31.


Ha felülkerekedik rajtad, hagyd tombolni...

A nap már lemenőben,és rózsaszínre festi az eget.Órák óta meredten bámulom az utat, és csak taposom a gázpedált. Teljes némaságba burkolózom, és néha lopva arra az alvó gombócra pillantok, aki a másik ülésre vackolta be magát.
Jacquerie azóta alszik, hogy felkelt a nap, és én nem tehetek mást, mint hogy zavaros gondolatokat kergetek.
Napok teltek el azóta, hogy elindultunk abból a koszfészekből, ahol rátaláltam erre a lányra.Talán még haloványan kötődni is kezdtem hozzá, és talán hiányozna ha nem lenne velem, viszont ezek a gondolatok mardosó bűntudattal töltenek el.Tudom, hogy vissza kellene fordulnom, és őrült módjára visszaszáguldani oda, ahol mindent magam mögött hagytam, de a gyávaságom megállít. Mi van, ha Ő ezek után nem kíváncsi rám? Ha mindent ami fontos volt, földig rombolva találok, ha visszamegyek? Nem merem megkockáztatni. Abba bele is halnék.
Évődésemből egy, az út mellett álló, kiégett autó zökkent ki. -Itt meg mi történt? Mielőtt végig gondolhattam volna, Jacquerie is megmozdult mellettem, és álmosan tekintett körbe.-Hol vagyunk?-kérdezte, és kihúzta magát, miközben leparkoltam a még füstölgő jármű mögé.-A semmi közepén..-feleltem, és kiszálltam. Óvatos léptekkel indultam, hogy körülnézzek, hátha valakinek segítségre van szüksége. Jacquerie nem szállt ki, csak meredten bámulta a roncsot maga előtt, és olyan arcot vágott, mint akit  hányinger kerülget. Óvatos léptekkel haladtam, és hallgatóztam. Az autón első ránézésre nem voltak sérülések, ami arra engedett következtetni, hogy nem baleset történt. Talán zárlat-gondoltam, és tettem még egy lépést, de ugyan abban a pillanatban fülsértő sikítás törte meg a csendet, és én megdermedtem a mozdulat közepén. Meredten fordultam hátra, miközben Jacquerie egyre csak sikoltozott, és az autóra mutogatott- Csapda! Sikoltotta, és félelmében a hátsó ülésre mászott.Fogalmam sem volt, mi rémítette meg ennyire, de azért elővettem a fegyverem. Lövésre készen tartottam magam elé, miközben belestem az egyik kormos ablakon.Hunyorogva próbáltam kivenni mi lehet odabenn, mikor meghallottam a zajt magam mögött.Olyan halk volt, és annyira óvatos, hogy szinte semmiségnek tűnt, de mégis annyira kiszámított, hogy még a folyamatos sikításon keresztül is furcsának tűnt. Lassan megfordultam, és kémlelni kezdtem magam előtt a bozótot, miközben arra gondoltam, hogy valószínűleg valamilyen állat lehet, amikor egy nagydarab alak ugrott nekem  a bokrok közül. Embernek hittem volna, ha nem csattogtat felém négy sor tűhegyes fogat, és nincsenek tíz centis karmok a kezein. Nem álltam meg kideríteni, hogy ki lehet és honnan jött, vagy azt, hogy ki küldte. Még mielőtt nekem csapódott volna, villámgyorsan felugrottam a kocsi tetejére, és beleeresztettem az egész tárat. Legnagyobb meglepetésemre ahelyett, hogy a behemót elterült volna a földön, csupán csak lelassult, és négykézlábra esett. Ezen a ponton úgy gondoltam, hogy nem túl jó ötlet megvárni míg összeszedi magát, ezért a kocsihoz rohantam, bepattantam a kormány mögé, és elhajtottam. 
