14.

"Egy sebet be lehet kötözni, egy törött csontot sínbe lehet rakni, de ha nem törődnek az emberrel, azt nem lehet utólag helyre hozni."

 Reménnyel telve, mégis fáradtan,kisírt szemekkel,fájó végtagokkal,sajgó sebekkel,és aggódó szívvel ébredtem.Amint kinyitottam a szemem,rögtön szertefoszlott minden,amit az éjjel szabadon folyó álmaiban felépítettem.Őszintén hittem, hogy ha nagyon erősen kívánom,Adam reggelre jobban lesz,és én aggódás helyett örömmel ölelhetem magamhoz.Rá kellett jönnöm azonban,hogy csak a kisgyerekeknek mondott mesékben vannak csodák, csak ott érvényes a kívánság,csak ott teljesülnek be azonnal a vágyak.Még utoljára magamhoz szorítottam,azután felkeltem az ágyból.Éjjel teljesen kihűlt a ház,és én vacogó foggal szaladtam át a szobámba, hogy a pizsamámat valami melegebb ruhára cseréljem.A fürdőszobai rutint úgy zavartam le, hogy nem is néztem tükörbe.Nem voltam kíváncsi arra, hogy mennyire vagyok kékre-zöldre verve,és arra sem,hogy mennyire vörösek a kisírt szemeim.Nem érdekelt hogyan nézek ki,csak azt akartam,hogy minden újra jó legyen.Legszívesebben visszafeküdtem volna az ágyba,de nem állhattam meg, nem hagyhattam,hogy összezuhanjak,és magamba forduljak.Tartanom kellett magam,mert ott feküdt az ágyban egy ember,aki jelen pillanatban csak rám számíthatott,akinek szüksége volt rám,és akire nekem is szükségem volt.Annak érdekében,hogy valamelyest eltereljem a gondolataimat,feltakarítottam a házban a tegnapi sárnyomokat,és kimostam két adag ruhát.Ennem is kellett valamit,de annyi életkedvem sem volt, hogy egy falatot is a számba vegyek,viszont gondolnom kellett Adamre is,mert a szervezetének szüksége volt táplálékra, így hát fellapoztam az örökségemet, családom nőtagjai által gyűjtött,és féltve őrzött receptkönyvemet,és kikerestem Anabelle nagyi csodalevesének receptjét.Emlékekből tudtam,hogy ez mindenre jó, mert anyu lelki bajtól kezdve, a meghűlésig mindenre alkalmazta. Pontosan követve a leírást,szépen felaprítottam hozzá minden alapanyagot,főztem bele csirkehúst,és szép lassan arany színű,gyöngyöző levessé állt össze.Amíg főtt, tüzetesebben körülnéztem a konyhai szekrényekben.Nagy meglepetésemre igen jól fel volt szerelve mindenféle konyhai kütyüvel,amire csak szükségem lehetett.Elgondolkodtatott,hogy mi lehet ennek az oka, de nem tudtam rájönni, inkább azzal biztattam magam,hogy majd ha Adam rendbe jön,megkérdezem tőle,ezért kitettem a konyhapultra egy turmixgépet, és még melegen kevés levest,zöldséget és húst összepépesítettem vele,mintha csak bébiételt gyártottam volna.Kiöntöttem egy tálba, fogytam egy kanalat és egy szalvétát, majd felvonultam az emeletre.Az ajtóban állva szívszorító látvány volt, hogy az,akire a legnagyobb szükségem lett volna, úgy feküdt az ágyban csukott szemmel, teljes mozdulatlanságban, mint halott a koporsóban.Nagyokat nyeltem, mert a sírás fojtogatott. Ahogy ott feküdt magatehetetlenül ez a nagy ember, olyan sebezhetőnek, és védtelennek tűnt.Össze kellett szednem magam, mert nem sok választott el attól, hogy darabjaimra hulljak.Az ágy szélére ültem, a nyakába terítettem a szalvétát, és kanalanként, mint egy gyereket, elkezdtem megetetni.Biztató jel volt legalább,hogy lenyelte az ételt,tehát a túlélési ösztön nem hagyta el.Szép lassan megetettem,elpakoltam,majd a pincéből felhozott könyvekkel felszerelkezve letelepedtem a földre,a hátamat nekivetettem a fűtőtestnek,és olvasgattam.Mást ugyanis nem igen tudtam csinálni, tekintve,hogy egyetlen lakótársam az életéért küzdött,a családomnak meg jobb volt, ha nem látott ilyen állapotban,így hát egyedül, szótlanul telt a napom.Amikor meguntam az olvasást, azzal szórakoztattam magam, hogy saját rekordjaimat döntögettem abban,hogy mennyi idő alatt tudok szétszedni, és összerakni egy pisztolyt.Nagy unatkozásom közepette azért szakítottam időt arra,hogy felhívjam anyut, csak azért,hogy halljam a hangját, és hogy megnyugtassam afelől, hogy minden rendben.Persze ez nem volt igaz.Semmi sem volt rendben.Felpillantottam Adamre,és azon tűnődtem, hogy vajon meddig fog tartani ez az állapot?Elszomorított a házban kongó üresség.Az idő csigalassúsággal vánszorgott,és úgy tűnt hogy az idő már éjszakába hajlik, de az igazság az volt, hogy még csak késő délután volt.Egyedül voltam,és legszívesebben ordítottam volna a magánytól.Éppen Adam légzését.és szívverését ellenőriztem, amikor odalenn kopogtattak az ajtón.Megmerevedtem,és görcsbe rándult a gyomrom.Felkaptam a fegyvert a földről, és magamhoz vettem az egyik késemet, majd lábujjhegyen leosontam a bejárathoz.Újra kopogtak,és én a torkomban dobogó szívvel felemeltem a fegyvert,és igyekeztem nagyon határozott hangon kérdezni-Ki az?-nem érkezett válasz,csak újabb kopogtatás.Remegő kézzel nyúltam a kilincsért, kinyitottam az ajtót, és gyorsan hátráltam pár lépést.Tudtam,hogy ha az aki az ajtóban áll természetfölötti,nem fog tudni bejönni a házba.Azonban mikor megláttam azt, aki a küszöbön állt, úgy meglepődtem,hogy majdnem kiesett a pisztoly a kezemből.Egy pillanatig azt hittem, hogy valaki egy tükröt állított elém.A velem szemben álló nő,ugyanis a megszólalásig hasonlított rám.Az arcvonásai, a haja,sőt, még a jobb szemöldöke feletti anyajegy is ugyan olyan volt.Nem tudtam megszólalni, kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de utána újra becsuktam,mert nem jött ki hang a torkomon, e-helyett kérdőn néztem rá.A lány úgy szólt hozzám,mintha egész életemben ismertem volna-Beengedsz?-közben mosolygott,és én ledöbbentem."Komolyan azt hiszi,hogy be fogom engedni,mikor fogalmam sincs hogy ki is ő valójában?!"-gondoltam,miközben az agyam sebesen pörgött.Nem bízhattam meg benne,mert nem tudtam mik a szándékai,és egyáltalán,hogyan lehetséges,hogy pontosan úgy néz ki,mint én? Olvastam alakváltókról,és hasonló lényekről akik káprázattal tévesztik meg az áldozataikat, ezért ki kellett derítem,hogy mik a szándékai.Ha természetfeletti,és gonosz szándékai vannak,akkor úgysem lépheti át a küszöböt, ezért leengedtem a fegyvert-Persze!Gyere be!-mondtam,és kíváncsian vártam a fejleményeket.A lány elmosolyodott, és belépett a házba.Megkönnyebbülten sóhajtottam fel,mert ezek szerint se rosszindulat,se gonoszság, se semmi természetfeletti nem volt benne,de akkor még nem tudtam,hogy bizonyos fokig tévedek.Megenyhülten visszamosolyogtam rá,és halkan kérdeztem tőle-Ki vagy te?Honnan kerülsz ide,és honnan tudtad hogy itt vagyok?Úgy nézett rám,mintha tudnom kellett volna ezekre a kérdésekre a választ,majd mikor rájött,hogy nagy valószínűséggel nem viccelek,elkomorodott.Mint aki teljességgel otthon érzi magát,bevonult a konyhába,és leült az asztalhoz.Fásultan követtem,és közben azon járt az agyam,hogy ez nem lehet más,csakis egy tréfa.Az asztalnál ülve összekulcsolta a kezeit, és mintha minden napos dolog lenne,kért egy teát.Megütközve álltam az ajtóban, de végül főztem két csészével, elé tettem az egyiket,leültem vele szemben,és kissé ingerülten újra feltettem a kérdéseimet.A lány belekortyolt a teába,vett egy nagy levegőt,és belekezdett a mondókájába.-Hogy ki vagyok én?Reménykedtem benne, hogy tudni fogod, de mivel mégsem,el kell mesélnem.A nevem Abby Talbot,és a te dédnagymamád nagyanyjának a testvére vagyok!Leesett az állam,mert gyors fejszámolással kiderült, hogy ez a lány,vagy nő,vagy micsoda,körülbelül százötven éves, és mégsem tűnik többnek mint én.Bizonyára hangosan kattogtak az agyamban a fogaskerekek,vagy egyszerűen csak kiült az arcomra a döbbenet.Ezt valószínűleg ő is látta,mert halványan elmosolyodott,és folytatta.-És hogy miért vagyok itt?Hát azért,mert Te hívtál ide engem!Az agyam végképp becsődölt, elvesztettem a fonalat, és teljes értetlenséggel néztem ük-ük nagymamám nővérére.Még pislogni is elfelejtettem,úgy meredtem magam elé."Mit ért az alatt,hogy én hívtam ide?Én senkit sem hívtam!Anyun kívül nem is beszéltem ma senkivel!"gondoltam,és próbáltam kitalálni mi folyik itt.-Tudom,hogy nem beszéltél senkivel,de akkor is te hívtál ide!Te gyötrődtél egész nap magányosan,és kívántad,hogy valaki legyen melletted, akivel megoszthatod a gondjaidat.-mondta miközben átnyúlt az asztal felett,és a vállamra tette a kezét.Abban a pillanatban egy jóleső melegség, nyugalom,és biztonságérzet járt át,de közel sem olyan mint Adam közelében,ez teljesen más volt.Túlságosan szét voltam esve,és az arcomon látszott minden érzelem, ami más esetben nem igen vált volna előnyömre,most viszont jól jött, ugyanis Abby szavak nélkül is értett, később el is árulta miért.-Amit érzel Lexi, az a családi kötelék,a család biztonsága.A mi családunk nőtagjai mindig is szoros köteléket ápoltak a természettel és a szellemvilággal.Volt idő,amikor varázslónőnek, papnőnek, sámánnak vagy boszorkánynak hívtak minket, ma azonban már maxmimum csalónak.Ez a természettől kapott erő csak a családunk női ágán öröklődik,viszont a te születésed előtt mélyen rejtve volt generációkon keresztül.Bennem,és a nővéremben is megvolt,és mivel nekem nincs gyerekem, neki kellett ezt tovább vinnie.A sors úgy döntött,hogy egy sárkányba szeretett bele,akiknél a tűz viszont csak férfi ágon öröklődik,így a boszorkányság,és a sárkánylélek is lappangott.Tátott szájjal bámultam rá,mert megdöbbentem,és értetlenkedtem egyszerre.Ki is szaladt a számon a kérdés-Hogy ha valóban csak férfi ágon öröklődik a tűz,akkor én hogyan....?Erre is volt válasz.Abby hátra dőlt,és folytatta-Nagyon ritka az amikor egy nőben ég a tűz,olyannyira,hogy száz évente csak egy,vagy kettő születik,és én rajtad kívül csak egy valakiről tudok,aki sajnos már nem él.Te viszont még nála is különlegesebb vagy,ugyanis benned megvan mindkét vérvonal ereje, sőt, olyan csillag együttállás alatt jöttél a világra, ami más képességekkel is megáldott.Neked csak az a dolgod,hogy egyensúlyban tartsd magadban az erőket, különben felemésztenek.Nem  tudtam mit mondjak.Újabb dolgokra derült fény, amiket meg kellett emésztenem,de lassan már kezdett túl sok lenni.Elkeseredetten néztem rá-Mégis hogyan, és mit kezdjek ezzel az egésszel?kérdeztem,és kicsordult egy könnycsepp a szememből.Elég bajom volt,féltem,és aggódtam,és fogalmam sem volt,hogyan birkózzak meg mindennel egyszerre.Abby tudta jól, hogy min megyek keresztül,és megígérte, hogy amíg szükségem van rá, velem marad.Felajánlottam neki azt a szobát ami az enyém volt, tekintve, hogy én a másik szobában aludtam.Később megtudtam,hogy egy kereső bűbáj segítségével talált rám,mesélt a természet erejéről amit birtoklunk, és kérésemre megvizsgálta Adamet is. Nem igazán javult az állapota.Biztos voltam abban, hogy az én hibám, és ez nem történik meg,hogyha gyorsabb és erősebb vagyok,és nem hagyom egyedül.Önsanyargatásom ellenére sem tudtam mit tenni azon kívül,hogy vártam, azonban legalább már nem voltam egyedül.Igyekeztem minél többet megtudni,megállás nélkül kérdeztem, és ő készséggel válaszolt.Megkaptam az egyik Igés Könyvet, ami a családunké volt, és folyamatosan bővült az idő folyamán.Abby állítása szerint ha ő nem lenne velem, a könyvből is megtudnék mindent, amit érdemes.Ahogy közelgett az este,egyre erősebben éreztem a minket összekötő erőt, a családi köteléket.Két kérdésem azonban még maradt,és fel is tettem őket-Hogyan lehetséges,hogy egyformák vagyunk,és az,hogy annyi idősnek tűnsz mint én?Úgy tűnt, mulattatja a kérdés,de azért válaszolt nekem-Az olyan családokban mint a miénk, nem ritka, hogy az utódok megszólalásig hasonlítanak a felmenőikre.Nem tudjuk mi ennek az oka, de ez mindig is így volt.Másfelől pedig vannak olyan igék, és gyógynövények, amelyek fiatalon tartják a testet, és ezeket használom én.Remélem kielégítő válaszokat kaptál!-mondta mosolyogva.Bólintottam, azután nagyot ásítottam.Fáradt voltam, de nem fizikailag.Az agyamnak újfent annyi új dologgal kellett megbirkóznia, hogy szellemileg teljesen lefárasztott.Megmutattam Abbynek a szobát, és jó éjt kívántam neki.Megköszönte, és még hozzátette, hogy amint Adam magához tér, ő távozik, de ezentúl sosem hagy el.Megköszöntem neki a segítséget,lezuhanyoztam, és bebújtam az ágyba.Ugyan úgy mint előző este,amilyen szorosan csak tudtam odabújtam az alvó sárkányhoz, és bár tudtam, hogy valószínűleg nem hall, de újra elmondtam neki, hogy szükségem van rá,és ismét megígértettem vele,hogy meg fog gyógyulni.Mindennél jobban szerettem volna, ha visszatér hozzám,ezért egy percre sem adtam fel a reményt.A mellkasához bújtam,és vegyes érzelmekkel aludtam el.

13.
