal letakarva.Bámulatosan otthonos hely volt.A világítást megannyi gyertya, és bányászlámpa szolgáltatta.Mary leültetett az asztalhoz, puha takarót terített a vállamra, teát és süteményt tett elém, majd leült velem szemben.Nem sokkal később, a csomagjaink behordása után James és Adam is csatlakozott hozzánk.Hosszasan faggattak minket mindenről,ami azóta történt velünk, hogy először találkoztunk.Mire a történetünk végére értünk, Adam felfalt egy tál süteményt, és láttam rajta, hogy fárad, engem azonban nem hagytak nyugodni a történtek.Vacilláltam még egy ideig, de végül a kíváncsiságom győzött-Öhm...ne haragudj Mary, hogy megkérdezem, de amikor megfogtad a kezem...mintha egy másik dimenzióba néztél volna át.Mi történt veled?-kérdeztem, és felváltva néztem a lányra, majd Jamesre.Mary ismét megfogta a kezem, és James beszélni kezdett-Tudod Lexi, Mary egy orákulum.A jövőbe lát, de ezen kívül átlát a fátylon is, ami az emberek igazi énjét rejti el a világ elől.Ha jól gondolom, rólad is megtudott valamit, amit bizonyára el fog mondani neked!-felelte, és nevetni kezdett.Kétségbeesve néztem Maryre, és egy cseppet sem találtam nevetségesnek a helyzetet.Mit tudhatott meg rólam, amit én még nem tudok?Milyen titkok lehetnek még rejtve előttem?Tudni akartam mindent, amit a lány látott,de túl kimerültnek éreztem magam, és nem akartam mást mint egy forró fürdőt, és egy ágyat.Csak bámultam magam elé, és a hangok körülöttem egyre tompultak.Homályosan észleltem, hogy Adam feláll, és Jamesszel együtt kimegy a házból, Mary szintén feláll az asztaltól, megsimogatja a vállam, majd odébb megy.Összerezzentem, ahogy Honey leugrott az ölemből, és hangos dorombolással kezdte inni a tejet, amit a lány adott neki.Kirázott a hideg, és nagyot ásítottam, majd én is feltápászkodtam.Összefontam magam előtt a karom, és a kis konyhához sétáltam-Mary!Megmutatnád a szobát ahol aludni fogunk?-kérdeztem, és fáradtan rá mosolyogtam.Szó nélkül kézen fogott,és felvitt az emeletre,ahol a lépcső végén hosszú folyosóra értünk.Innen nyílt a fürdő, a két hálószoba, és a terasz, ami a völgyre nézett.Mary kedvesen a távolabbi szobába vezetett, és kitárta előttem az ajtót.A szobában gyertyák égtek, hangulatos derengésbe vonva a szobát,és meleg, mézeskalács illat érződött.Az ágyon törölközők, és köntösök, és pizsama várt.Megköszöntem,majd leroskadtam az ágyra.Úgy éreztem évszázados terhek nyomják a vállam.Néha úgy éreztem elveszítem önmagam, s mindig valami rossz dolognak kellett történnie ahhoz, hogy visszataláljak magamhoz.Most azonban tudtam ki vagyok, és megingathatatlanul éreztem, hogy élek.Fogtam egy törölközőt és átmentem a fürdőbe.Kinyitottam a csapot, majd a ruháimat lehámozva magamról a földre dobáltam őket, és amíg arra vártam, hogy megteljen a kád megálltam a tükör előtt és szemügyre vettem magam.Az arcom makulátlan volt, csupán fáradtság látszódott rajta,a nemrég szerzett sebeknek azonban nyoma sem volt.Beletúrtam a hajamba;sokkal erősebbnek, többnek, és fényesebbnek tűnt mint az előtt, és talán még hosszabb is volt.Halványan elmosolyodtam, mert titkon tetszett amit látok,mégis furcsa volt;láttam magam, de mintha nem is én lettem volna.A vonásaim élesebben látszódtak mint azelőtt, és a szemem mély barna tónusa is megváltozott, most már-már fekete volt, kékes, acélszürke árnyalattal.Megbabonázva néztem szembe saját magammal, majd elszakítottam a tekintetem a tükörről, és bemásztam a kádba.A forró víz úgy ölelt körül, mint egy védelmező, és tisztító burok. Egészen az államig belecsúsztam, s még a szemem is lehunytam.Majdnem elaludtam,amikor meghallottam az ajtó nyikorgását,és a súlyos léptek alatt recsegő padlódeszkákat. Felnéztem, és Adam nézett le rám;ezután lassan levetkőzött,beszállt mellém a kádba,és gyengéden magához húzott.Ahogy a testem hozzá simult,a szívem olyan őrült vágtába kezdett mint egy megvadult versenyló, a torkom kiszáradt,és olyan elviselhetetlen forróság öntött el,mintha a pokol tüze égetett volna.Zihálva bújtam hozzá, s századszor is hálát adtam azért, hogy Ő velem van.Még órákig feküdtünk ott a vízben egymás karjaiban,míg ki nem hűlt a víz,s kénytelenek nem voltunk kiszállni.Gyorsan megtöröltem magam,és visszamentem a szobába. Adam nem tartott velem,mert még beszélni akart Jamesszel,így ismét magamra maradtam.Míg én fürödtem, felhozta a csomagokat, ezért felvettem a saját pizsamámat,és bebújtam az ágyba.A gyertyák már éppen csak pislákoltak,s én az ágyból kibámulva az ablakon,még sokáig néztem ahogy szállingózik a hó,de végül megadtam magam a kimerültségnek.Furcsa érzéssel aludtam el,és ez elkísért a tudattalan világba is.Nyugtalanul aludtam,farkasokkal álmodtam,mert akkor még nem tudtam....