13.
Szürke esőfüggöny mögé bújt a külvilág.Reggelhez képest igen sötét volt még,és semmi kedvem nem volt kibújni az ágy meleg biztonságából.Jól esett az álom és az ébrenlét határán oda vissza táncolni,vissza-vissza aludni.Épp egy félig éber állapotomban voltam, amikor Adam kibújt mellőlem,és halk neszezéssel öltözködni kezdett.Kérdeznem sem kellett, rögtön tudtam hova megy, amikor meghallottam a puska kattanását,amint megnézte,hogy töltve van-e.Halkan kiment az ajtón, és becsukta maga után.Hálás voltam neki azért, hogy még élek, és azért a kis nyugalomért, amit hagyott nekem.Átfordultam a hasamra, és kiterültem az ágyon.Szinte rögtön vissza is zuhantam az öntudatlanságba.Nem tudom ezután mennyit aludhattam,de arra ébredtem,hogy puszilgatják a homlokom.Álmosan, épphogy csak résnyire nyitottam a szemem.Adam ült az ágy szélén,és mosolyogva simította félre a hajamat.-Ideje lenne felkelned!Sok dolgunk van még ma!Azzal felállt, és magamra hagyott.Dideregve bújtam ki a takaró alól, és rohantam, hogy valami meleg ruhát húzzak magamra.Nem sokkal később, mikor már a konyhában reggeliztem,és úgy tűnt a házban fellelhető összes fegyver darabokra szedve az asztalon hevert,faggatózni kezdtem-Adam!Mit értettél az alatt, hogy "sok dolgunk van"?Adam éppen egy hosszú csövű vadászpuskát tisztogatott,és nevetve válaszolt-Kezdésnek felfestjük a rúnákat az ajtókra, és ablakokra, utána megkapod az első leckédet fegyverhasználatból, és önvédelemből.Fontos, hogy védekezés közben saját magadra ne jelents veszélyt. Korábban már megmutattam, hogy egy kisebb kaliberű kézi fegyvert hogyan kell használni, most pedig tovább lépünk a nagyobbak felé.Ahogy kimondta,"tovább lépünk a nagyobbak felé" akaratlanul is egy ágyú jutott eszembe, és elnevettem magam.Belegondolva viszont, már semmin sem lepődtem volna meg.Amíg ő a fegyverekkel bíbelődött,addig én felhoztam a pincéből a tegnapi könyvet, festéket, és ecseteket.Nem sokan tudták rólam, hogy művészi vénával is megáldott az élet,és hogy vonzódom a képzőművészethez,így hát magamra vállaltam a festést,miután Adam megmutatta, hogy pontosan mit, és hogyan fessek fel.Órákba telt, mire minden ajtó, és ablak kerettel végeztem.Dél is elmúlt már,a gyomrom pedig nem igen örült az éhségsztrájknak,így hát megállás nélkül reklamált.Gyors étel kellett, mert volt dolog, méghozzá nem is kevés.Főzni nem volt kedvem, ezért összedobtam két hatalmas húsos szendvicset a tegnapi maradék húsból, és a salátából, majd az egyiket Adam elé tettem az asztalra,majd leültem mellé enni.Azonnal félretette a kezében lévő fegyvert,és hálásan tömte magába az ételt.Teli szájjal köszönte meg,és én rá mosolyogtam. Egyre jobban éreztem magam mellette,és a hangulatom is egyre jobb lett, leszámítva persze, mikor valami miatt épp halálra voltam rémülve.Ezt az állapotot leginkább annak tudtam be, hogy megnyugtat a tudat,hogy így nem jelentek veszélyt a családomra nézve, és biztonságban vannak.Volt azonban egy másik érzés is, amit nem tudtam hová tenni.Mindig, mikor eszembe jutott, jól eső bizsergés áradt szét bennem, a gyomromból kiindulva, mégsem tudtam mi váltja ezt ki.Jó érzés volt az is, hogy Adammel kezdtünk egy hullámhosszon lenni,ami szerintem azért volt, mert már csak egy hónap volt a születésnapomig,és a kiteljesedésig.