17.
Élet és halál között öntudatlanságban lebegni,és átélni a testen kívüliséget, nem egészen olyan, mint ahogyan azt a tévében mutatják, vagy ahogyan én azt elképzeltem.Sokkal inkább megrázó, és sokkoló.Ahogy a fájdalom átjárta minden egyes porcikámat, tudtam, hogy valami kiragadott a saját testemből, azután pedig láttam magam amint a párnára zuhanok, és ahogy élettelen kezem ott marad Adam mellkasán.Szomorú látványt nyújtott ,ahogy ott feküdtünk egymás mellett mozdulatlanul, olyanok voltunk mint Rómeó és Júlia, miután mindkettejük élete véget ért, és holtan feküdtek egymás mellett.Nemsokkal később végignéztem, ahogy Abby rohan be kétségbeesve az ajtón, térdre esik az ágy mellett, és rémülten keresi a pulzusom,és próbál valami életjelet kicsikarni tőlem.Nem tudom,hogy volt-e bármi, ami még az élethez kötött abban a pillanatban, de úgy tűnt valami mégis, mert ük-nagynéném gondterhelt arccal, de mégis megkönnyebbülten simította ki a hajat az arcomból, majd felállt, kiment a szobából, és nemsokkal később a könyve társaságában tért vissza, amit lerakott az ágy szélére.A már égő gyertya mellé meggyújtott még párat, lerakta őket az ágy körül,majd letérdelt, megfogta a kezem, és halkan mormolni kezdett.Egész idő alatt, míg le nem ment a nap, és fél éjszaka mellettem volt, nem mozdult el egy percre sem.A látottaktól annyira meg voltam rendülve, hogy meg sem tudtam moccanni, és igencsak meglepődtem, mikor mégis sikerült helyet változtatnom.Közelebb mentem az ágyhoz, és lenéztem a könyvre.Egy a visszahívó igézethez hasonló szövegnél volt nyitva, de nem igazán fogtam fel,hogy hogyan is működik.Leültem az ágy szélére, és próbáltam szólni Abbyhez,mert abból indultam ki, hogy ha hasonló dolgot csinál, mint amit én is próbáltam, akkor meg fog hallani, de nem így történt.Próbáltam normál hangerőn, és kiabálva, két lépésre tőle és a szoba másik végéből, és párszor még a kezem is meglengettem az orra ellőtt, hátha feltűnik neki a jelenlétem, de nem jártam sikerrel.Kattogtak az agyamban a fogaskerekek, és egyre inkább felhúztam magam,mert tudtam, hogy így megtalálhatnám Adam lelkét, de közben tudatni akartam Abbyvel is, hogy nem tűntem el.Már szinte szikrázott körülöttem a levegő a próbálkozásoktól, mikor dühösen fújtam egyet, és az összes gyertya kialudt.Tátott szájjal bámultam, és csak nehezen tudatosult bennem, hogy ezt én csináltam.Abby felnézett, majd egyetlen pillantással újra meggyújtotta őket, én pedig újra elfújtam az összeset.Ekkor felállt, hátat fordított a testemnek,és halkan megszólalt-Tudom,hogy itt vagy, és sejtem mire készülsz!Tedd, amit tenned kell,és majd ha visszatérsz, segítek visszatérni az életbe!-mondta, azzal visszatérdelt az ágy mellé.Elszántságomból azonban kizökkentett az, amit mondott-"..visszatérni az életbe"-tehát mégiscsak halott voltam.Valahol legbelül tisztában voltam a helyzettel, és most mégis mélységesen megrázott a tudat, hogy a szívem nem dobog, és amíg vissza nem térek, földi porhüvelyem kihűl.Ha lett volna testem, biztosan elsírom magam, most viszont könnyek helyett, csak hullámokban felszínre törő,mardosó szomorúság járt át.Féltem, hogy ha elhagyom a házat, nem fogok tudni visszajönni, vagy mire visszajövök, eltűnik a testem, és végleg  a láthatatlan világban ragadok.Tudtam viszont, hogy nem sok időm van.Tanácstalanul járt az agyam, hogy miként fogjak neki a keresésnek, és végül maradtam a legegyszerűbb variációnál, beszélni kezdtem hozzá.Abban reménykedtem, hogy ebben az állapotban megjelenik, vagy láthatóvá válik számomra, azonban újra csak beszélt hozzám,és kishíján összeroppantam lelkileg, mert a hangja ha lehet még elgyötörtebb, még erőtlenebb, és még kétségbeesettebb volt.Igyekeztem minél többet megtudni arról, hogy hol van, de egyre csak a nevem hajtogatta,és kért, hogy segítsek neki.Ismét elöntött a düh,mert tudtam, hogy így semmire sem megyek,és valami mást kell kitalálnom.Fel kellett támadnom, visszatérnem az életbe, hogy más megoldást keressek.Kétségbeesetten igyekeztem Abbynek szólni, hogy itt vagyok, hogy élni akarok, de ő nem vett észre,és én egyre inkább elkeseredtem, mert fogytán volt az időm,és csak próbálkoztam,és próbálkoztam,úgy tűnt hiába,amikor végre Abby érezte a jelenlétem, és tudta, hogy vissza kell hívnia.Lapozott párat a könyvében, ismét a két keze közé fogta a kezem, és elmormolta a visszahívó igét.Ugyan az a kínzó, minden porcikámat átható fájdalom járt át, és éreztem, ahogy újra visszatérek a testembe.Az újjászületésem borzalmasan fájdalmas volt, és nagyon megviselt.Tisztában voltam azzal, hogy mi történt, tudatomnál voltam, de még a szemem sem voltam képes kinyitni.