Szürke esőfüggöny mögé bújt a külvilág.Reggelhez képest igen sötét volt még,és semmi kedvem nem volt kibújni az ágy meleg biztonságából.Jól esett az álom és az ébrenlét határán oda vissza táncolni,vissza-vissza aludni.Épp egy félig éber állapotomban voltam, amikor Adam kibújt mellőlem,és halk neszezéssel öltözködni kezdett.Kérdeznem sem kellett, rögtön tudtam hova megy, amikor meghallottam a puska kattanását,amint megnézte,hogy töltve van-e.Halkan kiment az ajtón, és becsukta maga után.Hálás voltam neki azért, hogy még élek, és azért a kis nyugalomért, amit hagyott nekem.Átfordultam a hasamra, és kiterültem az ágyon.Szinte rögtön vissza is zuhantam az öntudatlanságba.Nem tudom ezután mennyit aludhattam,de arra ébredtem,hogy puszilgatják a homlokom.Álmosan, épphogy csak résnyire nyitottam a szemem.Adam ült az ágy szélén,és mosolyogva simította félre a hajamat.-Ideje lenne felkelned!Sok dolgunk van még ma!Azzal felállt, és magamra hagyott.Dideregve bújtam ki a takaró alól, és rohantam, hogy valami meleg ruhát húzzak magamra.Nem sokkal később, mikor már a konyhában reggeliztem,és úgy tűnt a házban fellelhető összes fegyver darabokra szedve az asztalon hevert,faggatózni kezdtem-Adam!Mit értettél az alatt, hogy "sok dolgunk van"?Adam éppen egy hosszú csövű vadászpuskát tisztogatott,és nevetve válaszolt-Kezdésnek felfestjük a rúnákat az ajtókra, és ablakokra, utána megkapod az első leckédet fegyverhasználatból, és önvédelemből.Fontos, hogy védekezés közben saját magadra ne jelents veszélyt. Korábban már megmutattam, hogy egy kisebb kaliberű kézi fegyvert hogyan kell használni, most pedig tovább lépünk a nagyobbak felé.Ahogy kimondta,"tovább lépünk a nagyobbak felé" akaratlanul is egy ágyú jutott eszembe, és elnevettem magam.Belegondolva viszont, már semmin sem lepődtem volna meg.Amíg ő a fegyverekkel bíbelődött,addig én felhoztam a pincéből a tegnapi könyvet, festéket, és ecseteket.Nem sokan tudták rólam, hogy művészi vénával is megáldott az élet,és hogy vonzódom a képzőművészethez,így hát magamra vállaltam a festést,miután Adam megmutatta, hogy pontosan mit, és hogyan fessek fel.Órákba telt, mire minden ajtó, és ablak kerettel végeztem.Dél is elmúlt már,a gyomrom pedig nem igen örült az éhségsztrájknak,így hát megállás nélkül reklamált.Gyors étel kellett, mert volt dolog, méghozzá nem is kevés.Főzni nem volt kedvem, ezért összedobtam két hatalmas húsos szendvicset a tegnapi maradék húsból, és a salátából, majd az egyiket Adam elé tettem az asztalra,majd leültem mellé enni.Azonnal félretette a kezében lévő fegyvert,és hálásan tömte magába az ételt.Teli szájjal köszönte meg,és én rá mosolyogtam. Egyre jobban éreztem magam mellette,és a hangulatom is egyre jobb lett, leszámítva persze, mikor valami miatt épp halálra voltam rémülve.Ezt az állapotot leginkább annak tudtam be, hogy megnyugtat a tudat,hogy így nem jelentek veszélyt a családomra nézve, és biztonságban vannak.Volt azonban egy másik érzés is, amit nem tudtam hová tenni.Mindig, mikor eszembe jutott, jól eső bizsergés áradt szét bennem, a gyomromból kiindulva, mégsem tudtam mi váltja ezt ki.Jó érzés volt az is, hogy Adammel kezdtünk egy hullámhosszon lenni,ami szerintem azért volt, mert már csak egy hónap volt a születésnapomig,és a kiteljesedésig.Úgy gondoltam, hogy a sárkányok,alapvetően megértik egymást, és ezért jövünk ki mi is, egyre jobban.Elkalandoztak a gondolataim, de vissza kellett zökkennem,mert hirtelen eszembe jutott, hogy fogalmam sincs milyen lesz az, amikor kiteljesedek.Fájni fog, vagy észre sem veszem?Jobbnak láttam nem agyalni ezen,mert csak bogarat ültetek a saját fülembe, és rettegni fogok.Egyébként is elég sok dologtól félek,nem kell egy újabb.Idő közben Adam is elkészült, és elpakolt mindent a konyhából.-Készen vagy?-kérdezte, és egy katonai zsákkal a kezében megindult a hátsó ajtó felé.-Persze!De azért eszedbe se jusson megvárni, amúgy is szeretek rohanni, és kiabálni!-kiáltottam utána, majd felpattantam a székről, és futva követtem.Ilyen esetekben nem igazán jött jól, hogy jó három fejjel magasabb volt nálam, mert egy lépés nála akkora volt, mint nálam négy.A ház mögötti erdő felé vettük az irányt.Amikor ez tudatosult bennem,nagyot nyeltem, és tiltakozni akartam, hogy oda biztosan nem fogok bemenni, de egyrészt nem akartam gyávának tűnni,másrészt reménykedtem abban, hogy ennyi fegyver, és egy élő hegy mellett biztonságban leszek.Az erdőbe beérve változott a fény.Az amúgy is igen szürke,borongós nappali fényt felváltotta, egy szinte  esti szürkület.A sűrűn növő fák közé, még szép időben sem jutott be túl sok napfény, így hát itt minden nyirkos,és hideg volt.A köveket, és fatörzseket vastag moharéteg borította.Sarkalatos volt viszont, a majdnem fekete földdel, és sötétbarna fatörzsekkel kontrasztban álló élénk zöld páfrányok, és lapulevelek színe.A talaj erősen lejtett, hegynek felfelé gyalogoltunk, és kapaszkodnom kellett a kiálló gyökerekbe és ágakba, hogy vissza ne csússzak.Körülbelül fél órányi megerőltető, és kimerítő küzdelem után a fák ritkulni kezdtek, és végül kiléptünk, egy fűvel gyéren nőtt, lápra  emlékeztető részre.Pár lépés után megálltunk, és Adam letette a földre a táskát.-Nos, mivel szeretnél kezdeni?Önvédelemmel, vagy fegyverhasználattal?-kérdezte, miközben leguggolt, és a táskában matatott.Őszintén elgondolkodtatott a kérdése, mivel annyira elfáradtam, hogy legszívesebben lefeküdtem volna a földre, és aludtam volna,viszont nagyon úgy tűnt, hogy ezzel csak én vagyok így.Végül a fegyverek mellett döntöttem, mert úgy véltem azt egy helyben állva, kifejezett fizikai munka nélkül is el tudjuk kezdeni.Legalábbis azt hittem, mert mikor a kezembe nyomott egy puskát, majdnem, megszakadtam.Olyan nehéz volt, hogy két kézzel kellett tartanom.Töviről-hegyire átvettük a használatát, karbantartását,és mindent amit tudnom kellett róla, azután kaptam két töltényt,és ha sikerült megtöltenem,el kellett találnom, a tisztás szemközti oldalán álló farönkre felállított üdítős dobozt.Próbáltam magabiztos lenni, de sikerült olyan szerencsétlenül tartanom a puskát,hogy az első lövéssel majdnem véget vetettem a napnak, ugyanis a lövés erejétől a puska úgy visszarúgott, hogy kiugrott a vállam.Jajgattam, és káromkodtam, de olyan cifrán, hogy ha anyu hallotta volna, biztosan bevarrta volna a számat.Adam egy pillanat alatt mellettem volt, és a vállamat tapogatta.-Hát igen!Ezt szépen elintézted!Helyre kell, hogy rakjam, különben nagyobb gondod is lehet belőle!-mondta, miközben a kabátot, és az alatta lévő ruhát igyekezett lerángatni rólam.Hirtelen nem is tudtam, hogy melyik aggaszt jobban;az, hogy ez a félisten éppen vetkőztet, és meg fog látni egy szál melltartóban, vagy az, hogy a vállam helyrerakása még nagyobb fájdalommal fog járni, mint az, amikor kiugrott.Végül kicsit megnyugtatott, hogy a póló rajtam maradt,de amikor Adam felvilágosított,hogy mi fog történni,erőteljesen kezdtem pánikba esni.Háttal egy vastag fához állított,fél testével hozzá is szorított,majd két tenyerével két oldalról megtámasztotta a vállam, és hátulról hatalmas erővel visszalökte a helyére.Akkorát reccsent, hogy szentül meg voltam győződve arról, hogy ha eddig nem volt törött, mostantól az lesz,és könnybe lábadt a szemem.Lerogytam a fa tövébe, és próbáltam szabályozott légzéssel tompítani a fájdalmamat.Adam fel alá járkált, és magában motyogva, fél hangosan gondolkodott,végül leült mellém, és elmondta, mi aggasztja.-Lexi!Valami nem stimmel!Mivel már csak egy hónap a kiteljesedésig,gyakorlatilag ezt meg sem kellett volna érezned, és nem lett volna szabad egy kis hegymenettől elfáradnod!Biztos vagyok abban, hogy ég benned a tűz, de valami más is lappang benned, ami még nem engedi felszínre törni!Na de ezt majd meglátjuk.Hagyjuk mára a lövöldözést, inkább menjünk vissza és pihenj!Elgondolkodtatott amit mondott.Eddig is tisztában voltam azzal, hogy valami nincs rendben velem, de eddig legalább csak én tudtam.Nem akartam én lenni a nap bohóca, ezért nagy levegőt vettem,feltápászkodtam, és elszántan mondtam-Rendben vagyok!Folytassuk inkább, csak segíts légyszi,hogy ne sérüljek le még jobban.Odamentem melle, és felvettem a lövő állást.Megálltam kis terpeszben,a vállamhoz emeltem a puskát,céloztam, és vártam, hogy Adam kijavítsa a hibákat.Azt hittem, hogy csak elmondja mit csinálok rosszul, de e-helyett mögém állt, szorosan hozzám simult,de olyan szorosan,hogy egy milliméter távolság sem maradt köztünk.Óvatosan végigfuttatta az ujját a karomon,az ép vállam lejjebb nyomta, megfogta a puskát markoló kezem, és az ujjammal együtt meghúzta a ravaszt.Ámulva néztem, hogy telibe találtuk a dobozt, de az érzések amiket a közelsége kiváltott belőlem, jobban lefoglaltak.Levegő után kapkodtam, és adrenalin száguldozott az ereimben.Nagy nehézségek árán sikerült csak lenyugodnom.Ezután még négyféle lőfegyvert volt szerencsém közelebbről megismerni.Mire végeztünk, rájöttem, hogy tévesen hittem azt, hogy a fegyverhasználat nem fárasztó,pedig felvenni a helyes tartást, és megtartani, igencsak kimerítő.Felnéztem az égre.A felhők felett minden bizonnyal lenyugvóban volt a nap, mert egyre sötétebb lett,és mire összeszedtük magunkat,már alig láttunk el pár méterre.Az idő is egyre hűvösebb lett,és hogy még jobb legyen, az eső is eleredt.Erősen belekapaszkodtam Adambe ,és elindultunk visszafelé.Úgy tűnt, hogy vakon is ismeri az utat,mert amennyire meg tudtam ítélni egyenesen haladtunk,és sosem állta fa, vagy szikla az utunkat.Még félúton sem jártunk,amikor elkapott az az érzés,hogy valaki figyel.Próbáltam hallgatózni, de nem hallottam semmit.Pár lépés után azonban valami a hajamnál fogva elkapott, és olyan erővel ragadott el, hogy több métert repültem be a fák közé.Hatalmas puffanással értem földet,és teljes torokból üvöltöttem Adam után, mert a hangokból ítélve őt is megtámadták.Kapkodva felálltam,és rohanva elindultam arrafelé,amerről a zajokat hallottam, de egy kemény ütés a gyomromba, újra a földre küldött.Csúszkálva,botladozva igyekeztem minél messzebbre jutni attól ami megtámadott, de esélyem sem volt.Jóval gyorsabb volt mint én, elém került, és újra a sárba zuhantam.Hasra fordultam, és négykézláb igyekeztem menekülni, de ismét elölről ért a támadás.Ezúttal úgy szájba rúgott, hogy attól féltem, az összes fogam kipotyog.Elharaptam a nyelvem, és felrepedt az ajkam.Megtelt vérrel a szám.Kiköptem, és gondolkodni kezdtem,hogyan szabadulhatnék el,hogyan juthatnék vissza Adamhez,mert ahogy hallottam, nála is eldurvult a helyzet.Hirtelen fény gyúlt az agyamban.Pár nappal ezelőtt azt tanácsolta, hogy legalább az egyik tőrt, bárhova is megyek,mindig tartsam magamnál.Hason csúszva eljutottam egy nagyobb szikla mögé, ahol felrángattam a nadrágom egyik szárát, és kihúztam a lábszáramra szíjazott tokból a késemet.Halkan felálltam, és fülelni kezdtem.A távolból ádáz küzdelem hallatszott, és kirázott a hideg.Féltem,de nem magamat féltettem.Ahogy átjárt az érzés, hogy féltem Őt, és meg akarom védeni, és ahogy harcra készen emeltem fel a pengét, felszínre törtek azok a képességek, amiknek már jelen kellett volna lenniük.Hallottam,ahogy az ellenfelem lassú mozdulatokkal közeledik felém,láttam a környezetemben a fákat, és minden mást.Csodálatos érzés volt.A fájdalmam is elmúlt, energikusnak, és gyorsnak éreztem magam.Elfogadtam végre mi vagyok.Készen álltam arra, hogy egy hónap múlva kiteljesedjek,és harcoljak.Elszántan léptem ki a szikla mögül, és a sötétséget fürkésztem.Hallottam, ahogy az a valami ott van a közelemben, de nem láttam.Eszembe jutott, hogy talán azért, mert szándékosan nem akarja,hogy lássam.Lehunytam a szemem, és csak a fülemre hagyatkoztam.Erősen fogtam a markolatot, a hűvös penge pedig az alkaromhoz simult.Hallottam ahogy egy test lendül felém, és én is támadtam.