Úgy gondoltam, hogy a sárkányok,alapvetően megértik egymást, és ezért jövünk ki mi is, egyre jobban.Elkalandoztak a gondolataim, de vissza kellett zökkennem,mert hirtelen eszembe jutott, hogy fogalmam sincs milyen lesz az, amikor kiteljesedek.Fájni fog, vagy észre sem veszem?Jobbnak láttam nem agyalni ezen,mert csak bogarat ültetek a saját fülembe, és rettegni fogok.Egyébként is elég sok dologtól félek,nem kell egy újabb.Idő közben Adam is elkészült, és elpakolt mindent a konyhából.-Készen vagy?-kérdezte, és egy katonai zsákkal a kezében megindult a hátsó ajtó felé.-Persze!De azért eszedbe se jusson megvárni, amúgy is szeretek rohanni, és kiabálni!-kiáltottam utána, majd felpattantam a székről, és futva követtem.Ilyen esetekben nem igazán jött jól, hogy jó három fejjel magasabb volt nálam, mert egy lépés nála akkora volt, mint nálam négy.A ház mögötti erdő felé vettük az irányt.Amikor ez tudatosult bennem,nagyot nyeltem, és tiltakozni akartam, hogy oda biztosan nem fogok bemenni, de egyrészt nem akartam gyávának tűnni,másrészt reménykedtem abban, hogy ennyi fegyver, és egy élő hegy mellett biztonságban leszek.Az erdőbe beérve változott a fény.Az amúgy is igen szürke,borongós nappali fényt felváltotta, egy szinte  esti szürkület.A sűrűn növő fák közé, még szép időben sem jutott be túl sok napfény, így hát itt minden nyirkos,és hideg volt.A köveket, és fatörzseket vastag moharéteg borította.Sarkalatos volt viszont, a majdnem fekete földdel, és sötétbarna fatörzsekkel kontrasztban álló élénk zöld páfrányok, és lapulevelek színe.A talaj erősen lejtett, hegynek felfelé gyalogoltunk, és kapaszkodnom kellett a kiálló gyökerekbe és ágakba, hogy vissza ne csússzak.Körülbelül fél órányi megerőltető, és kimerítő küzdelem után a fák ritkulni kezdtek, és végül kiléptünk, egy fűvel gyéren nőtt, lápra  emlékeztető részre.Pár lépés után megálltunk, és Adam letette a földre a táskát.-Nos, mivel szeretnél kezdeni?Önvédelemmel, vagy fegyverhasználattal?-kérdezte, miközben leguggolt, és a táskában matatott.Őszintén elgondolkodtatott a kérdése, mivel annyira elfáradtam, hogy legszívesebben lefeküdtem volna a földre, és aludtam volna,viszont nagyon úgy tűnt, hogy ezzel csak én vagyok így.Végül a fegyverek mellett döntöttem, mert úgy véltem azt egy helyben állva, kifejezett fizikai munka nélkül is el tudjuk kezdeni.Legalábbis azt hittem, mert mikor a kezembe nyomott egy puskát, majdnem, megszakadtam.Olyan nehéz volt, hogy két kézzel kellett tartanom.Töviről-hegyire átvettük a használatát, karbantartását,és mindent amit tudnom kellett róla, azután kaptam két töltényt,és ha sikerült megtöltenem,el kellett találnom, a tisztás szemközti oldalán álló farönkre felállított üdítős dobozt.Próbáltam magabiztos lenni, de sikerült olyan szerencsétlenül tartanom a puskát,hogy az első lövéssel majdnem véget vetettem a napnak, ugyanis a lövés erejétől a puska úgy visszarúgott, hogy kiugrott a vállam.Jajgattam, és káromkodtam, de olyan cifrán, hogy ha anyu hallotta volna, biztosan bevarrta volna a számat.Adam egy pillanat alatt mellettem volt, és a vállamat tapogatta.-Hát igen!Ezt szépen elintézted!Helyre kell, hogy rakjam, különben nagyobb gondod is lehet belőle!