26.

Az embereknek sohasem szabadna elfelejteniük egy fontos igazságot: léteznek csodák!

Az éjjeli hóesés olyan halkan, és puhán érkezett,mint egy vadászó macska,s olyan vastagon fedte be a földet,mintha feltett szándéka lett volna mindent maga alá temetni,és úgy tűnt így is akar tenni, mert a vihar nem akart alábbhagyni.A rohanó szél minduntalan felkavarta a föld felé igyekvő pelyheket,támadást intézve az ablaktáblák ellen,és süvítve próbált bejutni a házba, ám a masszív gerendák ellenálltak neki.Lassan elhagyott az álom,s még behunyt szemmel nyújtózva a hátamra fordultam.A takaró kellemes meleg védelmében feküdve hallgattam a ház zajait;a felszálló melegtől nyikorgó és pattogó padlódeszkákat, de közben minden erőmmel az éjszakai álmomra igyekeztem visszaemlékezni,de túl zavaros volt ahhoz, hogy össze tudjam rakni a képeket.Kis idő után kibújtam az ágyból, majd villámgyorsan felöltöztem, és lesiettem a lépcsőn.Odalenn frissen sült kenyér, és kávé illata fogadott, valamint az asztalnál három aggódó ember.Megtorpantam, de Mary kedvesen intett, hogy üljek közéjük.Amint leültem Ő felpattant, és szorgoskodni kezdett, majd kisvártatva ételt rakott elém.Megköszöntem, és szép lassan enni kezdtem, de közben a szemem ide-oda járt hármójuk között.Túl baljósnak éreztem a hallgatásukat,de mégis úgy láttam, hogy nem lehet túl nagy a baj, ugyanis Adam egy helyben ült, méghozzá teljesen nyugodtan és egy pénzérmével babrált.Rápillantottam, mire Ő megvillantotta felém azt a jól ismert féloldalas mosolyát, amitől a szívem mindig ki akart ugrani, és beletúrt a hajamba,aminek következtében félrenyeltem, és majdnem megfulladtam.Végül nem bírtam tovább, meg kellett kérdeznem-Mondjátok!Történt valami amiről lemaradtam?Baj van?-letettem a villám és vártam a választ, ami Jamestől érkezett-Ugyan,dehogy!Nincsen semmi baj!Vagy esetleg látsz puskákat a kezünkben?-kérdezte nevetve, és hátradőlt.Megráztam a fejem, és folytattam az evést.Sietve befejeztem a reggelit, mert furdalt a kíváncsiság,és úgy tűnt mindannyian rám várnak.Megtöröltem a számat,és kérdőn néztem rájuk;vártam, hogy történjen valami.Ekkor James felállt,kinézett az ablakon, és megkérte Maryt, hogy mesélje el a saját történetét.Nem tudtam miként köthető össze velem, de figyelmesen hallgattam.A lány összehúzta maga előtt a vállára terített takarót,és halkan beszélni kezdett-Mint arra már az első percben rájöhettél, és tudom, hogy a gondolat megfogant a fejedben,hogy nem könnyű dolog orákulumnak lenni.A legváratlanabb pillanatokban törnek rám a látomások,és gyakran előfordul, hogy miután vége van egynek azt sem tudom hol vagyok.Vannak órákig, sőt napokig tartó látomásaim, amik nagyon megviselnek, de nem tudok ellenük mit tenni.Egészen kislány voltam még amikor kezdődött, és azóta is váltakozó időszakaim vannak.Hol ritkábban, hol pedig sűrűbben törnek rám.Veled szerencsésnek érezhetem magam,mert csak pár másodpercig tartott, mégis mindent elárult rólad.Olyan furcsa dolgokat is, amikről úgy gondoltam csak mesék, vagy hogy már régen nem léteznek.Azt kell, hogy mondjam megleptél!Olyan furcsa,de mégis csodálatosan egyedi vagy!Nem gondoltam volna, hogy valaha is részem lehet ebben!-mondta sugárzó mosollyal, de én nem értettem.Azt hittem válaszokat kapok,ezzel szemben csak még inkább összezavarodtam.-Bocsánat, de egy szót sem értek ebből az egészből!-motyogtam, és válaszra várva néztem körbe és Mary folytatta-Alessia! Bizonyára tudod, hogy nem vagy átlagos.Tudod magadról, hogy mi vagy; tisztában vagy azzal is, hogy két összeférhetetlen vérvonal kereszteződéséből jöttél létre, de hadd lepjelek meg még jobban!Nem tudom, hogy hallottál-e már a régmúlt korok ősi lényeiről?-kérdezte, s én a fejem ráztam. Adam azonban egyre zaklatottabbnak tűnt, és eltűnt az arcáról minden nyugodt kifejezés.