Éreztem ahogy a penge húsba vág,majd hallottam ahogy az a valami vérfagyasztó hangon felordít,és újra támadásba lendül.Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy több sebet ejtsen rajtam,ezért lehajoltam,és a másik kést is kézbe vettem.A lény újra-és újra támadott, én pedig elszántan védtem magam ellene.Számtalanszor lecsapott rám, és én számtalanszor megsebesítettem.Adam felordított valahol a távolban, és én kétségbeesetten próbáltam eljutni hozzá.Ellenfelem kihasználta pillanatnyi gyengeségem, és újra a földre küldött.Bevertem a fejem, és amikor újra felálltam,éreztem,ahogy a vér forró kis patakként csordul le a tarkómon.Elöntött a düh,és a félelem, hogy amíg én itt szerencsétlenkedek, addig Adamet meg is ölhetik, és ez olyan erőt adott, hogy a következő támadásnál, teljes erővel vágtam bele mindkét pengét a lény mellkasába, és az holtan rogyott a lábaim elé.Amint meggyőződtem arról, hogy nem fog felkelni,kinyitottam a szemem, és lélekszakadva rohanni kezdtem arra, amerről a hangokat hallottam.Annyira rettegtem attól, hogy mit fogok találni,hogy még az sem jutott el az agyamig, hogy megöltem valakit, és megvédtem magam.Percekig csak rohantam előre a fák között,mire megpillantottam őket.Adam egymaga küzdött három ellen.Megfagyott az ereimben a vér, amikor megláttam, hogy a támadók halálhozók, és az egyik közülük Hannah.Ha lehet, még inkább bedühödtem, és üvöltve rohantam felé,de ő kitért előlem,és egy társa rám vetette magát.Minden erőmet össze kellett szednem, hogy gyorsan tudjak végezni vele.Ütöttem,vágtam,szúrtam,és kemény csapásokat kaptam, de végül még egyet sikerült kiiktatnom.A másik kettő háttal nekem Adam fölé hajolt,és nagy rémületemre, áldozatuk a földön feküdt mozdulatlanul.A tündérek épp a szívét készültek kitépni, amikor kétségbeesetten hátba szúrtam egyiküket.Titokban szurkoltam magamnak, hogy Hannah legyen az, de  elhibáztam, és ő elmenekült,de megmaradt társa, halott volt.Zokogva rogytam térdre Adam mellett.A mellkasára tettem a kezem,és áramütésként tudatosult bennem, hogy nem lélegzik, és a szíve is alig ver.Az első gondolatom az volt, hogy eszem ágában sincs magára hagyni, holott fennállt annak a veszélye, hogy újra rám támadnak,de nem érdekelt.El kellett jutnom vele a házig, biztonságba kellett juttatnom.Kapóra jött, hogy az eső miatt minden csúszott.A vállamra vettem a táskát,megragadtam a két csuklóját, és elkezdtem a földön húzni.Kín keserves másfél óra múlva, már láttam a házat a fák mögött,ezért még egyszer összeszedtem magam,és elráncigáltam odáig, majd be a hátsó ajtón, és becsaptam magunk mögött.Kiterültem mellette a földön.Még mindig bőgtem, fáradt voltam, és nem kaptam levegőt.Össze kellett szednem magam.Eszembe jutott a tornaórán tanult mesterséges légzés.Gyorsan mellé térdeltem,és elkezdtem.Befogtam az orrát, és a száján át telefújtam levegővel a tüdejét, a szívverése mégis egyre gyengült, és a légzése sem állt helyre.Zokogva ordítottam neki,bár tudtam, hogy nem hallja-NEM HALHATSZ MEG!NEM HAGYHATSZ ITT ENGEM,ÉRTED?MIHEZ KEZDJEK HA TE MEGHALSZ?HALLOD ADAM?NEM HALHATSZ MEG!VELEM KELL MARADNOD!Letöröltem a könnyeim és folytattam.Egy örökkévalóságnak tűnt az a húsz perc, mire sikerült egyenletes ritmusban tartani a szívverését.A megkönnyebbüléstől elsírtam magam, viszont ott a padlón nem maradhatott.Segítséget kellett hívnom.Sammi két bátyja Adrian és Brian ,valamint Greg jutottak eszembe.Gyorsan felhívtam őket, elmagyaráztam hol vagyok, és hogy segítségre van szükségem.Nem sokkal később mikor megérkeztek, azt hitték, hogy nekem van bajom,ugyanis tetőtől talpig sáros voltam és tele voltam sebekkel.Inkább nem kezdtem el magyarázkodni,hanem megkértem őket, hogy vigyék fel Adamet az emeletre,és fektessék az ágyba.Hárman alig bírták el, de ezen nem lepődtem meg.Miután a testvérek elmentek,Greg még ott maradt, és kifaggatott.Nem tudtam, hogy mit, és mennyit tud a városban zajló dolgokról, ezért csak azt mondtam neki, hogy elestünk az erdőben, és összevertük magunkat a köveken.Látszott rajta,hogy nem igen hiszi el.-Lexi!Mondd el az igazat!Biztosan nem Adam vert meg?Mert ha igen, akkor segítségre van szükséged!-kérdezte,és látszott rajta, hogy ha igennel felelnék, idecsődíteni a rendőrséget, és anyámékat is, nekem azonban egyik sem hiányzott, ezért csak a fejem ráztam, majd komolyan válaszoltam neki.-Greg!Figyelj!Adam sohasem bántana engem!Szóval nem kell őrizned, jól vagyok, csak szeretnék lezuhanyozni.Miközben a bejárat felé tessékeltem, még hozzátette-Tudod, nem gondoltam volna, hogy pont Adam Hudson lesz az, aki megkap téged!Megálltam az ajtó előtt,és csak annyit feleltem-Nem kapott meg!Nem vagyunk együtt, csak itt lakom!Látszott, hogy vitába akar szállni velem, ezért inkább gyorsan elköszöntem tőle,és becsuktam az ajtót, majd mindkét bejáratot be is zártam,holott tudtam,hogy olyanok akik ártani tudnának, már nem jutnak be.Felrohantam az emeletre,és ellenőriztem,hogy Adam él-e még, majd villámgyorsan lezuhanyoztam, és átöltöztem.Langyos vizet engedtem egy tálba,fogtam egy szivacsot,a hónom alá csaptam a gyógyszeres táskámat,és visszamentem Adamhez.Leraktam a tálat és a többi holmit az éjjeliszekrényre, majd nagy nehézségek árán levetkőztettem, mert nem akartam, hogy abban a vizes és koszos ruhában kelljen feküdnie.Ezután a szivaccsal nekiálltam lemosni róla a rászáradt sarat és vért.Borzalmasan festett.Tetovált bőrét harapások,és karmolások borították,felszakadt a szemöldöke,és a homloka.Lejjebb nézve vettem észre,hogy a bal combja külső oldalából ki volt tépve-,vagy harapva egy darab.Elszorult a torkom.Borzalmas fájdalmai lehettek,de mivel még mindig eszméletlen volt, nem tudhattam mennyire fáj neki.Amikor eltűnt róla az utolsó sárfolt is,fertőtlenítővel kitisztítottam a sebeit, és leragasztottam őket.Utolsónak a combját hagytam.Letérdeltem az ágy mellé,hogy jobban meg tudjam nézni.Közelebbről úgy nézett ki,mintha több napos lenne,és csúnyán el lenne fertőződve.Véres váladék szivárgott belőle,és a szélei néhol zöldes színt vettek fel.Kétségbeestem,mert ezelőtt sosem láttam,még csak hasonló sebet sem.Anyám praktizáló sebészorvos volt,így kisebb koromban rengeteg időt töltöttem kórházak sürgősségi osztályán,és láttam ezt-azt.Láttam gyerekeket a szemükbe szúrt ceruzával,kutyaharapást,lőtt sebet,ésatöbbi,ésatöbbi.Jó dolog volt anyutól az is, hogy megtanított sebészeti fogásokra, sebtisztításra-varrásra,fecskendő használatra,a gyógyszeres táskámban is annyi orvosi cucc volt, hogy egy kisebb műtétet is lezavarhattam volna.Tehát ha azt lehet mondani fel voltam készülve,de ezzel a sebbel nem tudtam mit kezdeni.Megrémített az is,hogy percről percre láthatóan egyre rosszabb lett.Úgy tűnt, mintha a seb nőtt,terjeszkedett volna.Észrevettem valamit, a húsba fúródva.Fogtam egy csipeszt,és óvatosan kivettem.Egy halálhozó tündér éles,hegyes foga volt.Hirtelen belém hasított egy gondolat.Mi van akkor, ha ezek mérgezőek?Mi van akkor, ha a mérgük veszélyes ránk,sárkányokra nézve?Félelemtől reszketve vágtattam le a pincébe,és őrült tempóban kezdtem szanaszét dobálni a könyveket.A földön tornyosuló kupac aljáig kellett leásnom, mire megtaláltam amit kerestem.Adam mutatta még nekem mielőtt ideköltöztem volna.A könyv töviről hegyire mindent leírt a sárkányokról, így nem volt csoda, hogy több mint kétezer oldal volt benne.Visszarohantam az emeletre,és újra az ágy mellett térdelve kezdtem lapozni benne, de olyan gyorsan, hogy félő volt, hogy elszakítom."A sárkányok és ellenségek" fejezetben megtaláltam amit kerestem.Az egyik alcím a a halálhozó tündérekről szólt, amiből megtudtam, hogy a mérgük halálos a sárkányokra, és a könyv szerint nincs ellenszere.Elfogott a hányinger,és a kétségbeesés.-Olyan nincs, hogy nincs ellenszer!Kell lennie valaminek!Adam nem halhat meg!-gondoltam magamban, és tovább lapoztam.A tündérharapás általi halál lefolyásának menetét ecsetelő bekezdés alatt kézzel írt jegyzetben ez állt:-A sebet levendula,valami erős szesz,mondjuk vodka,és sárkányvér elegyével kimosni,összevarrni,és meleg méhviasszal kevert sóval lezárni!Teljes gyógyulás!-Ezt olvasva megkönnyebbültem,de azután a csüggedés lett úrrá rajtam.Abban biztos voltam hogy szesz van a házban,a sárkányvér egyértelmű volt,és só is van a konyhában,de levendulát és méhviaszt honnan szedjek?Mint egy őrült, úgy kezdtem darabokra szedni a házat,végül egy szekrényben megtaláltam mindent amit kerestem.Kis fém dobozban méhviasz tömböt,és egy csokor szárított levendulát, az egyik konyhaszekrényben pedig alkoholt.Mindent összeszedtem,magamhoz vettem pár gyertyát, teáskanalat,és két csészét, majd visszarohantam a betegágyhoz.Ismét a földön kuporogva láttam munkához.Az egyik csészébe kevés alkoholt öntöttem,belemorzsoltam a levendulát, majd tűvel mélyen megszúrtam az ujjam,és vért csepegtettem az elegybe.Kesztyűt húztam,csipesszel megfogtam egy darab vattát,belemártottam a keverékbe,és alaposan kitisztítottam vele a sebet,és amint az a sebhez ért, pezsegni kezdett.Ezután sebvarró tűbe orvosi fonalat fűztem,és nekiláttam összevarrni.Elkezdett remegni a kezem,de igyekeztem úrrá lenni rajta,ezért nagyon lassan haladtam, minden öltés után megálltam, és felnéztem az arcára,hátha az elárul valamit, de nem történt semmi.A varrás befejeztével,gyertyaláng felett a másik csészében megolvasztottam a viaszt, sót szórtam bele,és a bugyborékoló viasszal befedtem a sebet,végül leragasztottam.Reszkető tagokkal talpra álltam,elpakoltam a földről,majd felöltöztettem Adamet.Melegítőt nadrágot, és pólót adtam rá, majd betakargattam.Levittem a konyhába a tálat,szivacsot,és minden egyebet a gyógyszerek kivételével.Egy pillanatra megálltam,és kifújtam magam.Halálosan rettegtem attól, hogy esetleg elveszíthetem,vagy örökre eszméletlen marad.Furcsa volt, hogy ennyire heves érzéseket váltott ki belőlem az állapota.Már nem siettem.Megtettem mindent ami tőlem telt,ezért lassú léptekkel indultam felfelé a lépcsőn.Az emeleten kezet és arcot mostam a fürdőben, majd belenéztem a tükörbe.Amióta visszaértünk az erdőből,nem volt még időm megszemlélni magam.Én is tele voltam karcolásokkal, hosszan fel volt repedve a szám, ott ahol arcon rúgtak kezdett belilulni.Hátranyúltam,és kitapintottam a púpot, ahol a kő felszakította a a fejem.Fájt,de korántsem annyira,mint a félelem.Visszamentem a szobába,és csak az éjjeli lámpát hagytam égve,majd bebújtam az ágyba.Szorosan odabújtam Adam mellé,átöleltem, a mellkasára hajtottam a fejem,és hallgattam a szíve gyenge dobbanásait.Elkapott a csendes zokogás.Hagytam,hogy kijöjjön belőlem,hagytam, hogy átjárjon.Amikor kisírtam magam halkan beszélni kezdtem hozzá-Tudom hogy hallasz!Figyelj rám kérlek!Én nem fogom feladni,minden áron életben foglak tartani,de akkor neked is küzdened kell!Nem mehetsz el,és nem hagyhatsz itt búcsú nélkül!Érted?Szükségem van Rád!Annyi mindent szeretnék még mondani neked!Olyan dolgokat, amik fontosak,amiket tudnod kell!Neked pedig sok mindent kell még tanítanod nekem!Kell még együtt nevetnünk,aggódnunk,jó és rossz dolgokat megélnünk!Ne add fel!Kérlek szépen!Ígérd meg nekem,hogy holnapra jobban leszel,és felébredsz!Ígérd meg, hogy nem hagysz el!-mondtam,és végigsimítottam az arcán.Újra zokogni kezdtem,és még közelebb bújva álomba sírtam magam.

12.