-mondta, miközben a kabátot, és az alatta lévő ruhát igyekezett lerángatni rólam.Hirtelen nem is tudtam, hogy melyik aggaszt jobban;az, hogy ez a félisten éppen vetkőztet, és meg fog látni egy szál melltartóban, vagy az, hogy a vállam helyrerakása még nagyobb fájdalommal fog járni, mint az, amikor kiugrott.Végül kicsit megnyugtatott, hogy a póló rajtam maradt,de amikor Adam felvilágosított,hogy mi fog történni,erőteljesen kezdtem pánikba esni.Háttal egy vastag fához állított,fél testével hozzá is szorított,majd két tenyerével két oldalról megtámasztotta a vállam, és hátulról hatalmas erővel visszalökte a helyére.Akkorát reccsent, hogy szentül meg voltam győződve arról, hogy ha eddig nem volt törött, mostantól az lesz,és könnybe lábadt a szemem.Lerogytam a fa tövébe, és próbáltam szabályozott légzéssel tompítani a fájdalmamat.Adam fel alá járkált, és magában motyogva, fél hangosan gondolkodott,végül leült mellém, és elmondta, mi aggasztja.-Lexi!Valami nem stimmel!Mivel már csak egy hónap a kiteljesedésig,gyakorlatilag ezt meg sem kellett volna érezned, és nem lett volna szabad egy kis hegymenettől elfáradnod!Biztos vagyok abban, hogy ég benned a tűz, de valami más is lappang benned, ami még nem engedi felszínre törni!Na de ezt majd meglátjuk.Hagyjuk mára a lövöldözést, inkább menjünk vissza és pihenj!Elgondolkodtatott amit mondott.Eddig is tisztában voltam azzal, hogy valami nincs rendben velem, de eddig legalább csak én tudtam.Nem akartam én lenni a nap bohóca, ezért nagy levegőt vettem,feltápászkodtam, és elszántan mondtam-Rendben vagyok!Folytassuk inkább, csak segíts légyszi,hogy ne sérüljek le még jobban.Odamentem melle, és felvettem a lövő állást.Megálltam kis terpeszben,a vállamhoz emeltem a puskát,céloztam, és vártam, hogy Adam kijavítsa a hibákat.Azt hittem, hogy csak elmondja mit csinálok rosszul, de e-helyett mögém állt, szorosan hozzám simult,de olyan szorosan,hogy egy milliméter távolság sem maradt köztünk.Óvatosan végigfuttatta az ujját a karomon,az ép vállam lejjebb nyomta, megfogta a puskát markoló kezem, és az ujjammal együtt meghúzta a ravaszt.Ámulva néztem, hogy telibe találtuk a dobozt, de az érzések amiket a közelsége kiváltott belőlem, jobban lefoglaltak.Levegő után kapkodtam, és adrenalin száguldozott az ereimben.Nagy nehézségek árán sikerült csak lenyugodnom.Ezután még négyféle lőfegyvert volt szerencsém közelebbről megismerni.Mire végeztünk, rájöttem, hogy tévesen hittem azt, hogy a fegyverhasználat nem fárasztó,pedig felvenni a helyes tartást, és megtartani, igencsak kimerítő.Felnéztem az égre.A felhők felett minden bizonnyal lenyugvóban volt a nap, mert egyre sötétebb lett,és mire összeszedtük magunkat,már alig láttunk el pár méterre.Az idő is egyre hűvösebb lett,és hogy még jobb legyen, az eső is eleredt.Erősen belekapaszkodtam Adambe ,és elindultunk visszafelé.Úgy tűnt, hogy vakon is ismeri az utat,mert amennyire meg tudtam ítélni egyenesen haladtunk,és sosem állta fa, vagy szikla az utunkat.Még félúton sem jártunk,amikor elkapott az az érzés,hogy valaki figyel.Próbáltam hallgatózni, de nem hallottam semmit.Pár lépés után azonban valami a hajamnál fogva elkapott, és olyan erővel ragadott el, hogy több métert repültem be a fák közé.Hatalmas puffanással értem földet,és teljes torokból üvöltöttem Adam után, mert a hangokból ítélve őt is megtámadták.Kapkodva felálltam,és