Összeráncolta a szemöldökét,és az ujjait tördelte.Tudtam, hogy nem jelent jót.-Még mindig nem értem!Nem tudok ezekről semmit!-feleltem, és kértem a lányt, hogy fejezze be a történetet.-Furcsa álmaid, és bombabiztos megérzéseid vannak,amik rendszerint be is igazolódnak.Amellett hogy boszorkány, sárkány is vagy,ami önmagában is elég furcsa, de a lelked mélyén még rejtőznek olyan dolgok, amik előttem is rejtve vannak, és csak idővel mutatkoznak meg.Viszont egy ma reggeli történés után, biztos lehetek abban amit láttam. Alessia, te egy Éjfúria vagy!-jelentette be, és fejezte be a mondókáját, aminek következtében megütközve bámultam rá, és egy szót sem értettem.Úgy éreztem , hogy ez valami vicc, és vártam, hogy mikor nevetik el magukat.Bizonyára ezt Mary is észrevette, mert aggodalmasan végigsimított a hajamon, majd felállt, és maga után húzott, egészen az ablakig-Nézz ki Lexi, és mondd el mit látsz!-javasolta, miközben a hátamat simogatta.Hunyorogva néztem ki a vakító fehéren kavargó hóesésbe, és amit láttam, mélységesen megdöbbentett.Odakinn az erdő szélén, ahol a fák még ritkásan álltak, farkasok, pumák, és medvék dacoltak az erős széllel és hóval.Sohasem láttam azelőtt ehhez foghatót, és felidézni sem tudtam, hogy hallottam volna valaha ilyenről.Alig hallhatóan suttogtam-Ez lehetetlen!Ezekkel az állatokkal álmodtam!Jobban megnézve a falkát voltak olyan példányok is, amik jóval nagyobbak, legalább három-négyszer akkorák voltak mint egy megszokott méretű kifejlett állat.-Nem hiszem el!Ilyen a világon nincs!-mondtam, olyan közel az ablakhoz, hogy a leheletem foltot hagyott az ablaküvegen.A többiek csendben álltak a háttérben, és valahol tudat alatt éreztem Adam ingadozó feszültségét, de ez valahogy mind elhalványult a tudatom egy másik dimenziójával szemben.Lassan rájöttem, hogy hogyan kerültek oda azok az állatok, arra, hogy miért vannak ott,és tudtam láttam ahogy Mary elmosolyodik.-Kezded érteni igaz?-kérdezte, és megszorította a kezem.Bólintottam, jelezvén, hogy egyre tisztábban látom a dolgot.Hirtelen ötlettől vezérelve az ajtóhoz siettem, feltéptem, és kirohantam a hóesésbe.Hallottam magam mögött ahogy Adam felkiált, és Jamest, ahogy igyekszik visszatartani, de nem álltam meg.Csak rohantam az erdő felé, hogy aztán megtorpanjak, és szembe találjam magam az állatokkal.Fel voltam készülve arra, hogy nekem támadnak, ahogy arra is, hogy elszaladnak amint odaérek, de nem így történt.Ahogy ott álltam,és néztem őket, furcsa melegség járt át, s önkéntelenül belesuttogtam a süvítő szélbe-Én hívtalak ide titeket igaz?A szavak nyomban elhaltak, ahogy elhagyták a számat, de úgy tűnt ők mégis meghallották, mert a tömegből kivált egy óriási ezüstös szürke szőrű puma,és egyenesen felém tartott.A szél belefújta a havat a szemembe, így csak hunyorogva tudtam figyelni, ahogy lassú, óvatos léptekkel közeledik felém, s közben egy percre sem veszi le rólam a szemét.Már csak pár méter választott el tőle, amikor ösztönösen felemeltem a kezem, és felé nyúltam.Abban a pillanatban megtorpant és azt hittem rám veti magát, amikor legnagyobb meglepetésemre hozzányomta az orrát a kezemhez, és kismacska módjára halkan dorombolni kezdett.Mintha megállt volna az idő, és minden más eltűnt volna a világról.Ott álltunk a hópelyhek forgatagában, és én hallottam őt, a gondolatait, és éreztem az érzéseit.Furcsa, megmagyarázhatatlan, és mégis mély és ösztönös bizalom volt köztönk.A puma úgy tornyosult fölém mint egy hegy, mégsem féltem tőle,s gondolatainak köszönhetően azt is tudtam miért hívtam ide őket.Egy másodpercig még túláradó örömmel néztem rá,majd elszakadva tőle rohantam vissza a házba.Szinte berepültem az ajtón,és úgy éreztem fel vagyok töltődve, és tele vagyok boldogsággal, ez azonban rögtön alábbhagyott, amint megláttam, hogy Adam rángatózik az idegtől.Remegő tagokkal, mutogatva, és érthetetlenül üvöltve közeledett felém, hogy aztán olyan szorosan öleljen magához, ahogyan csak tud-Aggódtam érted, de James nem engedett utánad!