Ébren voltam, de nem mozdultam.Átgondoltam,hogy ismét csak egy hajszálon múlt az életem.Két hete,még nem gondoltam volna, hogy ekkora változások fognak történni velem.Két hete még az új helytől,az új iskolától,és az új emberektől féltem.Most viszont rettegek,mert olyan lények akarnak megölni, amikkel még legvadabb rémálmaimban sem találkoztam.Úgy gondoltam minél hamarabb elfogadom az új helyzetet, annál hamarabb fogom tudni kezelni az életemet,most,hogy túl vagyok egy újabb költözésen.Zsibbadt kézzel simítottam ki a hajam az arcomból.Adam még mélyen aludt,és a tarkómba szuszogott,erős karjával pedig még mindig szorosan ölelt.Nem akartam felébreszteni, ezért egy ideig még mozdulatlanul feküdtem mellette.Kis idő után viszont, már nem tudtam nyugton maradni, ezért óvatosan felemeltem a kezét, és kicsusszantam alóla.Hűvös volt a házban, az ablakon kinézve pedig láttam, hogy megérkezett az első őszi, hidegebb esős nap.Felöltöztem,és lementem a földszintre.Honey szaladt elém nyávogva-Éhes vagy,kicsi?-kérdeztem tőle nevetve.Anyut rendszeresen ki tudtam akasztani azzal, hogy úgy beszéltem az állataimhoz, mintha azok válaszolnának nekem.A kérdésemre a válasz még hangosabb nyávogás, és dorombolás keveréke volt.Bementem a konyhába,és megetettem, majd én is valami élelemféle után néztem,csakhogy minden üres volt.Felírtam a bevásárlást a képzeletbeli listámra a függönyök, és a fűtés megjavítása mellé.Ránéztem a telefonom órájára.Korán volt,még fél nyolc sem múlt el.Fel kellett hívnom az iskolát,de úgy gondoltam, várok még vele, legalább addig amíg Adam felébred. Annak érdekében, hogy lefoglaljam magam, megnéztem az e-mailjeimet. Ilyenkor áldottam apám nevét, hogy műholdas internet kapcsolattal látta el a laptopomat,ugyanis egy számítástechnika cég fejlesztési részlegén dolgozott korábban.Amint betöltött, láttam, hogy rengeteg olvasatlan levél gyűlt össze a virtuális postaládámban.Sammi és Sahara tegnap óta tíznél is több levelet küldtek, de szemmel láthatóan Greg,Brian,és Adrian is hiányolt.Gyorsan válaszoltam mindannyiuknak, hogy ne aggódjanak értem, majd nagyot sóhajtottam.Annyi minden volt, ami gyötört, mégsem mondhattam el senkinek.Telefonáltam anyunak, hogy ne aggódjon.Kikérdezett, hogy minden rendben van-e, és sikerült-e meggyógyulnom.Megnyugtattam, hogy teljes mértékig rendben vagyok, és elköszöntem tőle.Elszorult a szívem.Hiányzott az én szeretetre méltó, és folyton aggódó anyukám!Le akartam tudni mindent, ezért felhívtam az iskolát is,hogy kiiratkozzak. A tanulmányi osztály bunkó vezetője felvilágosított, hogy ez csak akkor lehetséges, ha leszek szíves befáradni,és személyesen írom alá a papírokat.Remek.Idő közben Adam is magához tért,letámolygott az emeletről, nagyon mérgesen nézett,és rám mutatott-A frászt hoztad rám!Azt hittem elraboltak!Tágra nyílt szemekkel meredtem rá, mert nem értettem miről beszél, de utána halványan kezdett derengeni, hogy bizonyára azért hitte, mert eltűntem mellőle.Nevetnem kellett.Ha valaki megpróbált volna elrabolni, biztosan felébredt volna,ha másra nem is, arra ahogyan visítok, biztosan.Lehajtott fejjel próbáltam visszafojtani a nevetést, mert tudtam, hogy ő ezt cseppet sem találná viccesnek-Ne haragudj,csak nem akartalak felébreszteni-motyogtam halkan.Mikor felnéztem rá, látszott, hogy megenyhült.Kis hallgatás után elmondtam neki,hogy milyen gondjaim vannak-Ömm..Adam! Van pár dolog, amit el kellene intézni.Például be kellene vásárolni, mert nincs semmi kaja a hűtőben, meg kellene csinálni a fűtést, mert ahogy egyre hidegebb lesz, egyre jobban fogok fázni, ja és telefonon nem lehet kiiratkozni az iskolából, ezért be kell mennem.Szóval mit szólnál ahhoz, ha én elintézném a vásárlást és az iskolát,te pedig megnéznéd a fűtést?-mondtam, és rámosolyogtam. Úgy nézett rám, mintha teljesen bolond lennék,és éppen azt adtam volna elő neki, hogy tudok repülni.Nagyon lassan és tagoltan kezdett beszélni!Lexi!Te normális vagy?Egyedül akarsz mászkálni a tegnap este után?Szó sem lehet róla!Felejtsd el!Innentől kezdve, egy percre sem foglak magadra hagyni, ugyan is minden jel arra utal, hogy vonzod a bajt!Tehát elmegyünk EGYÜTT az iskolába, és bevásárolni, és utána EGYÜTT megszereljük a kazánt!Rendben?Úgy tűnt nincs más választásom,mint hogy beletörődjek abba, hogy  ezentúl a nap huszonnégy órájában "személyi testőr" lesz mellettem.Hosszas készülődés után nagy nehezen elindultunk.A kocsiban ülve észrevettem, hogy Adam sunyin vigyorog.-Min nevetsz?-kérdeztem.Furdalt a kíváncsiság,mert nem tudtam eldönteni,hogy mit talál annyira viccesnek.Rám pillantott, és piszkálódva mondta-Ja, semmi! Csak aranyos vagy mikor alszol,és egyébként beszélsz álmodban!A fejem búbjáig sikerült elvörösödnöm, és elkezdtem dadogni-A-azért ne szokd meg a helyzetet,mert egyszeri alkalom volt, hogy velem aludtál!Idegesen babrálni kezdtem a hajammal, és közben azon gondolkodtam,vajon mi mindent fecseghettem ki öntudatlanul az éjjel.Bele sem mertem gondolni.Amikor az iskolához értünk  kiszálltunk az autóból, és elindultunk az irodák felé.Útközben elfogott a gyomorgörcs, ugyanis Hannah és a kutyafalkája jött felénk.Egy pillanatig úgy tűnt, hogy elveszíti az önuralmát, és a torkomnak ugrik, de Adam átkarolt és magához húzott.Látszott rajta, hogy majd szét robban,de nem mert kockáztatni.Adammel nem mert ujjat húzni. Be kellett látnom,hogy néha tényleg jó dolog, ha vigyáznak rám.Addig sem hagyott egyedül, amíg az irodában aláírtam a papírokat.Az ajtón kilépve megfogta a kezem,szapora léptekkel indult meg a kijárat felé,és nekem szinte szaladnom kellett, hogy lépést tudjak tartani vele.Az udvarra kiérve,barátnőim,Sahara és Sammi rohamoztak meg, majd ledöbbentek amikor észrevették kivel vagyok,és még jobban, amikor látták, hogy belé kapaszkodom.Sahara döbbenetében alig tudod megszólalni-Nem mondod komolyan!Lexi,mondd..lemaradtunk valamiről?Mindketten tágra nyílt szemekkel néztek hol rám, hol Adamre aki önelégülten nevetgélt, hol pedig egymásra. A nap folyamán sikerült másodszorra is teljesen elvörösödnöm.Zavartan pislogtam, és csak hebegtem-habogtam-Higgyétek el, ez nem az aminek látszik!Erre elkezdtek vihogni,és Sammi odahajolva hozzám a fülembe súgta-Tudtuk mi, hogy tetszik neked, most pedig nyilvánvaló a dolog, és előttünk nem kell tagadnod!Rám kacsintott,én pedig egyik lábamról a másikra álltam.Becsöngettek,a lányok egy-egy puszit nyomtak az arcomra, és még kutyafuttában hozzátették-Azért ne hidd, hogy nem hiányzol!Várunk vissza!Az utolsó mondatuk újra elszomorított.Lehajtott fejjel sétáltam el az autóig.Azt kívántam bár minden olyan egyszerű lenne, mint ez előtt.Adam látta rajtam,hogy mennyire lehangol a dolog,de úgy döntött, hogy nem firtatja.Gázt adott, és a főtér felé vette az irányt.A bevásárlás kicsit felrázott,mert furcsának találtam, hogy itt egyetlen nagy bevásárlóközpont helyett,minden kis üzletekre volt bontva,valamint oda kellett figyelnem,ugyanis a bevásárló lista csak a fejemben volt meg.Végül mikor hazafelé indultunk,meg voltam elégedve.Sikerült mindent beszereznünk.Vettünk húst,zöldségeket,tartós élelmiszert,és mindent amire szükségünk lehet,sőt még egy pár szép szál napraforgót is vettem,mert hiányzott a friss virágok látványa.Otthon mindig volt virág az asztalon, mert anyu bolondult értük.Belegondoltam, hogy a legapróbb dolgok is padlóra küldhetnek,így hát próbáltam minél kevesebbet gondolkodni,vagy vidámabb dolgokra koncentrálni.Az eső egyre jobban szakadt,és én alig vártam, hogy hazaérjünk, és átöltözhessek a kedvenc melegítőmbe.Amikor beparkoltunk a ház mögé, kipattantam a kocsiból, és a hátsó ajtón keresztül berohantam.Benn a házban sem volt éppen meleg, de legalább az eső nem esett.Adam becipelte a vásárolt holmikat, én pedig átöltöztem.A konyhában pakoltam el a cuccokat,amikor úgy döntöttem,hogy valahogyan meghálálom neki, mindazt amit értem tesz,és főzök neki egy rendes vacsorát, mert ahogy észrevettem többnyire éttermi gyorsételeken él.Eldöntöttem, hogy húst fogok sütni,és valami salátát is készítek mellé,amíg ő az alagsorban a kazánnal bajlódik.A húst szépen befűszereztem,és a sütőbe toltam.Épp a salátához aprítottam a zöldségeket, amikor megszólalt a hátam mögött-Nem kell már sokáig dideregned,mert működik a fűtés.Egyébként nem is tudtam, hogy tudsz főzni!-bókolt.Halványan elmosolyodtam.Egész jól főztem, és reméltem, hogy ha megkóstolja a vacsorát,ő is így fogja gondolni.-Hát igen, tudok egy kicsit!Szerettem volna meghálálni valamivel azt,amit értem teszel!-mondtam szégyenlősen,és folytattam a főzést.Egy órával később szépen megterítettem,és asztalra tettem a vacsorát.Izgultam,hogy vajon elég jó-e neki, de amint megkóstolta, és láttam az arcán az elégedettséget, megkönnyebbültem.Evés közben beszélgettünk.Meglepődtem, hogy a zord külső mögött, Adam mennyire érzékeny, és szeretetre méltó is tud lenni, habár én már jóval ezelőtt beleestem,igaz magam sem tudom mi fogott meg benne.Kiderült, hogy jó a humora, de komoly tervei vannak az életével kapcsolatban.Én sajnos nem voltam ennyire magabiztos.Miközben mosogattam,mellettem a pultnak támaszkodott,és rám mosolygott.Először nem mondott semmit, csak nézett rám,végül megszólalt-Köszönöm!Mármint azt, hogy ilyen kedves vagy,és ennyire jól viseled!Más a helyedben nem küzdene..mármint szerintem.-kis szünet után folytatta-Szeretném, ha nem börtönnek, hanem az otthonodnak tekintenéd ezt a házat is,és jól éreznéd magad!Írj össze mindent amire szükséged van, vagy kell a házba a kényelmedhez,és én megszerzem.Tudd azt is, hogy mindenben számíthatsz rám!Ellökte magát a konyhaszekrénytől, és ott hagyott.Kikapcsoltam az agyam,és csendben tisztogattam az edényeket.Felpillantottam,és kinéztem az ablakon.Szürkület révén az erdőben már sötét volt,és én a föld felett lebegő ködfoszlányokat néztem.Egy sötét alakra lettem figyelmes, aki az erdőből kilépve egyenesen felém közeledett.Gyorsan mozgott, és én halálra rémültem.Egy ideig kővé dermedve bámultam,míg a kezemben tartott tányér hangos csörrenéssel a padlóra nem zuhant, és össze nem tört.Mire felfogta az agyam a veszélyt, az illető már olyan közel volt a házhoz, hogy jól ki tudtam venni a hosszú pengét a jobb kezében.Rémülten rohantam be a szobába.Az egész testem, a legutolsó porcikám is remegett,és a szemem tágra nyílt a félelemtől.Tudtam, hogy az a valami odakinn nem a halálhozó, viszont a zsigereimben éreztem, hogy értem jön.Adam rám nézett,és ahogy észrevette a félelmet az arcomon,rémülten dobta el az újságot amit olvasott, és két hatalmas lépéssel átszelve a szobát, mellettem termett-Mi történt?Mit láttál?-kérdezte fojtott hangon.Rázott a hideg,és újfent a sírás környékezett.Biztos voltam abban, hogy ez alatt a pár nap alatt az idegeim, teljesen tönkrementek.Reszketve mutattam a konyhaablak felé,és amikor megszólaltam nagyon kellett ügyelnem, hogy a hangom ne legyen hisztérikus-Valaki, vagy valami kijött az erdőből.Azt..azt hiszem egy kard, vagy valami ahhoz hasonló volt a kezében.Egyenesen rám nézett, és felém tartott.Meg akar ölni!TUDOM!-az utolsó szavakat zokogva ordítottam.Úrrá lett rajtam a teljes rettegés,és jött a felismerés:sehol nem vagyok biztonságban.Adam igyekezett megnyugtatni, igaz nem sok sikerrel.Megkérdezte, hogy láttam-e ki volt az, de én csak a fejemet ráztam.Kézen fogott, és szó szerint felrángatott az emeletre,mert nem vitt a lábam.A szobámban az ablak elé tolta a szekrényt,elővette az asztalfiókból a tőröket, és egy pisztoly kíséretében a kezembe adta őket.A szemembe nézett, és nagyon komolyan mondta-Ha bármi bejön az ajtón vagy az ablakon lőj rá!Ha nem állítja meg a golyó,szúrd le valamelyik késsel, az biztosan végez vele!Én kimegyek,és szétnézek a ház körül!Ha nem vagyok itt egy órán belül,hívd fel ezt a számot-a kezembe nyomott egy cetlit-és hívj segítséget.Könnyes szemmel, rémülten néztem rá.Rettegtem, és nem akartam elengedni, bár némi megnyugvással töltött el, hogy nem olyan könnyű elbánni vele.Akartam mondani neki valamit, de a torkomon akadt a szó.Bíztatólag rám mosolygott, azzal kiment az ajtón, és rám zárta.Hallottam ahogy lerohan a lépcsőn, majd ki a hátsó ajtón.Onnantól kezdve olyan mély csend lepte el a házat, hogy a saját szívverésem is dübörgésnek hatott.Remegő kézzel biztosítottam ki a fegyvert,hogy szükség esetén azonnal lőni tudjak vele, és elérhető közelségben tartottam a pengéket is.Leroskadtam a sarokba, és vártam.A néma csendben a várakozás egy örökkévalóságnak tűnt.Se a házból, se odakintről nem hallatszott semmiféle zaj.Időnként rám tört a néma zokogás.Ránéztem az órára.Majdnem háromnegyed órája várakoztam,és kezdtem attól félni, hogy Adamnek esetleg baja esett, amikor mozgást hallottam a földszintről.Halkan felkeltem,a szekrényhez osontam,és hang nélkül bebújtam.Rá kellett harapnom az öklömre, hogy csendben tudjak maradni.Hallottam,ahogy kattan a zár,és nyikorogva kinyílik az ajtó,majd Adamhez képest túl óvatos léptekkel valaki bejön a szobába.Meg sem mertem moccanni, de azért két kézzel fogtam a fegyvert, és vártam.-Lexi?Itt vagy?-suttogta Adam,és én úgy megkönnyebbültem, hogy majdnem megint elbőgtem magam.Gyakorlatilag kiestem a szekrényből, és a nyakába ugrottam.Remegő hangon mondta-Már azt hittem, hogy tényleg elraboltak.Nem tudom mi volt az a valami, de itt mászkált a ház körül.Nem sikerült elkapnom, mert minden alkalommal amikor a közelébe kerültem,eltűnt.Azután bejött a házba.Csak remélni tudtam hogy nem talál meg téged!-szorosan magához ölelt.Miután elengedett, nagyon,de nagyon sokáig nem szólalt meg.A gondolataiba merült, és én nem zökkentettem ki.Leült az ágyra,és csak nézett maga elé, azután egyszer csak felpattant,lerohant az emeletről, és meg sem állt egészen a pincéig.Ott nekiállt módszeresen átnézni a könyveket.Fogalmam sem volt mit keres,így segíteni sem tudtam neki.Telt az idő, a földön pedig egyre nagyobbra nőtt a könyvkupac.Óráknak tűnő kutatás után végre megtalálta amit keresett.-Ebben benne van a világ összes védelmi,és ártó szimbóluma,rúnája, és minden motívuma az írott és íratlan történelem kezdetéig visszamenően.Ha a védő ábrákat megfelelő sorrendben festjük fel az ajtófélfákra és ablakkeretekre, elméletileg le tudjuk zárni a házat úgy, hogy semmilyen természetfölötti lény nem tud bejönni.-mondta, és megmutatta a könyvet.Elgondolkodtam,de megakadtam egy apró hibánál,és ezt szóvá is tettem-Értem!Ez mind szép és jó, de elméletileg mi is azok vagyunk..mármint természetfölöttiek.Így ha felfestjük ezeket,mi sem jutunk,ez esetben ki a házból.Adam azonban úgy tűnt mindenre gondolt.Lapozott párat a könyvben, és egy nagyon régi szimbólumra mutatott-Mi leszünk a kivételek!Ez itt a sárkány rúnája.Ha ezt is felfestjük,akkor ránk nem érvényes.Bólintottam.Legszívesebben rögtön elkezdtem volna felpingálni a motívumokat,de annyira lefárasztott a stressz, hogy alig tudtam ébren maradni.Végül nyert a fáradtság,és ültömben elaludtam.Félálomban éreztem ahogy Adam óvatosan felnyalábol, felvisz az emeletre,és az ágyamba fektet.Viharról álmodtam,és arról, hogy rohanok.Valakit meg akartam menteni, de közben engem is üldöztek.Végül utolértek, és éreztem, ahogy hátba szúrnak, a vékony penge pedig elől a szívemen keresztül jön ki, majd összeesek.Felriadtam.A szám teljesen kiszáradt,és porzott a torkom.Csukott szemmel kimásztam az ágyból,a lépcsőkorlátba kapaszkodva lementem a konyhába,és még mindig csukott szemmel kitapogattam egy poharat,vizet engedtem és ittam pár kortyot.Leraktam a poharat,és végre kinyitottam a szemem.Egy pillanatra megállt a szívem,mert az ablaktól nem egész két méterre ott állt az az alak, akit korábban láttam.Az éjszakai homályban megint csak nem láttam hogyan néz ki, csak a fehér szemeket, amik engem bámultak.Kihátráltam a konyhából,majd lélekszakadva vágtattam fel a lépcsőn.Rohanás közben el is estem, és pár lépcsőfokot négykézláb másztam meg,mire újra talpra vergődtem magam.Igyekeztem halk lenni, és az emeleten beszaladtam Adam szobájába.Hasra fordulva aludt,és nagyokat szuszogott.Óvatosan megbökdöstem a hátát,amire csak egy mordulással reagált, jelezve, hogy ébren van.Rémülten suttogtam neki-Itt van megint!Az előbb egy karnyújtásnyira állt tőlem a konyhaablakban.Több se kellett, teljesen éber lett, és kiugrott az ágyból-Lemegyek és levadászom!-mondta,és már öltözött is.-Ne!Ne hagyj itt!Inkább majd reggel nézd meg hogy mi van!Maradj itt velem kérlek!Nem akarok egyedül lenni..megengeded, hogy ma is veled aludjak?-könyörögtem neki.Vacillált, de végül bólintott.Visszafeküdt az ágyba,és én szorosan hozzá bújtam.Kezdtem hozzászokni, hogy mellette teljes biztonságban érzem magam.A mellkasára hajtott fejjel feküdtem,hallgattam ahogyan lélegzik, és a szíve dobbanásait, de nem tudtam visszaaludni, csak mikor már hajnalodott.