rohanva elindultam arrafelé,amerről a zajokat hallottam, de egy kemény ütés a gyomromba, újra a földre küldött.Csúszkálva,botladozva igyekeztem minél messzebbre jutni attól ami megtámadott, de esélyem sem volt.Jóval gyorsabb volt mint én, elém került, és újra a sárba zuhantam.Hasra fordultam, és négykézláb igyekeztem menekülni, de ismét elölről ért a támadás.Ezúttal úgy szájba rúgott, hogy attól féltem, az összes fogam kipotyog.Elharaptam a nyelvem, és felrepedt az ajkam.Megtelt vérrel a szám.Kiköptem, és gondolkodni kezdtem,hogyan szabadulhatnék el,hogyan juthatnék vissza Adamhez,mert ahogy hallottam, nála is eldurvult a helyzet.Hirtelen fény gyúlt az agyamban.Pár nappal ezelőtt azt tanácsolta, hogy legalább az egyik tőrt, bárhova is megyek,mindig tartsam magamnál.Hason csúszva eljutottam egy nagyobb szikla mögé, ahol felrángattam a nadrágom egyik szárát, és kihúztam a lábszáramra szíjazott tokból a késemet.Halkan felálltam, és fülelni kezdtem.A távolból ádáz küzdelem hallatszott, és kirázott a hideg.Féltem,de nem magamat féltettem.Ahogy átjárt az érzés, hogy féltem Őt, és meg akarom védeni, és ahogy harcra készen emeltem fel a pengét, felszínre törtek azok a képességek, amiknek már jelen kellett volna lenniük.Hallottam,ahogy az ellenfelem lassú mozdulatokkal közeledik felém,láttam a környezetemben a fákat, és minden mást.Csodálatos érzés volt.A fájdalmam is elmúlt, energikusnak, és gyorsnak éreztem magam.Elfogadtam végre mi vagyok.Készen álltam arra, hogy egy hónap múlva kiteljesedjek,és harcoljak.Elszántan léptem ki a szikla mögül, és a sötétséget fürkésztem.Hallottam, ahogy az a valami ott van a közelemben, de nem láttam.Eszembe jutott, hogy talán azért, mert szándékosan nem akarja,hogy lássam.Lehunytam a szemem, és csak a fülemre hagyatkoztam.Erősen fogtam a markolatot, a hűvös penge pedig az alkaromhoz simult.Hallottam ahogy egy test lendül felém, és én is támadtam.Éreztem ahogy a penge húsba vág,majd hallottam ahogy az a valami vérfagyasztó hangon felordít,és újra támadásba lendül.Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy több sebet ejtsen rajtam,ezért lehajoltam,és a másik kést is kézbe vettem.A lény újra-és újra támadott, én pedig elszántan védtem magam ellene.Számtalanszor lecsapott rám, és én számtalanszor megsebesítettem.Adam felordított valahol a távolban, és én kétségbeesetten próbáltam eljutni hozzá.Ellenfelem kihasználta pillanatnyi gyengeségem, és újra a földre küldött.Bevertem a fejem, és amikor újra felálltam,éreztem,ahogy a vér forró kis patakként csordul le a tarkómon.Elöntött a düh,és a félelem, hogy amíg én itt szerencsétlenkedek, addig Adamet meg is ölhetik, és ez olyan erőt adott, hogy a következő támadásnál, teljes erővel vágtam bele mindkét pengét a lény mellkasába, és az holtan rogyott a lábaim elé.Amint meggyőződtem arról, hogy nem fog felkelni,kinyitottam a szemem, és lélekszakadva rohanni kezdtem arra, amerről a hangokat hallottam.Annyira rettegtem attól, hogy mit fogok találni,hogy még az sem jutott el az agyamig, hogy megöltem valakit, és megvédtem magam.Percekig csak rohantam előre a fák között,mire megpillantottam őket.Adam egymaga küzdött három ellen.Megfagyott az ereimben a vér, amikor megláttam, hogy a támadók halálhozók, és az egyik közülük Hannah.Ha lehet, még inkább bedühödtem, és üvöltve rohantam felé,de ő kitért előlem,és egy társa rám vetette magát.Minden erőmet össze kellett szednem, hogy gyorsan tudjak végezni vele.