20.
Időről időre elnyomott az álom, de én minden erőmmel az ébrenlétbe kapaszkodtam, mert meg akartam várni,látni akartam, hogy jól van, amikor hazaér.Az öntudatlanság azonban alattomos kígyóként minduntalan visszakúszott, hogy magával rántson a mélybe, le az öntudatlanságba lidérces rémálmaim közé,s én rémülten, kapálózva, és hideg verejtékben úszva riadtam fel újra és újra.Remegve fordultam át a másik oldalamra, és bőszen igyekeztem meggyőzni magam afelől, hogy amiket láttam, csupán rémképek,és cseppet sincs közük a valósághoz.Annyira győzködtem magam, hogy közben észre sem vettem, milyen gyorsan telik az idő.Amikor észbe kaptam,már jóval elmúlt éjfél, és reménykedni kezdtem,hogy hamarosan viszont láthatom.A várakozás feszült percei órákká nőtték ki magukat,míg végül már nem tudtam úrrá lenni a kimerültségen, és álomtalan-álomba merültem.Mikor felébredtem, a nap már igencsak előre szaladt, mert amikor ránéztem, az óra délután egyet mutatott.Fújtam egyet,és kikeltem az ágyból.Fel sem öltöztem, csak magamra tekertem a takarót,majd lábujjhegyen lementem a földszintre.Arra vártam, hogy Adam majd ott ül a konyhában, vagy a nappaliban tisztogatja a fegyvereit, sőt még a pincébe is lemerészkedtem, de a ház üresen tátongott.Rajtam kívül az egyetlen eleven lény a házban Honey volt, aki a nappaliban aludt a kanapén összegömbölyödve.Hidegen hagyta minden történés körülötte,és még a füle botját sem mozdította, amikor óvatosan megcirógattam.Lehuppantam mellé,felhúztam a lábam, és fázósan burkoltam körbe magam a vastag takaróval.Kedvtelenül bámultam magam elé,s habár időnként megkordult a gyomrom,nem mozdultam.Nem volt se erőm,se kedvem megmozdulni.Elbújtam a saját kis páncélom mögé, megkeményítettem magam, és igyekeztem elhitetni magammal,hogy nincsen semmi baj.Ahogy ott ültem a félhomályban, felötlött bennem, hogy Adam nem vadászni ment,hanem elment, és itt hagyott engem, azért nem jött még vissza.Elkeserítő gondolat volt, főleg az után, ahogyan elbúcsúzott-"Megígérte,hogy visszajön!"-gondoltam, és konokul hittem abban, hogy meg is tartja az ígéretét.Megfeszült,rángatózó izmokkal várakoztam, és az idegeim már-már pattanásig feszültek.Pár órán keresztül bírtam csak,hogy egy helyben semmit sem téve üldögélek, majd felpattantam, előkaptam a telefonom, és tárcsáztam,de nem volt válasz.Többször egymás után végigvártam,amíg bekapcsol a hangposta,végül a sokadik hívás után dühösen hajítottam a sarokba.Az idegességtől fel-alá járkáltam, s legalább hat élő és holt nyelven káromkodtam,és remegve a kezemet tördeltem.Olyan feszült voltam, hogy kishíján felrobbantam.Mélyeket lélegezve igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra, nem túl sok sikerrel.Végül úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok, és bevetek mellé egy-két boszorkányos praktikát is.Elővettem némi kamillát és levendulát,majd az emeleten gyertyákat gyújtva,és a zuhany alatt állva szétszórtam őket magam körül.Ahogy kinyitottam a csapot, és a tűzforró víz gőzétől párologni kezdtek az illóolajok, érezni kezdtem, ahogy lassan megnyugszom, és a meleg víz hatására feszült izmaim is kezdtek elernyedni.Behunyt szemmel álltam a vízsugár alatt,és teljes mértékig kizártam a külvilágot.Már több mint negyven perce folyattam magamra a vizet, amikor odalenn kinyílt az ajtó, és Adam lépett be rajta megviselten, de sértetlenül.Ledobta a táskáját a földre, lerúgta a cipőjét,és útközben ledobálva magáról a ruháit, hangtalanul osont a sötét házban a fürdőszoba felé.Annyira elmerültem a víz nyújtotta nyugalomban,hogy észre sem vettem ahogy mögém került,és hátulról szorosan magához ölelt.Meglepődtem, és meg is rémültem egy pillanatra,ezért ösztönösen mély levegőt vettem,így sikerült is némi vizet a tüdőmbe szívnom.Fuldokolva, és köhögve fordultam meg, és ahogy megláttam Őt, amint teljes életnagyságban ott állt előttem,és tetovált bőrén, izmos felsőtestén csillogott a gyertyák fénye,a szívem hatalmasat dobbant,és örömömben majdnem felsikítottam.Ő azonban nem szólt egy szót sem,csak magához húzott, és úgy csókolt, hogy azt hittem menten vége az életemnek.Ahogy csókolt feltört belőle az az őserő ami mindaddig rejtve volt előttem,és teljes testével a falhoz szorított.A hátamon éreztem a csempe hidegét, a mellkasomhoz pedig az Ő teste simult.Pipiskedve átkaroltam a nyakát,miközben feltérképezte a testem minden porcikáját.A vérem forrt, az agyam kikapcsolt, és elszabadultak az ösztöneim.Nem tűnt lehetségesnek, de én mégis közelebb akartam húzni magamhoz.Még,-és még közelebb, miközben az öröm, és a mámor megrészegített.Adam ekkor elkapott, és a combom alá nyúlva felemet,majd izmos testével ismét a falhoz préselt,a nyakamat csókolgatta, miközben a körmeim a hátába vájtam,és mindkét lábammal átkulcsoltam a derekát.Felhevült testünk szinte égette a másik bőrét, de ez minket cseppet sem zavart,inkább még jobban lázba hozott.A keze még mindig felderítő úton volt, s néhol hosszabb ideig is elidőzött.Halk sóhajok, és apró nyögések szálltak fel a forró gőzzel együtt,és haltak el megtörve a mennyezeten.Az egyre magasabbra hágó vágy teljesen elborított minket,és elvesztünk egymásban.Finoman csókolgattuk, és harapdáltuk egymást, miközben egyre forróbb lett a vérünk.Egymásnak feszült a testünk,és görcsösen kapaszkodtam belé,amikor egy mámorító érzés,vulkánkitöréseket megszégyenítő erővel robbant szét bennem, amitől még a könnyem is kicsordult.Fáradtan öleltem magamhoz Adamet,a vállára hajtottam a fejem, s miközben Ő még mindig tartott engem, én már tudtam; megingathatatlanul biztos voltam benne, hogy minket egymásnak szánt a sors,hogy mi egymáséi vagyunk, és szét soha, semmi sem választhat minket.Egy ideig még a zuhany alatt álltunk,majd átvándoroltunk az ágyba.Kimerült voltam, de végre nyugodt, és boldog.Szerettem volna még mondani valamit Adamnek,de a nyelvemet ólomsúlyúnak éreztem, és a szemem is le akart ragadni, amire még az is rátett egy lapáttal, hogy gyengéden a hátam cirógatta.Hiába küzdöttem, elragadott az öntudatlanság, és én elmerültem benne.Álmomban szabad voltam, magasan a hegyek felett, a tiszta kék égen repültem,és tudtam, hogy végre sebezhetetlen vagyok....