11.
Arra ébredtem, hogy napfény melengeti az arcom.Nem is értettem, hogy hogyan, mert emlékeim szerint, egy bedeszkázott ablakú szobában aludtam el, ahová fény nemigen jutott be.Nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra, és igyekeztem visszaaludni.További fél óra csukott szemmel való forgolódás után, már nagyon érdekelt,hogy mi is történt.Résnyire nyitottam csak a szemem.Körbenézve a helyiség ugyan az volt mint tegnap, azzal a különbséggel, hogy a deszkák eltűntek az ablakról.Csodálkozva ültem fel.Az asztalon reggeli, és egy üzenet várt-Jó reggelt,az új életedben!Dél körül jövök.Hívd fel az iskolát,és iratkozz ki.A.- Újra és újra elolvastam az üzenetet.Kicsit olyan érzés volt, mintha férjhez mentem volna.Persze,tagadhatatlanul eljátszottam már a gondolattal, hogy Ő és én,de ugyanakkor nagyon jól tudtam, hogy Adam csupán barátként tekint rám.és nagy valószínűséggel, ez sohasem fog változni.Kábán felkeltem,és kinéztem az ablakon.Szép őszi nap volt,és a napsugarak aranyló fénybe vonták az erdőt.Így nézve nem is volt félelmetes.Amikor kigyönyörködtem magam,megreggeliztem,majd elindultam,hogy szétnézzek a házban.Felfedeztem, hogy Adam hozott takarító szereket, ezért úgy döntöttem, hogy amíg várakozom,csinálok valami értelmes dolgot is.Gyorsan átöltöztem melegítőbe, fogtam egy rongyot,és egy vödör tisztítószeres vizet, majd nekiálltam takarítani.A konyhával kezdtem.Port töröltem,sepregettem,ablakot mostam,padlót súroltam, és igyekeztem mindenhonnan eltüntetni a koszt, és pókhálókat.A sok letakart bútorról is lekerült a lepel.Kezdett a ház kicsit otthonosabban festeni.Az egész délelőtt eltelt, mire végeztem a földszinttel.Fel sem tűnt, milyen gyorsan repült az idő.Éppen megálltam egy percre,amikor Adam lépett be az ajtón.Amikor meglátta a rendet és tisztaságot megtorpant, és meghatározhatatlan kifejezés jelent meg az arcán.Azt hittem kiabálni fog, és leszedi a fejem, amiért bármihez is hozzányúltam, de végül csak elismerően füttyentett, és nevetve mondta-Nem is mondtad, hogy háztartási robot vagy!Én is elnevettem magam.Megkönnyebbültem attól, hogy nem haragudott rám,mégis úgy éreztem, hogy magyarázattal tartozom neki.-Adam!Én csak..nem is tudom.Ha már itt fogok élni..szóval.Csak szeretném ha kicsit otthonosabb lenne a ház.Nem tudok egy kriptában lakni!Idegesen toporogtam, és vártam a választ.Adam halványan elmosolyodott-Szerinted miért vettem le a deszkákat a szoba ablakáról?Én magam szerettem volna kitakarítani, de megelőztél, így nekem újfent csak az ablakok jutnak,viszont ha a házzal végeztünk, segítened kell majd nekem.Bólintottam.Ennyivel tartoztam neki.Közös erővel lakhatóvá tettük az emeletet , és leszedtük a többi ablak deszkáit is.Éppen a lépcső korlátjának dőlve pihentem, amikor megcsörrent a telefonom,eszembe juttatva, hogy nem hívtam fel az iskolát.Előhalásztam a zsebemből,és a kijelzőre pillantva láttam, hogy anyu hív.A tőlem telhető legvidámabb hangon szóltam bele-Szia anyu!Hogy telik a napod?Majdnem szívrohamot kaptam amikor meghallottam anyámat.A hangja a végletekig hisztérikusan csengett-Alessia!Áruld el nekem kincsem!Mégis hogyan engedhettelek el csak így?Ilyen egyszerűen,csupán pár óra győzködéssel,ráadásul egy vadidegennel....!?Hirtelen nem tudtam válaszolni.Nagyon is tudtam mit érez.Ugyan azt a hiányt, és ürességet, amit én.Az én érzéseimbe, azonban zavarodottság, és félelem is vegyült.A lehető legnyugodtabban válaszoltam neki-Anyu!Nem vesztem el, és nem veszítettél el!Soha nem fogsz elveszíteni,és hogy a kérdésedre válaszoljak, azért engedtél el,mert a legjobbat akarod nekem, mert boldognak szeretnél látni, és mert tudtad,hogy úgysem tarthatsz vissza.-az utolsó szavaknál elcsuklott a hangom.A vonal másik végén anyu nagyokat szipogott-Tudom kincsem, tudom!De kérlek,gondold át ezt a dolgot még egyszer,és ha mégis úgy döntesz,hogy hazaköltöznél,mi apáddal várunk.Ha viszont mégsem,azért látogass meg minket,mert már most hiányzol mindhármunknak!-nem bírta tovább, elsírta magát.Megígértem neki, hogy amint tudom meglátogatom őket, és elbúcsúztam tőle.Sajnáltam anyut,mert tudtam mekkora fájdalmat érez.Összegörnyedtem,és kitört belőlem a zokogás.Lecsúsztam a padlóra,és a tenyerembe temettem az arcom.Adam gondolom megsajnált, mert odajött, leült mellém,és magához húzott.A hajamat simogatva próbált megnyugtatni,miközben én a sírástól rázkódva bújtam hozzá.Olyan volt, mint egy nagy és jóságos mackó,akinek az én védelmem és boldogságom a fontos.Beletelt egy kis időbe, míg meg tudtam nyugodni.Minden áron el akartam terelni a gondolataimat a fájdalomról, ezért csukladozva kérdeztem meg tőle, hogy miben segítsek neki.Szorosan megölelt-Egy igazi otthonban ugyebár nincsenek fegyverek, és leláncolt szekrények.A nappaliban lévő összes holmit, levisszük a pincébe, és utána olyanná formálod a házat, amilyenné csak szeretnéd!-rám mosolygott,és felállt.Nagy nehezen talpra küzdöttem magam, majd mindketten nekiálltunk módszeresen kipakolni a földszinti szobát.Amikor a leláncolt szekrények sorra feltárultak, csak bámultam a több száz fegyverből álló arzenált.-Ne vedd tolakodásnak, de miért kell neked ennyi,és ilyen sokféle fegyver?Hirtelen az is átfutott az agyamon, hogy egy elmebeteg sorozatgyilkossal bútoroztam össze.Lényegre törő választ kaptam-Azért, mert minden természetfölötti bestiát máshogy lehet eltenni láb alól,és nekem nincsenek olyan szép késeim,amikkel bármit meg lehetne ölni, így hát maradt az a lehetőség, hogy felkészülök minden lehetőségre.Úgy csináltam, mintha éppen egy mindennapos dolgot vitattunk volna meg,és inkább segítettem neki kivonszolni az egyik nehéz szekrényt az ajtón.Fogalmam sem volt,hogy hol van a pince lejárata, így hát kellőképpen meglepődtem, amikor Adam a lépcső alatti fal egyik fa lécburkolatát finoman megnyomta,és az ajtó módjára feltárult,megmutatva a mögötte rejtőző széles kőlépcsőt,ami valahova,a mélybe vezetett.Ezután minden erőnket összevetve lecipeltünk mindent az erődítmény szerű,kőfalú helyiségbe.Reménykedtem benne, hogy a jövőben nem kell túl sok időt odalenn töltenem.Borzongva szaladtam fel a lépcsőn.Végül becsuktuk a titkos ajtót,és lerogytunk a nappaliban a kanapéra.Mindketten el voltunk fáradva,így moccanni sem tudtunk.Honey felugrott az ölembe,és összegömbölyödött.Az összes végtagomat ólom súlyúnak éreztem, de azért felemeltem a kezem és megsimogattam,amiért hangos dorombolás volt a jutalmam.Adam rám nézett,átnyúlt a kezem felett,megvakargatta a kis szőrgombóc feje búbját, és suttogva mondta-Az éjjel amíg te mélyen aludtál, volt időnk összebarátkozni.Nem bánom hogy magaddal hoztad,mert jó haverok leszünk!Én sem bántam.Szerettem ezt a macskát, és nem akartam megválni tőle,habár ha lehetett volna, a kutyáimat is magammal hozom.Ahogy ott ültem,és belesüppedtem a kanapéba, majdnem elaludtam, és az jutott eszembe,hogy amikor Adam mellett vagyok, észrevétlenül repül az idő.Szinte észre sem vettem, és már vége is volt a napnak.Nagyot ásítottam.Másra sem vágytam,mint egy forró zuhanyra,és egy ágyra.Feltápászkodtam,és az emeleti fürdő felé vettem az irányt.Napközben, amíg takarítottunk, megegyeztünk, hogy melyik szoba kié legyen, így én a sátortető alatt megbúvó kisebb,apró virágos tapétával díszítettet választottam.Édesen régimódi volt a berendezés.Nehéz fa szekrénnyel,kovácsolt vas keretes ággyal,és mint otthon, nyikorgó fapadlóval.A holmijaim is felkerültek már, így a szekrényből kivettem a piperetáskámat, és elmentem zuhanyozni.Jól esett megtisztulni az egész napi munka után.Zuhanyzás után pizsamát húztam, elköszöntem Adamtől,aki még mindig Honey-t szeretgette,majd ágyba bújtam.Gyorsan jött az álom,és én hálásan adtam át magam neki.Késő éjjel volt,mikor egy furcsa érzés ijesztett fel.Csakúgy mint reggel, először nem nyitottam ki a szemem, csak próbáltam rájönni mi történik.Ismeretlen, kesernyés,és a rothadó hús bűzére emlékeztető szag csapta meg az orrom,és félelem járt át.Hirtelen felpattant a szemhéjam, és Hannaht láttam magam előtt, nem éppen emberi alakjában.Hosszú ujjaival felém nyúlt,a szájából kivillant a tűhegyes fogakból álló fogsora,opálos szeme pedig rám meredt.Már majdnem elért, amikor torkom szakadtából sikítani kezdtem,és menekülni próbáltam, de a halálhozó a mellkasomra térdelt,és belepréselt a matracba.Kitapintotta a szívemet, és hegyes körmével felsértette a bőrömet.Küzdöttem, de nem voltam elég erős,így hiába rúgkapáltam,nem tudtam szabadulni.Elkönyveltem magamban, hogy akkor és ott szörnyű véget ér az életem, de Adam abban a másodpercben berontott az ajtón,és kétszer rálőtt Hannahra,aki rögtön kiröppent a csukott ablakon.Csak egy golyó találta el, a másik a falba fúródott.Halálosan meg voltam rémülve,magam elé meredtem, és reszkettem.Adam odarohant hozzám, és megkérdezte, jól vagyok-e, de mivel nem feleltem, a vállamnál fogva megrázott-Lexi!Nézz rám!Megsérültél?-teljesen kétségbe volt esve.Egy szót sem tudtam kinyögni, ezért csak félrehúztam a pizsama felsőmet,és megmutattam neki a félkör alakú sebet a mellem felett.Percekig teljesen sokkos állapotban voltam, végül annyit sikerült mondanom-Ki fogja tépni a szívemet!El akartam kerülni a halálom, minden áron,de nem maradt erőm,csupán aludni akartam.Adam zaklatottan mászkált fel alá mellettem, és káromkodott, legalább öt élő és holt nyelven.Meg akartam nyugtatni, de nem tudtam mit mondjak.Vissza szerettem volna feküdni,és aludni,de rettegtem, hogy az a dög, esetleg visszajön értem, ezért felpillantottam rá, és megkérdeztem-Velem aludnál ma éjjel?Vigyáznál rám?Nem kellett sokáig győzködnöm.Lerohant a földszintre, magához vett még két fegyvert;egy rövid csövű sörétes puskát,és még egy pisztolyt.Mikor visszaért, ez utóbbit a párna alá rejtette, a puskát az ágy mellett a falnak támasztotta, bebújt mellém,és lekapcsolta a lámpát.Remegve bújtam hozzá, és Ő biztonságot nyújtva átölelt.Egy ideig még nem jött álom a szememre , csak hallgattam a szívverését,de végül a dobbanások elringattak.