Ütöttem,vágtam,szúrtam,és kemény csapásokat kaptam, de végül még egyet sikerült kiiktatnom.A másik kettő háttal nekem Adam fölé hajolt,és nagy rémületemre, áldozatuk a földön feküdt mozdulatlanul.A tündérek épp a szívét készültek kitépni, amikor kétségbeesetten hátba szúrtam egyiküket.Titokban szurkoltam magamnak, hogy Hannah legyen az, de  elhibáztam, és ő elmenekült,de megmaradt társa, halott volt.Zokogva rogytam térdre Adam mellett.A mellkasára tettem a kezem,és áramütésként tudatosult bennem, hogy nem lélegzik, és a szíve is alig ver.Az első gondolatom az volt, hogy eszem ágában sincs magára hagyni, holott fennállt annak a veszélye, hogy újra rám támadnak,de nem érdekelt.El kellett jutnom vele a házig, biztonságba kellett juttatnom.Kapóra jött, hogy az eső miatt minden csúszott.A vállamra vettem a táskát,megragadtam a két csuklóját, és elkezdtem a földön húzni.Kín keserves másfél óra múlva, már láttam a házat a fák mögött,ezért még egyszer összeszedtem magam,és elráncigáltam odáig, majd be a hátsó ajtón, és becsaptam magunk mögött.Kiterültem mellette a földön.Még mindig bőgtem, fáradt voltam, és nem kaptam levegőt.Össze kellett szednem magam.Eszembe jutott a tornaórán tanult mesterséges légzés.Gyorsan mellé térdeltem,és elkezdtem.Befogtam az orrát, és a száján át telefújtam levegővel a tüdejét, a szívverése mégis egyre gyengült, és a légzése sem állt helyre.Zokogva ordítottam neki,bár tudtam, hogy nem hallja-NEM HALHATSZ MEG!NEM HAGYHATSZ ITT ENGEM,ÉRTED?MIHEZ KEZDJEK HA TE MEGHALSZ?HALLOD ADAM?NEM HALHATSZ MEG!VELEM KELL MARADNOD!Letöröltem a könnyeim és folytattam.Egy örökkévalóságnak tűnt az a húsz perc, mire sikerült egyenletes ritmusban tartani a szívverését.A megkönnyebbüléstől elsírtam magam, viszont ott a padlón nem maradhatott.Segítséget kellett hívnom.Sammi két bátyja Adrian és Brian ,valamint Greg jutottak eszembe.Gyorsan felhívtam őket, elmagyaráztam hol vagyok, és hogy segítségre van szükségem.Nem sokkal később mikor megérkeztek, azt hitték, hogy nekem van bajom,ugyanis tetőtől talpig sáros voltam és tele voltam sebekkel.Inkább nem kezdtem el magyarázkodni,hanem megkértem őket, hogy vigyék fel Adamet az emeletre,és fektessék az ágyba.Hárman alig bírták el, de ezen nem lepődtem meg.Miután a testvérek elmentek,Greg még ott maradt, és kifaggatott.Nem tudtam, hogy mit, és mennyit tud a városban zajló dolgokról, ezért csak azt mondtam neki, hogy elestünk az erdőben, és összevertük magunkat a köveken.Látszott rajta,hogy nem igen hiszi el.-Lexi!Mondd el az igazat!Biztosan nem Adam vert meg?Mert ha igen, akkor segítségre van szükséged!-kérdezte,és látszott rajta, hogy ha igennel felelnék, idecsődíteni a rendőrséget, és anyámékat is, nekem azonban egyik sem hiányzott, ezért csak a fejem ráztam, majd komolyan válaszoltam neki.