-suttogta a hajamba, és nem akart elengedni.-Tudom!Sajnálom!-mondtam neki, és gyengéden lefejtettem magamról a karjait, bár látszott rajta, hogy még nem fogta fel mi történik.Mary helyettem is elmondta neki, azt is, amit én sem tudtam-Az Éjfúriák olyan lények, akik hatással vannak mindenre a Földön.Uralni tudják az őselemeket, az állatokat, az embereket.Akarva, és akaratlanul is hatással vannak a környezetükre.Épp ezért van, hogy Lexi félelme, felszabadulva a tudatalatti, jelen esetben álomképéből hozzá vonzotta a régió legerősebb állatait.Ezért ül és várakozik odakinn egy farkasfalka, és egyébként magányosan élő pumák és medvék. Mindd miatta vannak itt.Segítenek ha kell.-befejezte a mondatot, és anyáskodó mozdulattal, megpaskolta Adam vállát, akin látszott,hogy nem találja a szavakat.Bólintott, majd szó nélkül újra átölelt,és én ugyan azzal a kislányos boldogsággal bújtam hozzá, mint mindig. Honey dörgölőzött a lábamhoz és én tudtam, Ő a legrégibb barátom.Az odakinn várakozó állatseregletre gondoltam és csak remélni tudtam, hogy nem fognak megfagyni őrködés közben.Mélységes csendbe burkolózva ültünk, és mintha még a lélegzetvételünk is óvatoskodó lett volna.Hallgattam a szívverésünket, s hirtelen egy olyan fáradtság tört rám, mint amilyen még soha.Úgy éreztem menten leragad a szemem, és elalszok, pedig nem sok idő telt el azóta, hogy felkeltem.Minden erőmmel igyekeztem ébren maradni,míg végül már nem bírtam tovább, és lecsukódott a szemem.A karom lehanyatlott, s elhagyott minden erőm. Adam rémülten kapott utánam, ahogy a súlyomnál fogva hátra zuhantam.Még érzékeltem ahogyan körülöttem rohangálnak, és értelmetlenül, zaklatottan beszélnek egymáshoz, de nem értettem őket.Éreztem ahogy erős karok ragadnak meg, és a levegőbe emelkedek.Biztos voltam benne, hogy Adam emelt fel, s igyekszik eljuttatni az ágyig.Kis idő elteltével a hátam alatt éreztem az ágy puha matracát, és Mary apró kezét a homlokomon, amint éppen információt próbál szerezni a történtekről.Mintha nem is aludtam volna; a tudatom nagyjából tiszta volt, csupán mozdulni nem tudtam.Ki akartam nyitni a szemem, felemelni a karom,vagy teli torokból üvölteni, ordítani, hogy hallom őket.Hallok minden egyes szót, de nem értem mit mondanak.Ott voltam, és nem aludtam, de ők nem tudták ezt. Hallottam Mary csendes, de aggódó szavait, Jamest ahogy mély hangján igyekszik nyugalmat sugározni, és Adamet, ahogyan igyekszik csendben, visszafojtottan őrjöngeni tehetetlenségében, és kétségbeesésében.Éreztem az arcom mellett Honey kicsiny,meleg szőrös testét,ahogy a fülembe dorombol, és az arcomat tapogatva, vagy az orrával bökdösve igyekszik felébreszteni.Hallottam azt is, ahogy a régi fa lépcső recseg és nyikorog ahogy egy nehéz test halad rajta felfelé, azt, ahogyan halkan nyikorogva kinyílik az ajtó, és a szobában lévők lélegzete elakad,ezután megrázkódott az ágy, és egy hatalmas, súlyos meleg test nehezedett rám.Fenyőtű,rothadó levelek, és föld mély szaga hatolt az orromba. Naria volt az; a hatalmas ezüstös puma, akivel nem olyan régen találkoztam odakinn a hóviharban.Hallottam a gondolatait, ahogy kommunikálni próbált velem, de neki sem tudtam válaszolni, nem jutottak el hozzá a gondolataim,pedig próbálkoztam, komolyan, nagyon erősen próbálkoztam, de eredménytelenül. Adam kiviharzott az ajtón, lerohant a lépcsőn,és hallottam ahogy a bejárati ajtót feltépve távozik a házból.Ő sosem hagyna magamra, és most mégis elment.Meghallottam egy távolodó autó hangját, és tudatosult bennem, hogy messzebbre megy mint gondoltam.Kezdett szétesni a kép,és homályosodott a tudatom.Bajban voltam....