10.
Tudtam, hogy már felkelt a nap, ahogyan azt is, hogy hétfő van, és fel kellene kelnem készülődni.Azonban annyi minden történt előző nap, és annyira zaklatott voltam még mindig, hogy nem volt lelki erőm az iskolapadban ülni egész nap. Így hát nem nyitottam még ki a szemem, inkább próbáltam tovább aludni.Anyu viszont észre vette, hogy nem keltem fel, mert nem hallotta szokásos reggeli ténykedésem zajait.Halkan nyitott be a szobámba, és ült le az ágyam szélére.Aggódva kérdezte-Kicsikém,mi a baj?Miért nem keltél fel? A hátamra fordultam, hunyorogva néztem rá, és rekedten mondtam-Nem érzem túl jól magam.Azt hiszem, ma nem kellene iskolába mennem.Hátha holnapra kipihenem magam.-mondtam, és nagyon "betegen" néztem rá. Megsimogatta a homlokom-Uram atyám Lexi! Neked lázad van! Maradj csak ágyban!Én pedig mindjárt felhívom az iskolát,hogy tudjanak róla, mi van veled.-azzal felpattant, és kiviharzott az ajtón.Hallottam, ahogy a földszinten telefonál.Hasra fordultam, és újra becsuktam a szemem.Abban reménykedtem,hogy egész nap főhetek a saját levemben, és nyugalomban rághatom át magam a a sok új infón, és dolgozhatom fel a sokkoló valóságot.Adamre gondoltam.Arra, hogy vajon meddig gubbasztott a fán, hogy szükség esetén meg tudjon védeni?Hallgatóztam kicsit, és hallottam, ahogy anyu éppen a tanáromnak magyarázza, hogy milyen beteg vagyok, ezért óvatosan kikeltem az ágyból, az ablakhoz lopóztam, és kinéztem a tölgyfára.Nem tudom mire számítottam, de Adam nem volt ott.Talán azt hittem,hogy még mindig az ágon gubbaszt,és alszik, vagy engem figyel,de rá kellett jönnöm,hogy valószínűleg már régen elment.Ekkor megnyikordult a lépcső.Anyu jött felfelé a kezében lázmérővel,és vizes borogatással.Lábujjhegyen szaladtam vissza az ágyhoz, és gyorsan bebújtam a takaró alá.Éppen időben,mert ahogy visszafeküdtem, már nyílt is az ajtó.Anyu lepakolta a kezében tartott holmikat az éjjeli szekrényemre,és elkezdett magyarázkodni, és mentegetőzni, hogy ha tudta volna,nem ígérkezik el,ugyanis pár napja megismerkedett Kimi egyik osztálytársának anyjával, és megbeszélték, hogy együtt töltik a délelőttöt.Eszem ágában sem volt visszatartani.Miután megnyugtattam, hogy nem lesz semmi bajom, elköszönt, és elindult.Az ablakból néztem, ahogy távolodik,majd őrült módjára öltözködni kezdtem.Az volt a tervem, hogy ma is megkeresem Adamet,és megmutatom neki a tőröket.A gond csak az volt, hogy még mindig nem tudtam, minként érhetném el, így hát úgy döntöttem, hogy elmegyek ahhoz a régi házhoz ahol tegnap voltunk, hátha ott találom.Fogtam az egyik hátizsákomat, beleraktam a késeket, egy plusz pulóvert,majd a földszinten kivettem a hűtőből némi ételt,és pár doboz üdítővel azt is elpakoltam.Zsebre vágtam a telefonomat és a kulcsomat, majd kiléptem az ajtón, és elindultam.Az utca végén balra fordultam.Nem akartam a város központ felé menni, igyekeztem a külvárosi kis utcákon keresztül eljutni a célomig.Útközben megállás nélkül kattogtak a fogaskerekek az agyamban.Próbáltam kitalálni, hogy Adam mit fog szólni ehhez az egészhez.Csak reménykedtem abban, hogy jól fogadja,és nem fog kiakadni, vagy nem próbálja meg agresszíven elintézni a dolgot.A gondolataim annyira elkalandoztak, hogy észre sem vettem, hogy csupán pár méterre vagyok a máladozó épülettől.Meg is lepődtem, hogy sikerült elsőre odatalálnom.A bejárat előtt megállva vettem egy mély levegőt, majd óvatosan belöktem az ajtót.Ugyan az a vibráló üresség és némaság fogadott, mint előző nap, de most, hogy egyedül voltam, még félelmetesebbnek tűnt.Lassú léptekkel haladtam a szemközt lévő ajtó felé.A csend annyira nyomasztó volt, hogy kishíján nekiálltam dúdolni.Mikor elértem a repedezett faajtót,remegő kézzel elfordítottam a kilincset, és résnyire kinyitottam.Óvatosan belestem a résen,de nem láttam senkit.Úgy döntöttem, megvárom Adamet,ezért teljesen kinyitottam az ajtót, és beléptem a szobába.Halkan becsuktam magam mögött, és megfordultam.Mégsem voltam egyedül.Adam békésen aludt a kanapén,egy kockás takaróval betakarózva.Nem akartam felébreszteni,végtére is egész éjjel egy fán gubbasztva vigyázott rám, ezért ráfért az alvás.Levettem a hátamról a táskát,leraktam az egyik fotel mellé, én pedig leültem.Nem tudtam meddig fog tartani amíg felébred,ezért felhúztam a lábam,és kényelmesen elhelyezkedtem.Csak ültem ott, és néztem őt,magam sem tudom mennyi ideig, néha-néha én is elbóbiskoltam.Éppen egy pár pillanatig tartó öntudatlanságból tértem magamhoz, amikor arra lettem figyelmes, hogy Adam álmodik,érthetetlen nyelven kiabál,és dobálja magát.Felálltam,odamentem hozzá, és megpróbáltam felébreszteni.Először csak megérintettem a karját, de nem történt semmi, majd kicsit megráztam, hátha felébred, de erre sem reagált.Végül két kézzel ráztam, és úgy gondoltam, kicsit emeltebb hangon megpróbálok szólni hozzá-Adam! Adam,nyugalom!Ébredj fel! Egy pillanat műve volt az egész.Hirtelen kipattant a szeme, és elkapta a torkom.De olyan erővel,hogy féltem, összeroppantja a nyelő-és légcsövemet.Elkaptam a kezét, és fulladozva nyögtem ki-Hé!Engedj el!Csak én vagyok!Fél másodperccel később azonban elhomályosult a kép, és elsötétült minden.Nem tudtam behatárolni, hogy mennyi ideig lehettem eszméletlen, de amikor magamhoz tértem,a kanapén feküdtem betakarva, párnával a fejem alatt,Adam pedig az arcát a két tenyerébe temetve térdelt mellettem.Rá pillantottam, és próbáltam szólni hozzá, de a szám ki volt száradva, és fájt a torkom.Képtelen voltam hangot kicsikarni magamból, ezért csak felemeltem a kezem, és félénken megérintettem a kezét,Ő pedig felnézett rám.Az arcán kétségbeesés tükröződött.Megfogta a kezem, és megtörten szólalt meg-Lexi! Annyira, annyira sajnálom!Kérlek!Könyörgöm, ne haragudj!Nem akartalak bántani!-megremegett a hangja, de folytatta-Egy pillanatig azt hittem, hogy megöltelek!Soha,de soha többé nem fogok ártani Neked!Megígérem!Csak kérlek,bocsáss meg nekem!Újra lehajtotta a fejét, és összegörnyedt.Láttam rajta a fájdalmat,és meg akartam nyugtatni, hogy nem haragszom rá, de nem tudtam megszólalni.Kihúztam az egyik kezem a kezéből, és megsimogattam az arcát,és rekedten, suttogva feleltem-Nem haragszom!Tudom, hogy nem bántanál!Felült mellém a kanapéra, és végigsimított a nyakamon.Tudtam mire gondol, mert nekem is ugyan az jutott eszembe;nagy valószínűséggel, holnapra lilás zúzódás foltok fognak megjelenni ott, ahol elkapta.Belegondolva, nem igazán érdekelt,ugyanis jelen pillanatban nagyobb gondjaim is voltak.Ki kellett derítenem,hogy a táskámban lapuló két kés az-e,aminek gondolom,hogy hogyan védhetem meg a családom,és saját magam most,hogy tudtam milyen veszélyekkel kell számolnom.Remegve ülő helyzetbe tornáztam magam,Adam pedig előre dőlt,elvett egy üveg vizet az asztalról,és a kezembe nyomta.Ittam pár kortyot;a víz égette a torkom,de utána érezhetően jobb lett.-Minek köszönhetem a látogatásodat?Ilyenkor nem iskolában kellene lenned?kérdezte,miközben a kezeit ropogtatta.A takaró egyik rojtjával babráltam,és próbáltam kitalálni, hogyan is mondjam el a dolgot.Végül úgy döntöttem,hogy jobb ha nem köntörfalazok,hanem inkább elmondom neki az igazat-Amikor megtaláltam Lidya naplóját,más is volt a padló alatt.Valami, ami szerintem téged is érdekelne.Adam értetlenül nézett rám,azután egy halovány felismerés futott át az arcán.Látszott rajta,hogy a lehetőségeket latolgatja.Belenyúltam a táskámba,és kivettem belőle a két vászonba tekert tőrt.Kikerekedett a szeme,és csak bámult, hol rám, hol pedig a késekre.Óvatosan kitekertem őket a textil csíkokból,és mindkettőt leraktam az asztalra.-Szerinted lehetséges, hogy ezek a négy tőr közül kettő?Lehetséges, hogy ezekkel bármit meg lehet ölni?Adam hirtelen felpattant,és lekapott egy könyvet a polcról.Fellapozta,és amíg keresgélt, motyogva válaszolt-Nem elképzelhetetlen!Amint megtalálta amit keresett, az orrom alá dugta a könyvet.Tudtam, hogy mit látok, mégis hihetetlennek tűnt,és ezzel nem csak én voltam így.Mindketten megbabonázva néztük a régi könyv megsárgult lapjára rajzolt ábrát,és a tőröket az asztalon.Tökéletesen egyformák voltak.Adam izgatottan simított végig a pengéken.Látszott rajta, hogy mélyen érinti a felfedezés.Csillogó szemekkel nézett rám-Lexi!Tudod mit jelent ez?-kérdezte izgatottan-Tudod mekkora dolog ez?Ha megfelelően tudod használni ezeket a pengéket, semmi sem bánthat!Fogalmam sem volt róla, hogy Tom és Lidya ilyen messzire ment!Az is csoda lett volna, ha egyet megtalálnak ezek közül;de hogy egyből kettőt!Úgy lelkendezett,mint egy kisgyerek karácsonykor.Tudtam,hogy számára ez nagy dolog.Azonban voltak még dolgok, amik nem hagytak nyugodni, így hát muszáj volt elvonnom a figyelmét,és feltennem a kérdéseimet.Megköszörültem a torkom,hogy végre rám figyeljen-Adam! Segítesz nekem?Muszáj tudnom, hogy hogyan védjem meg magam,és a családomat!Tudni szeretném, hogy mik az első lépések!Megint rám villantotta azt a féloldalas mosolyát, amitől hajlamos voltam elolvadni,azután nagyon komolyan a szemembe nézett-Igen!Segíteni szeretnék neked, de ahhoz hallgatnod kell rám, és fontos döntéseket kell meghoznod!-mondta, majd leguggolt elém,és megfogta a kezem-Hajlandó vagy rá?El sem tudtam képzelni, milyen döntésekre gondolhat, de azért bólintottam, így hát folytatta-Első lépésként, el kell költöznöd.Egyelőre hatalmas veszélyt jelentesz a családodra!Persze nem te személy szerint, hanem a jelenléted.Második lépésként meg kell tanulnod verekedni, és lőfegyvert használni,ezek után jöhet egy kis történelem tanulás,és pár hasznos tudnivaló elsajátítása.Nem tudtam követni.Sok volt így egyszerre,és a leginkább sokkoló dolog az volt, hogy el kell hagynom a családomat.De mégis hogyan,és milyen ürüggyel?Tanácstalanul néztem rá-Szerinted mégis mit mondjak nekik?Elnevette magát, megrántotta a vállát, és könnyedén csak annyit felelt-Mutass be a szüleidnek, és mondd azt, hogy összeköltözöl velem.Felnőtt vagy, tehát nem tarthatnak vissza,és ha úgy vesszük,nem is hazudsz nekik.Te is tudod, hogy így lesz jó!Magamba zuhantam.Fel sem merült bennem,hogy a közeljövőben elköltözzek tőlük, és most mégis erre kényszerülök.Tisztában voltam azzal, hogy így őket védem, mégis olyan lelki fájdalom járt át, hogy azt hittem belerokkanok.Valószínűleg ezt Ő is látta rajtam, mert leült mellém,és átkarolt-Figyelj ide!Tudom, hogy most mit érzel, mert nekem is át kellett élnem ugyan ezt,nem egészen két évvel ezelőtt.Ott kellett hagynom anyámat, és a húgaimat.Többnyire csak telefonon tartom velük a kapcsolatot,és csak ünnepekkor találkozunk.Nehéz nélkülük, de idővel egyre könnyebb. Könnyes lett a szemem.Nagyokat kellett nyelnem,nehogy elsírjam magam.Belegondolni is szörnyű volt, hogy mostantól évente csak párszor láthatom őket.Biztatásként felajánlotta, hogy még a házat is felújítja, csak azért, hogy ne legyen ennyire nyomasztó, és jól érezzem magam.Jó érzéssel töltött el, hogy próbál tenni értem, de a fájdalmam mégsem tudta feledtetni.Felnéztem rá, és kissé még remegő hangon kérdeztem tőle-Mondd,téged ki avatott be? Vagy honnan tudtál meg ennyi mindent?Adam elgondolkodott egy kicsit majd nagyot sóhajtva válaszolt a kérdésemre-Mielőtt betöltöttem volna a húszat, nálam is jelentkeztek a tünetek.Először csak a magas testhőmérséklet. Anyám teljesen összetört,mikor hetek után sem sikerült levinni a magas "lázamat",és már az egész családot riasztotta, hogy halálos beteg vagyok.Két nappal később megjelent egy férfi,aki az unokatestvéremnek adta ki magát, és elkezdte elmesélni, hogy mi is történik velem.Először teljesen bolondnak tartottam, de minden amit mondott, végül beigazolódott.Ő is azt tanácsolta nekem, amit most én neked.Nem akartam elfogadni, de nem tehettem mást.Elmondott mindent amit tudnom kell,azután elment.Azóta magam vagyok, és rajtad kívül nem tudok másról, aki szintén olyan lenne mint én.Egyedül éreztem magam,és soha senkinek nem beszélhettem a titkokról, amikről tudok, de ezután nem kell így lennie.Veled megoszthatom.Lassan bólintottam,mintegy jelezve, hogy nekem bármit elmondhat, ugyanakkor megrendített a története, és kezdtem rájönni, hogy igaza van.Bele se mertem gondolni, hogy mi lenne akkor, ha otthon vagyok, és a házban van a családom is,amikor megtámadnak.Egyből megölnék őket.Adam magamra hagyott,mert kiment rendbe rakni az autóját.Nem akart motorral mutatkozni a szüleim előtt,mert attól félt, hogy balhé nélkül nem engednének el.