-Greg!Figyelj!Adam sohasem bántana engem!Szóval nem kell őrizned, jól vagyok, csak szeretnék lezuhanyozni.Miközben a bejárat felé tessékeltem, még hozzátette-Tudod, nem gondoltam volna, hogy pont Adam Hudson lesz az, aki megkap téged!Megálltam az ajtó előtt,és csak annyit feleltem-Nem kapott meg!Nem vagyunk együtt, csak itt lakom!Látszott, hogy vitába akar szállni velem, ezért inkább gyorsan elköszöntem tőle,és becsuktam az ajtót, majd mindkét bejáratot be is zártam,holott tudtam,hogy olyanok akik ártani tudnának, már nem jutnak be.Felrohantam az emeletre,és ellenőriztem,hogy Adam él-e még, majd villámgyorsan lezuhanyoztam, és átöltöztem.Langyos vizet engedtem egy tálba,fogtam egy szivacsot,a hónom alá csaptam a gyógyszeres táskámat,és visszamentem Adamhez.Leraktam a tálat és a többi holmit az éjjeliszekrényre, majd nagy nehézségek árán levetkőztettem, mert nem akartam, hogy abban a vizes és koszos ruhában kelljen feküdnie.Ezután a szivaccsal nekiálltam lemosni róla a rászáradt sarat és vért.Borzalmasan festett.Tetovált bőrét harapások,és karmolások borították,felszakadt a szemöldöke,és a homloka.Lejjebb nézve vettem észre,hogy a bal combja külső oldalából ki volt tépve-,vagy harapva egy darab.Elszorult a torkom.Borzalmas fájdalmai lehettek,de mivel még mindig eszméletlen volt, nem tudhattam mennyire fáj neki.Amikor eltűnt róla az utolsó sárfolt is,fertőtlenítővel kitisztítottam a sebeit, és leragasztottam őket.Utolsónak a combját hagytam.Letérdeltem az ágy mellé,hogy jobban meg tudjam nézni.Közelebbről úgy nézett ki,mintha több napos lenne,és csúnyán el lenne fertőződve.Véres váladék szivárgott belőle,és a szélei néhol zöldes színt vettek fel.Kétségbeestem,mert ezelőtt sosem láttam,még csak hasonló sebet sem.Anyám praktizáló sebészorvos volt,így kisebb koromban rengeteg időt töltöttem kórházak sürgősségi osztályán,és láttam ezt-azt.Láttam gyerekeket a szemükbe szúrt ceruzával,kutyaharapást,lőtt sebet,ésatöbbi,ésatöbbi.Jó dolog volt anyutól az is, hogy megtanított sebészeti fogásokra, sebtisztításra-varrásra,fecskendő használatra,a gyógyszeres táskámban is annyi orvosi cucc volt, hogy egy kisebb műtétet is lezavarhattam volna.Tehát ha azt lehet mondani fel voltam készülve,de ezzel a sebbel nem tudtam mit kezdeni.Megrémített az is,hogy percről percre láthatóan egyre rosszabb lett.Úgy tűnt, mintha a seb nőtt,terjeszkedett volna.Észrevettem valamit, a húsba fúródva.Fogtam egy csipeszt,és óvatosan kivettem.Egy halálhozó tündér éles,hegyes foga volt.Hirtelen belém hasított egy gondolat.Mi van akkor, ha ezek mérgezőek?Mi van akkor, ha a mérgük veszélyes ránk,sárkányokra nézve?Félelemtől reszketve vágtattam le a pincébe,és őrült tempóban kezdtem szanaszét dobálni a könyveket.A földön tornyosuló kupac aljáig kellett leásnom, mire megtaláltam amit kerestem.Adam mutatta még nekem mielőtt ideköltöztem volna.A könyv töviről hegyire mindent leírt a sárkányokról, így nem volt csoda, hogy több mint kétezer oldal volt benne.Visszarohantam az emeletre,és újra az ágy mellett térdelve kezdtem lapozni benne, de olyan gyorsan, hogy félő volt, hogy elszakítom."A sárkányok és ellenségek" fejezetben megtaláltam amit kerestem.Az egyik alcím a a halálhozó tündérekről szólt, amiből megtudtam, hogy a mérgük halálos a sárkányokra, és a könyv szerint nincs ellenszere.Elfogott a hányinger,és a kétségbeesés.-Olyan nincs, hogy nincs ellenszer!Kell lennie valaminek!Adam nem halhat meg!-gondoltam magamban, és tovább lapoztam.A tündérharapás általi halál lefolyásának menetét ecsetelő bekezdés alatt kézzel írt jegyzetben ez állt:-A sebet levendula,valami erős szesz,mondjuk vodka,és sárkányvér elegyével kimosni,összevarrni,és meleg méhviasszal kevert sóval lezárni!Teljes gyógyulás!