Minden idegszálam pattanásig feszült, és mint egy őrült, száguldottam el onnan. Jacquerie még mindig sikított, mint aki nem tudja abbahagyni, de nem állhattam meg, hogy hátra üljek mellé, és megpróbáljam megnyugtatni,ezért csak beszéltem hozzá.-Most már abbahagyhatod a sikítozást, és mondjuk elmondhatnád az okát, vagy hogy mi volt az a dög ami majdnem átharapta a torkom?!-próbálkoztam, de ő csak egyre sikított, és sikított, míg végül elszállt minden nyugalmam, és kezdett komolyan veszélybe kerülni mindkét dobhártyám. Nem tudtam mit tegyek, ezért ráordítottam-ELÉG!!- mindezt olyan hangerővel, hogy csak remélni tudtam, hogy nem hallotta meg minden ránk vadászó fenevad, aki tíz mérföldes körzeten belül tartózkodik, de semmi. Csak nem akart abbamaradni, és nekem elfogyott a türelmem. Fél kézzel hátranyúltam, megragadtam Jacquerie felsőjét és előre rántottam magam mellé, majd megráztam. Nem reagált. Újra megráztam, de semmi.-A fenébe is..-morogtam, és visszakézből lekevertem neki egy emberesebb pofont. Némi lelkiismeret furdalásom támadt, de bevált. Üres tekintettel bámult maga elé, és csak pislogott rám, de legalább már nem sikított. -Ezt meg miért kaptam?-kérdezte és megtapogatta felszakadt száját. -Én..öö..sajnálom-hebegtem, - de több mint egy órán keresztül folyamatosan sikoltoztál, és sehogyan sem tudtalak kizökkenteni-mondtam, és lesütöttem a szemem. Akárhogy is, de nem szeretek nőket megütni.-Ó! Értem.-felelte, és kissé túl kedélyesen mosolygott rám..-Viccesnek találod?-kérdeztem, és rajtam volt a sor, hogy megdöbbenjek. Értetlenül bámultam rá, és ő felnevetett-Néha előfordul, hogy kicsit bepánikolok-mondta, és fészkelődni kezdett az ülésen.-Néha?-kérdeztem, de nem vártam választ. Nehéz volt elhinni, hogy egy erős, és szinte halhatatlan főnix néha bepánikol.Elnevettem magam, méghozzá hangosan, pedig nem állt szándékomban. Nem akartam őt megsérteni, de kibukott belőlem, és legnagyobb meglepetésemre velem együtt kacagott.Aztán megfogta a kezem, és el sem engedte. Órákkal később megálltam tankolni, és a kút melletti gyorsétteremben kaját is vettem, mert már nem is emlékeztem mikor ettünk utoljára.Nem sokkal később két nagy zacskó étellel felpakolva, sietős léptekkel haladtam a terepjáró felé, mikor valami mozdult.Csak a szemem sarkából láttam, és rögtön odakaptam a fejem, de nem volt ott semmi. Elhessegettem a gondolatot, és tovább indultam, mikor valami ismét megmozdult.Megtorpantam, és vártam.Percek teltek el, de nem történt semmi. Ha meg akarnának támadni, ennyi idő alatt megtehették volna-gondoltam, és elhessegettem a gondolatot, hogy követnek.Nagy léptekkel indultam tovább, és a kocsihoz érve szinte feltéptem az ajtót, és bevágódtam az ülésre.
-Csípős csirkeszárny és sültkrumpli!- vigyorogtam Jaque-re és megráztam a zacskót, mire ő mohón tépte ki a kezemből.-Egy millió éve nem ettem.-mondta és már tömte is magába az ételt. Halkan nevetgélve láttam neki én is a saját adagomnak.Úgy a hatodik szárny, és a sültkrumpli felénél jártam amikor felötlött bennem, hogy talán nem ártana tisztázni a helyzetet- Jaque, mondd! Te tudod mi volt az ott az úton igaz?-kérdeztem, mire a lány lemerevedett, egy falat csirkével a szájában.Lassan bólintott, és nagyot nyelt mielőtt megszólalt volna.-Egy fejvadász volt. Értem küldték. Megszöktem, tudod. Veled!-Az utolsó szót úgy hangsúlyozta, mintha nem vettem volna észre, hogy én szöktettem meg abból a koszfészekből.-Aha! Fejvadász, aki most már rám is vadászik. Remek!- Fanyar mosollyal dőltem hátra az ülésen, és kibámultam az ablakon.A benzinkút parkolójának gyér fényét egy villódzó lámpa törte meg olykor, és ahogy a sötétséget kémleltem, újra és újra elkapott az érzés, hogy van ott valami a fénykörön túl. Csendes merengésem közben, az agyam kósza információkat dobott a felszínre. Láttam már ilyen lényt, évekkel ezelőtt, és majdnem belehaltam. Abban a pillanatban jött a felismerés. Az úton látott lény, egy Monumentál volt. Hatalmas, gyakorlatilag elpusztíthatatlan dögevő szörnyeteg. Magas rangú lények vadászkopói, és ha egyszer szagot fognak,  szinte lehetetlen meglépni előlük. Megdermedtem az ülésben, majd lassan előre dőltem. Nem képzelődöm. Tényleg ólálkodik valami a sötétben, és az szinte sosem jelent jót. -Kösd be magad! Szóltam oda alig hallhatóan Jaque-nak, és elfordítottam a kulcsot, mire a motor halkan dorombolva életre kelt.Kihajtottam a parkolóból, és északnak vettem az irányt.-Ha így áll a helyzet,fel kell szívódnunk egy időre..-morogtam, és már tudtam hová megyünk.