Órákig üldögéltem egyedül, és bámultam a szemközti falat.Nehezemre esett, de végül meghoztam a döntést.Remegő tagokkal botorkáltam ki a hátsó ajtón.Adam éppen a kocsija motorját bütykölte.Amikor meghallotta a lépteimet, felegyenesedett,és amikor meglátta az arcomon tükröződő érzelmeket, csak bólintott.Tudta hogyan döntöttem, mert szavak nélkül is megértett.Lecsukta a motorháztetőt, bement a házba és megmosakodott.Mikor elkészült, odahívott magához, és elmondta, mit tegyek annak érdekében, hogy a szüleim ne rémüljenek meg.-Lexi!Nagyon fontos, hogy ne lássák rajtad, mennyire nehezedre esik elhagyni őket,és ne inogj meg!Amennyire csak lehet,próbálj boldognak mutatkozni, különben nem fogják elhinni, hogy tényleg ez az amit akarsz!Kezdtem pánikba esni.Nehezemre esett összeszedni magam.Tíz perccel később már az autóban ültünk, és talán utoljára, hazafelé tartottam.Félúton jártunk,és én nem bírtam ki, elbőgtem magam.Adam félreállt, és próbált megnyugtatni-Nyugalom kislány!Nem utoljára látod őket!Szerettem volna hinni neki.Amint megnyugodtam tovább indultunk, és nem sokkal később leparkoltunk a ház előtt.Mikor kiszálltunk, Adam megfogta a kezem, csak hogy teljes legyen az összkép,a szívem pedig akkorát dobbant, hogy majdnem áttörte a bordáimat.Lassan a bejárathoz sétáltunk, és bekopogtam.Anyu nyitott ajtót,és amint meglátta a magas, kopasz, tetovált srácot az oldalamon, majd amikor lejjebb siklott a tekintete,és észrevette, hogy fogja a kezem, majdnem elájult.Azt sem tudta mit mondjon, végül apáért kiáltott.Szegény azt hitte valami baj van, mert úgy rohant ki a nappaliból, mint egy dúvad. Amikor meglátott minket megtorpant, és eltátotta a száját.Én sem tudtam mit mondani, ezért csak görcsösen kapaszkodtam Adam kezébe.Mégis meg kellett törnöm a csendet-Anya!Apa!Szeretném bemutatni nektek Adam Hudsont!Ő...ő a barátom!Szeretnék nektek mondani valamit,de arra kérlek titeket, hogy ne zaklassátok fel magatokat!Ettől a mondattól anyu remegni kezdett, és nagyon is zaklatottan kérdezte-Alessia!Ugye nem azt akarod mondani, hogy terhes vagy?Akaratlanul is elnevettem magam, majd folytattam-Nem anyu, nem vagyok terhes, viszont szeretnék összeköltözni vele!Lehetőleg még ma!Apu, egy sebzett vadkant megszégyenítően ordított fel-Szó szem lehet róla!Nem engedem!Nem is tudunk róla semmit!Nagyot nyeltem, mert tudtam, hogy nem fognak egykönnyen elengedni, így odamentem hozzájuk, megöleltem őket, és suttogva mondtam nekik-Csodálatos szüleim vannak!Nagyon szeretlek titeket, de felnőttem!Ti is tudjátok, hogy sosem okoztam csalódást nektek, így most sem fogok!Kérlek, engedjétek, hogy a saját életemet éljem!Felnőtt vagyok, és tudom mit akarok!Ő pedig-mutattam az ajtóban álldogáló Adamre-vigyázni fog rám!Nem lesz semmi baj!Megígérem!Anyu elkezdett sírni, és odabújt apához.Hatalmas önuralom kellett ahhoz,hogy visszatartsam a könnyeimet.Adtam egy-egy puszit nekik, és felajánlottam, hogy amíg én összepakolok, addig hívják be Adamet,és beszélgessenek vele.Tudták, hogy ha menni akarok nem tarthatnak vissza, de ettől függetlenül megpróbáltak lebeszélni a költözésről.Anyu még azt is felhozta, hogy beteg vagyok, lázam van, és legalább addig maradjak itthon míg meg nem gyógyulok, hátha azalatt meggondolom magam.Órákig kellett győzködnöm őket, mire látszólag beletörődtek abba, hogy elmegyek.Végül behívták Adamet a konyhába, és leültették az asztalhoz.Anyu teával kínálta, apu pedig az életéről faggatta.Felrohantam a szobámba, elővettem két nagy bőröndöt,és belepakoltam a holmijaim nagy részét.Ruhákat,cipőket,fényképeket,a pipere holmimat,apróságokat,a laptopomat,a párnámat, és a takarómat,valamint Lidya naplóját.Amint a szobámban álltam, Honey jött be, és kezdett dorombolva a lábamhoz dörgölőzni.Elszorult a szívem.Hiányozni fog a kis gombóc.Ekkor eszembe jutott valami.Leszaladtam a konyhába, és suttogva kérdeztem leendő lakótársamtól-Szerinted...a macskámat magammal vihetném?Mosolyogva rám nézett, és bólintott.Egy puszit nyomott az arcomra, amitől igencsak meglepődtem, és akármilyen jól esett, a színjáték részeként könyveltem el.Ő ugyanis nem tudta, hogy odáig vagyok érte.Megkértem anyuékat, hogy vigyázzanak a kutyáimra, majd kimentem a kertbe,és megszeretgettem őket.Indulás előtt Honey-t is belegyömöszöltem a dobozába,még utoljára felszaladtam az emeletre,és megpuszilgattam a mélyen alvó húgomat, majd hosszas búcsúzkodás után kicipeltük a holmijaimat az autóhoz.Anyu újra elsírta magát,de ezúttal én is elengedtem magam, és vele együtt szipogtam.Végül nagy nehezen elengedett,megígértette, hogy vigyázok magamra,és rendszeresen hívom.Beültem az autóba,és elindultunk.Az utcasarokig tartottam még magam, azután keservesen zokogni kezdtem.Adam meg sem állt a házig,majd ott bevitte a bőröndöket, és hagyta, hogy saját magamtól megnyugodjak.Amikor úgy éreztem, hogy kibírom sírás nélkül, kiszálltam a kocsiból, és bementem a házba.Idő közben Adam eltűnt, és ismét egyedül maradtam.Kivettem a macskám a dobozából, összegömbölyödtem a kanapén, és igyekeztem megbarátkozni a helyzettel,közben Honey-t simogattam, és ő hálás dorombolással ajándékozott meg.Jól esett, hogy legalább ő itt van velem.Óráknak tűnt az idő, amíg egyedül voltam az öreg házban,így hát felfedező útra indultam.A szobából kilépve, a földszinten jobban körülnézve,egészen jó állapotban lévő konyha étkezővel,valamint kis mosdó is volt, az emeleten pedig két szoba, és egy fürdő.Még a bútorok is a házban voltak,igaz mindent több centiméteres porréteg borított,ezért inkább visszamenekültem a kanapé védelmébe, és vártam, hogy a ház ura hazaérjen.Nyomasztott a sok bedeszkázott ablak,és a vibráló csend.Elővettem a laptopomat,bedugtam a fülhallgatómat, és elkezdtem zenét hallgatni, majd elnyúltam a kanapén,és elaludtam.Nem hallottam, hogy Adam mikor ért vissza, ezért halálra rémültem, amikor arra ébredtem, hogy a hátam simogatja.Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.Kellett egy két perc,hogy felfogjam mi történt.-Hol voltál?-kérdeztem, még az álom,és ébrenlét határán egyensúlyozva.Suttogva válaszolt-Hoztam pár holmit, de te aludj csak tovább nyugodtan.Nyöszörögve kérdeztem tőle-És te hol fogsz aludni?Halkan nevetgélt,és én rájöttem, hogy imádom a hangja mély tónusait-Ne aggódj!Megoldom!-felelte.Mondott még valamit, de az már nem jutott el az agyamig.Átöleltem a macskámat, és visszazuhantam az öntudatlanságba.

9.
Halvány rózsaszín csíkok jelezték az ég alján,a hajnal közeledtét.Hideg verejtékben úszva riadtam fel,és örültem, hogy életben vagyok. Felkapcsoltam az éjjeli lámpámat, lenyúltam az ágyam mellé, és reszketve vettem kézbe Lidya naplóját.Átforgattam a lapjait,majd elkezdtem olvasni az első bejegyzést-"Napok óta forr a fejem,és különös álmaim vannak.Dühös vagyok,és zaklatott.Nem tudom mi történik velem,Tom ugyan így érez.Aggódom miatta.Félek, hogy valamilyen különös betegséget kaptunk el.Forró a testem,mintha egyfolytában magas lázam lenne.Mi van ha ez a kór halálos? Nem akarok meghalni..."  Tovább lapoztam-"Változik a testem.Erősebb vagyok, és gyorsabb.Tegnap leestem a Tomék kertjében álló fáról.Nem is éreztem.Erősebbek az érzékeim.Hallok mindent, amit hallani akarok,hallom Tomot a szobám ablakából,ahogy Ő,a saját szobájának ablakából a nevemet suttogja.Magas helyekről bámulatosan messzire ellátok.Úgy érzem mindenem átformálódik."Kerestem egy pár héttel későbbi szöveget-"Ma Tom apja, és az én szüleim kivittek minket a tóhoz,és beavattak minket ,a családjaink titkába.Nem hiszek nekik. Nem lehet. Sárkányok nem léteznek..."Még tovább keresgéltem-"Hát igazuk volt mégis! Alig tudom elhinni.Ha akarom örökké élhetek.Örökké Tommal lehetek.Hatalmas erő került a kezünkbe."És tovább-"Kezdek hozzászokni az erőmhöz,és lassan megtanulom használni."A könyv vége felé,már a kezem is izzadt-"Tom és én megtaláltuk az Ősök Könyvét.El kellett rejtenünk,mert Nekik is az kell.Meg kell védenünk."Az utolsó oldalon ez állt-"Nem bírom már sokáig.Egyszerre kell védelmeznem a könyvet, a családomat, és Tomot.Egyre közelebb van. Ha elér,megkísérli kiszedni belőlem a könyv helyét,de azt a titkot magammal viszem a sírba.Ugyanakkor megölheti Tomot, vagy a családom összes tagját,és azt nem engedhetem.Szembe kell néznem vele.Elébe kell mennem még akkor is, ha ez lesz életem utolsó cselekedete.A szeretteimért azonban megéri."Meg kellett emésztenem az olvasottakat.Adamnek nem volt igaza.Nemigen kaptam válaszokat, de kérdésem annál több lett.Úgy éreztem szétrobban a fejem.Tudnom kellett az igazat!Méghozzá az utolsó szóig.Remegve másztam ki az ágyból,és felöltöztem.Pulóvert és kabátot is vettem fel, mert a hajnalok is egyre hidegebbek lettek.Lábujjhegyen leosontam a lépcsőn,halkan felvettem a cipőmet, majd óvatosan kilopóztam a házból.A levegő hideg volt.Látszott a leheletem is.Még csak szeptember eleje volt, de itt a hegyekkel körülvett vidéken jóval hidegebb volt az átlagosnál. Az utca közepénél járhattam, amikor eszembe jutott, hogy nem tudom merre induljak.Abban biztos voltam, hogy Adamet kell megtalálnom, de hogy hol keressem arról fogalmam sem volt.Úgy gondoltam, hogy talán a pokoltanya környékén kezdem a keresést,így egyre mélyebbre kerültem a külváros lepukkant kis utcáinak labirintusában.Sötét volt még, és az utcai lámpák még égtek.Befordultam egy sarkon, amikor valaki hirtelen elkapott.Sikítani sem maradt időm, mert támadóm befogta a számat,és olyan szorosan tartott, hogy kapálózni sem tudtam.Elsőre úgy tűnt, hogy esélyem sincs szabadulni.Minden erőmmel küzdöttem,miközben valaki befelé vonszolt egy sikátorba.Olyan szörnyű dolgok futottak végig az agyamon, hogy ez a valaki megerőszakolhat, vagy akár meg is ölhet.A testem végre reagált a veszélyre, és hatalmas adag adrenalint bocsájtott a szervezetembe.Hirtelen ötlettől vezérelve erősebben rúgkapáltam,majd mikor a kéz lazult a számon, teljes erőből beleharaptam,és teli torokból ordítani kezdtem-Segítséég!!! Igazából tudtam,hogy senki sem fogja meghallani,de attól még tovább kiabáltam.Végül valaki mégis meghallotta a segélykérést.Amikor megláttam ki az, majdnem el is sírtam magam a megkönnyebbüléstől,ugyanis Adam rohant felém, teljes erőbedobással, és lendületből kapta el a támadóm nyakát.-Futás!-üvöltött rám. Nem kellett kétszer mondani.Felkaptam a nyúlcipőt, és meg sem álltam,míg két utcával arrébb nem kötöttem ki.Kifulladtam.Egy falnak dőlve próbáltam levegőhöz jutni, amikor megmentőm bukkant fel a sarkon. Egész testében remegett,és a szemében állatias tűz égett.Hatalmas erővel szorított a falhoz, és az arcomba ordított-Mégis hogy gondoltad? Áruld el! Mi ütött beléd?Meg is ölhetett volna!-az utolsó mondatából csak úgy sütött a kétségbeesés.Hatalmas szemekkel néztem rá,és elsírtam magam.Óriási könnycseppek gördültek le az arcomon,és ő megrendülten engedett el. Hátra lépett egyet, és tanácstalanul nézett rám-Ne haragudj!Kérlek! Sajnálom!Nem akartalak megrémíteni!Fulladoztam a könnyeimtől, és nem tudtam válaszolni.Nem kaptam levegőt, de össze kellett szednem magam.Végül a sokadik próbálkozásra sikerült kinyögnöm-Ne kérj bocsánatot! Nem miattad sírtam el magam, mert egyáltalán nem félek tőled.Ez inkább a stressz miatt van. Valahogy kicsit örömömben, kicsit pedig az ijedtségtől sírok.Adam értetlenül húzta fel a szemöldökét-Örömödben? Annak örülsz, hogy egy elmebeteg elkapott, vagy annak, hogy még élsz?Most rajtam volt a sor, hogy értetlenkedjek-Én..én azt hittem nyilvánvaló!Annak örülök, hogy megmentettél.-mondtam, kicsit szégyenlősen. Egy pillanatig úgy tűnt, el fogja nevetni magát, de csak annyit mondott-Értem!Kicsit rendbe szedtem magam, ugyanis a hajam úgy festett mint egy szénakazal, a ruhám pedig mintha a kutya szájából rángattam volna ki.Adam gyors léptekkel elindult, otthagyva engem,-Most hová mész?Éppen téged kerestelek,amikor megtámadtak.-kiáltottam,és utána rohantam. Hosszú ideig nem szólt semmit, majd egyszercsak a karomnál fogva berántott egy bedeszkázott ablakú,omladozó házba.