-Ezt olvasva megkönnyebbültem,de azután a csüggedés lett úrrá rajtam.Abban biztos voltam hogy szesz van a házban,a sárkányvér egyértelmű volt,és só is van a konyhában,de levendulát és méhviaszt honnan szedjek?Mint egy őrült, úgy kezdtem darabokra szedni a házat,végül egy szekrényben megtaláltam mindent amit kerestem.Kis fém dobozban méhviasz tömböt,és egy csokor szárított levendulát, az egyik konyhaszekrényben pedig alkoholt.Mindent összeszedtem,magamhoz vettem pár gyertyát, teáskanalat,és két csészét, majd visszarohantam a betegágyhoz.Ismét a földön kuporogva láttam munkához.Az egyik csészébe kevés alkoholt öntöttem,belemorzsoltam a levendulát, majd tűvel mélyen megszúrtam az ujjam,és vért csepegtettem az elegybe.Kesztyűt húztam,csipesszel megfogtam egy darab vattát,belemártottam a keverékbe,és alaposan kitisztítottam vele a sebet,és amint az a sebhez ért, pezsegni kezdett.Ezután sebvarró tűbe orvosi fonalat fűztem,és nekiláttam összevarrni.Elkezdett remegni a kezem,de igyekeztem úrrá lenni rajta,ezért nagyon lassan haladtam, minden öltés után megálltam, és felnéztem az arcára,hátha az elárul valamit, de nem történt semmi.A varrás befejeztével,gyertyaláng felett a másik csészében megolvasztottam a viaszt, sót szórtam bele,és a bugyborékoló viasszal befedtem a sebet,végül leragasztottam.Reszkető tagokkal talpra álltam,elpakoltam a földről,majd felöltöztettem Adamet.Melegítőt nadrágot, és pólót adtam rá, majd betakargattam.Levittem a konyhába a tálat,szivacsot,és minden egyebet a gyógyszerek kivételével.Egy pillanatra megálltam,és kifújtam magam.Halálosan rettegtem attól, hogy esetleg elveszíthetem,vagy örökre eszméletlen marad.Furcsa volt, hogy ennyire heves érzéseket váltott ki belőlem az állapota.Már nem siettem.Megtettem mindent ami tőlem telt,ezért lassú léptekkel indultam felfelé a lépcsőn.Az emeleten kezet és arcot mostam a fürdőben, majd belenéztem a tükörbe.Amióta visszaértünk az erdőből,nem volt még időm megszemlélni magam.Én is tele voltam karcolásokkal, hosszan fel volt repedve a szám, ott ahol arcon rúgtak kezdett belilulni.Hátranyúltam,és kitapintottam a púpot, ahol a kő felszakította a a fejem.Fájt,de korántsem annyira,mint a félelem.Visszamentem a szobába,és csak az éjjeli lámpát hagytam égve,majd bebújtam az ágyba.Szorosan odabújtam Adam mellé,átöleltem, a mellkasára hajtottam a fejem,és hallgattam a szíve gyenge dobbanásait.Elkapott a csendes zokogás.Hagytam,hogy kijöjjön belőlem,hagytam, hogy átjárjon.Amikor kisírtam magam halkan beszélni kezdtem hozzá-Tudom hogy hallasz!Figyelj rám kérlek!Én nem fogom feladni,minden áron életben foglak tartani,de akkor neked is küzdened kell!Nem mehetsz el,és nem hagyhatsz itt búcsú nélkül!Érted?Szükségem van Rád!Annyi mindent szeretnék még mondani neked!Olyan dolgokat, amik fontosak,amiket tudnod kell!Neked pedig sok mindent kell még tanítanod nekem!Kell még együtt nevetnünk,aggódnunk,jó és rossz dolgokat megélnünk!Ne add fel!Kérlek szépen!Ígérd meg nekem,hogy holnapra jobban leszel,és felébredsz!Ígérd meg, hogy nem hagysz el!-mondtam,és végigsimítottam az arcán.Újra zokogni kezdtem,és még közelebb bújva álomba sírtam magam.