-Hol vagyunk?-kérdeztem, de választ még mindig nem kaptam.Magabiztos léptekkel haladt előre, így nem volt más választásom, mint hogy követtem.Végül megállt egy ajtó előtt, és kinyitotta.Félreállt, hogy beengedjen.Belépve, egy erősen telezsúfolt szobában találtam magam.A berendezést egy kopott kanapé, két fotel, egy asztal,egy szék, toronymagas,könyvekkel megpakolt polcok minden falon,és lánccal lezárt szekrények alkották. Habár a nap már felkelt, itt a szintén bedeszkázott ablaknak köszönhetően sötétség honolt.Az egyetlen fényforrás a szobában, egy asztali lámpa volt, ami kis körben megvilágította az asztalt, és környékét, a falakat pedig halovány derengésbe vonta.Egyik lábamról a másikra állva toporogtam az asztal mellett. Jobban körbenézve, észrevettem, hogy a padló is könyvkupacokkal van tele.-Ülj le nyugodtan!-mondta Adam,majd lehuppant az egyik fotelbe.Tétován letelepedtem a kanapéra, és ránéztem.Minden kérdés ami eddig halmozódott bennem, most egyszerre készült kitörni, de ekkor Adam előre hajolt,és megszólalt-Tudom hogy engem kerestél, és azt is tudom, hogy azért, mert megtaláltad a naplót.Egyébként ez a családom első háza.Kinn vagyunk a város legszélén.Bontásra volt ítélve, de én megakadályoztam,így ez lett a "főhadiszállásom".Neked viszont kérdéseid vannak.Tedd fel őket, én pedig majd igyekszem válaszolni.-mondta, és közelebb húzódott. Érdeklődve figyelt, én pedig vettem egy nagy levegőt, és belekezdtem-Te tudod, hogy mi történt Lidyával, miután megírta az utolsó naplóbejegyzést? Mi volt a családja titka?Mi lett Tommal,és mi köze van ennek az egésznek a sárkányokhoz?-miután elhadartam, tudtam, hogy ez egyszerre kicsit sok, de nem bírtam türtőztetni magam.Reméltem, hogy nem utasít el, és végre válaszolni is fog, ahogyan megígérte.Hosszasan hallgatott, majd felállt a fotelből, és fel alá járkálva belekezdett a válaszadásba-Kezdjük visszafelé!Rendben?Először el kell fogadnod, hogy nem minden olyan, mint amilyennek hitted, és sok furcsa dologgal fogsz ezután találkozni.Tehát a sárkányok...Vannak emberek, aki mások.Nem azért mert úgy döntöttek, hanem mert másnak születtek.Ilyenek a sárkányok is.-kikerekedett a szemem-A sárkányok nem mesebeli lények,hanem emberek, akikben sárkánytűz ég.Olvastad Lidya naplóját!Ő is leírta a változásokat.A gyorsaságot, erőt,sebezhetetlenséget, örök életet, az érzékek kiélesedését.A testhő emelkedését.Az első sárkány időszámításunk előtt háromezerben született.Nem tudni hogyan,vagy miért alakul ki ez az emberekben, de az első leszármazottainak családjaiban rendszerint mindig van egy.Olyan is előfordul, hogy generációkon keresztül lappang,de van, hogy egy családon belül mindenkiben felszínre tör.Fontos tudnod, hogy a sárkányok örök életűek,de nem halhatatlanok.Ha az az ember,akiben felszínre tör, képes elfogadni a lelkében égő tüzet, annak megadatik az örökkévalóság.Annak viszont aki dacol,és küzd ellene, azt felemészti, és tovább öregszik.Tom, és Lidya is elfogadta, Lidya mégis meghalt, ugyanis a sárkányokat meg lehet ölni.Egy ember csak úgy képes rá, ha felkutatja a világon létező négy tőr egyikét,ami képes bármit megölni, ami a természet felett áll.Ezeket a pengéket az első sárkány kovácsolta, egy meteorból származó fémből, így gyakorlatilag elpusztíthatatlanok. A pengékbe, és a markolatokba is belevésett ősi rúnákat, és jeleket, amik még erősebbé teszik őket, majd a világ négy sarkán rejtette el őket.Így amit te is érzel, az a benned éledező sárkány,és csak rajtad áll,mit kezdesz vele.Mire betöltöd a húszat, teljesen felszínre fog törni, és a lényeddé válik.Lesznek viszont sokan, akik megpróbálják minden áron megakadályozni, hogy kiteljesedj.-abbahagyta a járkálást,és megállt pont velem szemben-Van még kérdésed? Tudtam hogy van, de az, amit az előbb hallottam, felzaklatott. Az első gondolatom az volt, hogy Adam bolond.Ép eszű ember nem hisz a sárkányokban, és nem talál ki ilyen történeteket..Viszont már észrevettem magamon azokat a tüneteket, amiket Lidya leírt. Lehet, hogy mégis igaz? A sárkányok léteznek?Hirtelen eszembe jutott valami-Adam! Mi az az Ősök Könyve?Lidya pár sort írt csak róla.-kérdeztem, és az arcát figyeltem.Megváltozott. Előbb meglepődött. majd láttam, ahogy gondolkodóba esik.Folytatta a járkálást, és magában motyogva nekiállt kutatni az egyik polcon,végül mikor megtalálta amit keresett, válaszolt-Az Ősök Könyve egy afféle lexikon.Össze vannak benne gyűjtve a természetfölötti lények, és részletesen le van írva mindről amit tudni kell róluk.Főként az, hogyan lehet megölni őket.És igen, a sárkányok is benne vannak,mint védelmezők.Persze közülük se mindenki jó.Ez az emberi döntésektől függ.Majd felrobbantam a sok információtól, és igyekeztem mindent megjegyezni. Azonban valami mégsem hagyott nyugodni,de nem tudtam rájönni, mi is az. Megcsörrent a telefonom.Anyu hívott, mert mikor felébredt, nem talált sehol, és megijedt. Életemben először, nem mondtam neki igazat. Azt mondtam neki, hogy Saharával töltöm a napot, és nagyon későn érek haza. Nem árulhattam el, mi történik igazából.Nem értette volna meg.Elköszöntem tőle, és bontottam a vonalat.A telefonom órája szerint már dél is elmúlt.Nem vettem észre, hogy ennyi idő eltelt, és most úgy éreztem,hogy farkas éhes vagyok.Adam az asztal előtt állt, és azt a könyvet lapozgatta, amit az előbb vett le a polcról.Eltakarta a lámpa fényét, így körvonalai hatalmas árnyékként vetültek a falra.Akkor jutott eszembe,ami eddig ott lappangott az agyamban.Remegő hangon mondtam-Tegnap éjjel valami bejött a szobámba.Először azt hittem, hogy Te vagy az, de csak egy árny volt, és amikor a csukott ablakon keresztül távozott, halálra rémültem.Nem tudod mi lehet az? Ennek hallatán felegyenesedett, és amikor megfordult, az arca megkeményedett.A hangja komoly volt, amikor azt mondta-Az a valami, Hannah volt.Egy ideje tudom róla, hogy mi ő valójában, és azért voltam vele, hogy szükség esetén meg tudjam fékezni.Ő azok egyike, akik megpróbálnak majd megölni téged, így most te vagy az, akit meg kell védenem. Emlékszel arra, amikor azt mondtam, hogy más vagy? Már akkor tudtam, hogy mi vagy, azonban úgy tűnik, hogy más képességeknek is birtokában vagy.Olyanoknak, amik még nem kerültek felszínre,viszont határtalan erővel ruházhatnak fel, és erre Hannah is rájött, így mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy még a kiteljesedésed előtt kitépje a szíved. Hannah ugyanis egy tündér, de nem a mesekönyvekből ismert aprócska,csillogó jótevő, hanem egy halálhozó.A halálhozók célja általában az emberek kiszipolyozása.Különös vonzerejük van.Nem is tudnak nekik ellenállni.Minél tovább tudnak élősködni valakin, annál több életerőt szívnak el tőle.Azonban ha találnak egy megfelelő alanyt, akkor elkezdenek szaporodni.A halálhozók minden esetben nőneműek.Az ő esetében azonban furcsa, hogy az ikertestvére ember.Még nem jöttem rá, hogy ennek mi az oka.Szóval kérlek,kerüld el olyan messzire,amennyire csak tudod.Megrendülten meredtem magam elé.Fenekestől felfordult az életem.Megelevenedtek a gyerekkori mesekönyveim szereplői, de cseppet sem úgy, ahogyan azt a könyvek leírták.Sőt mi több, én magam is eggyé fogok válni közülük. Rémülten gondoltam a családomra.Mi lesz így velük? Mellettem folyamatos veszélyben lesznek.Elhatároztam, hogy bármibe kerül is, meg fogom védeni őket.Reszkettem a felismeréstől, ezért összegömbölyödtem a kanapén, és szorosan összefontam magam előtt a karomat.A gyomrom pedig hangosan megkordult.-Éhes vagy?kérdezte Adam.Bólintottam, mert megszólalni még mindig nem tudtam a döbbenettől. Szó nélkül magára vette a kabátját, az asztal fiókjából elővett egy  pisztolyt, és a kezembe adta-Bármi jön be rajtam kívül azon az ajtón, lődd le!-mondta, megmutatta hogyan használjam a fegyvert,azzal otthagyott egyedül a sötét szobában. Most már a félelemtől is remegtem.Amíg vártam, volt időm gondolkodni, de olyan szörnyű dolgok jutottak eszembe, hogy inkább felálltam, és elkezdtem a könyveket nézegetni a polcokon.Az összes könyv számomra ismeretlen dolgokról szólt, és mindegyik nagyon réginek tűnt.Körülbelül egy órája vártam, hogy Adam visszaérjen,amikor egy becsapódó ajtó hangja zökkentett ki.Rémülten bújtam el az egyik szekrény mögött, és zakatoló szívvel hallgattam, az ajtó felé közeledő lépteket.Hallottam, ahogy valaki belép a szobába.Az idegeim pattanásig feszültek, és a félelemtől majdnem elsírtam magam.-Lexi!Gyere ki a szekrény mögül.Csak én vagyok az!-óvatosan kilestem a fedezékemből.Adam állt ott, papírzacskóval a kezében.Három dobozt pakolt ki az asztalra, és mosolyogva kínált éltellel-Nem tudtam mit ennél, ezért hoztam neked sajtburgert sült krumplival,sült csirkeszárnyakat, és mozzarellás lepényt.Remélem valamelyik jó lesz!-tétovázott egy darabig,majd leült a kanapéra, és nézte, hogyan tömöm magamba a sajtburgert, majd a lepény felét.Furcsa érzés volt, hogy ismeretlenül is így gondoskodtak rólam.Amikor befejeztem az evést, elé toltam a maradék ételt, és rámosolyogtam.Amíg Adam eltüntette a csirkét, és a lepény másik felét, addig az ablakra szögelt deszkák rései között kilestem.Az idő szinte rohant,és a nap már alacsonyan járt.Sötét erdőket láttam a ház mögött, és ködfoltok úsztak a fák között, kísérteties látványt nyújtva.Fel sem tűnt, hogy Adam  oda állt mellém, ezért mikor észrevettem, hatalmasat ugrottam ijedtemben.Elnevette magát,majd nyújtózkodott, és közben azt mondta-Amint besötétedik hazaviszlek,de nem hagylak egyedül.Nem szeretném ha védtelen maradnál.-féloldalas mosolyt küldött felém, majd meglepetésemre elkezdett levetkőzni. Levette a kabátját, és a felsőjét, így láthatóvá vált a hátára tetovált hatalmas sárkány, és az azt körülvevő rúnák, szimbólumok. és jelképek végeláthatatlan szövevénye.Ránézésre a hátán, karjain, és a mellkasán nem volt egyetlen szabad négyzetcentiméter sem. Ámulva néztem rá, még a szám is tátva maradt.Mikor észbekaptam,gyorsan elfordultam.Adam egy táskából elővett egy váltás felsőt, és felvette.Ezután kinyitott egy leláncolt szekrényt, és megtöltött egy táskát a legkülönfélébb fegyverekkel,majd amíg arra vártunk, hogy besötétedjen, lefeküdt aludni a kanapéra.Az egyik fotelben ülve néztem ahogy aludt, és hihetetlennek tűnt az egész.Nehezen tudtam felfogni azokat a dolgokat, amiket elmondott nekem, de csak igaz lehetett.Másra nem tudtam gondolni.Eltűnődtem, vajon Ő mióta tudja magáról, és ki segített neki feldolgozni? Ki mondott el neki mindent?Eldöntöttem, hogy ha alkalmam lesz,megkérdezem tőle.Két órával később, már teljesen sötét volt, és felébresztettem Adamet.Össze szedte magát,a vállára vette a táskát,és kivezetett egy rejtekajtón. A ház mögött álltunk, ahol egy poros chopper várakozott.Adam felsegített az ülésre, majd Ő is felült, és beindította.A motor dorombolva kelt életre.Kikanyarodtunk a ház mögül, és hazafelé vettül az irányt.Az esti hűvös szél az arcomba csapott, és én erősen öleltem át megmentőm derekát.Az utcánk sarkára érve leszálltam.-Öt perc, és a fán leszek-mondta, és elhajtott. Lélekszakadva rohantam a házunkig.Belépve az ajtón beköszöntem a nappaliba, ahol a szüleim tévét néztek, és megnyugtattam anyut, hogy már vacsoráztam.Felmentem a szobámba, bezártam az ajtót, és kinyitottam az ablakot.Adam már a fán várakozott-Gyere be!-mondtam, és félreálltam. Átlépett a fáról a tetőre,onnan pedig az ablakpárkányra, és beugrott a szobámba.Megnyugtatott, hogy egész éjjel vigyázni fog rám. így némileg nyugodtabban végeztem el az esti rutint, majd mielőtt lefeküdtem aludni jó éjszakát kívántam neki, Ő pedig visszamászott a fára. Amikor befeküdtem az ágyba arra gondoltam, hogy biztonságban érzem magam.A lelkem mélyén tudtam, hogy Adam nem hagyná, hogy bajom essen. Magamra húztam a takarót, átöleltem a párnámat, és valami hidegbe akadt a kezem.Óvatosan kitapogattam,és rájöttem,hogy a két tőr lapul a párnám alatt. Eszembe jutott,amit ma hallottam.Megdöbbentett a felismerés;könnyen lehet, hogy ezek azok a tőrök,amikkel bármit meg lehet ölni.Eldöntöttem, hogy másnap megmutatom őket Adamnek.Hátha igazam van.Pár perccel később,már mélyen aludtam.