Éreztem, ahogy a megrázkódtatás miatt feltör belőlem a sírás, és meg sem próbáltam visszatartani.Hosszú percekig csak feküdtem mint egy bábú, és csak sírtam, és sírtam, majd miután már nem maradt erőm, lassan kinyitottam a szemem.Abby ott ült mellettem, és türelmesen várta, hogy összeszedjem magam.Beletelt pár percbe mire sikerült regenerálódnom, és hálás voltam a sárkány géneknek a gyors tempóért.mert más esetben akár órákba, vagy napokba is telne egy ilyen élményt feldolgozni,én azonban nemsokkal visszatérésem után, már hadarva magyaráztam Abbynek-Kell lennie valami módnak arra, hogy megtaláljam!Száz százalékig biztos,hogy nincs a testében, mert nem tudtam elérni, és a hangja túl halk volt.Valahol messze van, és fájdalmai vannak!Sürgősen meg kell találnom,különben a lelke darabokra szakad, és elhal!Fel alá járkáltam, és már-már a hajamat téptem az idegességtől, amikor fény gyúlt az agyamban-Abby!Azt mondtad az érzelmi kötelékek nagyon erősek!Kitaláltam valamit!-kiáltottam fel, és mivel válaszként csak egy kétkedő tekintetet kaptam,lerohantam a földszintre a saját könyvemért, majd visszaérve vadul lapozni kezdtem benne.Hosszas keresgélés után megtaláltam amit kerestem,és Abby orra alá dugtam.Egy kereső bűbáj volt, amivel gyakorlatilag bármit és bárkit meg lehetett találni-Ezzel, az ő vérével, és az enyémmel sikerülhet...nem?-kérdeztem,és erősen reménykedtem, hogy igazam van.Abby bólintott, és annak ellenére,hogy azt hittem nem fog segíteni, vagy őrültnek fog tartani,készséggel állt rendelkezésemre,és miközben egy térkép után kutattunk, elmagyarázta mit kell tennem-Csak pár csepp vérre lesz szükség tőle is, és tőled is!Miután ez megvan, koncentrálnod kell arra, amit keresel, el kell mondani az igét, és ha sikerrel jársz, a véretek meg fogja mutatni, hogy hol van a keresett dolog.Imádkoztam, hogy igaza legyen,közben pedig előkotortam egy steril tűt a gyógyszeres táskámból.Szépen kiterítettük a térképet az ágyon,majd először Adamet szúrtam meg, pár csepp vérét a térképre cseppentve, majd saját magamat.Néztem ahogy a két vércsepp egyesül, majd ismét gyertyákat gyújtottunk, egyik kezemmel Adam, a másikkal pedig Abby kezét fogtam,és lehunyt szemmel kezdtük mormolni a kereső bűbájt.Amint végigmondtuk kinyitottam a szemem, és láttam,ahogy a vércseppek átvándoroltak a lap széléről a közepére, pontosan megmutatva a helyet, ahova mennem kellett.A térkép szerint, az egyik megközelíthetetlen barlangban volt Adam lelke.Fel sem tudtam fogni, hogy miért, és miként került oda, de tudtam, hogy ha igaz, akkor oda kell mennem.Magamra vettem egy hosszú fekete csuklyás kabátot,amin fém csatok voltak, és amit Abbytől kaptam, mert állítása szerint némileg elrejt a gonosz tekintetek elől,egy fekete hosszú szárú csizmát amibe beledugtam a késeimet, ezután magamra szíjaztam két pisztolyt, majd lerohantam a pincébe, és felszerelkeztem egy rakás tölténnyel.Mikor úgy ítéltem, hogy minden megvan amire szükségem lehet, visszamentem elbúcsúzni Abbytől-Nem lesz semmi baj!Megyek, és jövök!Holnap már vissza is érek!Addig vigyázz magadra, és Adamre is!Szeretlek titeket!-mondtam, majd szorosan megöleltem, adtam egy puszit Adam arcára,majd lesiettem a lépcsőn, és kiléptem a bejárati ajtón.Az utcán már egészen hideg volt, szemerkélt az eső, és a szél csak úgy süvített.Az arcomba húztam a csuklyát, majd beültem a ház mellett álló kocsiba, beindítottam, és elindultam.Úgy gondoltam jobb, ha az odafele utat minél gyorsabban megteszem, és kocsival megyek amíg csak lehet.Körülbelül fél óra után elértem a tavat, és egy fás részen megálltam, és leállítottam a motort.Kicsit meditáltam, majd kiszálltam és elindultam a sziklafal felé.Az eső közben szakadni kezdett, és vak sötétség honolt mindenfelé.Még az állatok sem mozogtak a fák között, csak a saját lépteimet hallottam.Újabb fél óra séta után elértem a sziklafalat, és megkerestem a barlangot, ahová fel kell majd jutnom.A fal majdnem teljesen függőlegesen meredt az ég felé, és nem hiába volt az üreg megközelíthetetlen.Ahogy felfelé néztem, arra gondoltam, hogy ha mégsem jutnék ki élve, azért addig elmegyek, hogy a lelket kiszabadítsam.Mély levegőt vettem,és erősen elrugaszkodtam a földtől.Meglepett, hogy mekkorát tudok ugrani, mert majdnem elértem az üreg bejáratát, és csak egy kicsit vétettem el a magasságot, mert nagyot nyekkenve csapódtam a sziklafalnak, és csak az ujjaim hegyével tartottam magam.Kínkeservesen felszenvedtem magam a szilárd talajig, ahol penetráns bűz csapta meg az orrom, amit elsőre nem tudtam behatárolni.Visszapillantottam a hátam mögé, és tátongó mélységet láttam.Nem fordulhattam vissza, ezért bizonytalan léptekkel indultam befelé a barlang mélye felé.Hamar be kellett látnom, hogy egy labirintusban próbálok megtalálni valamit,ugyanis minden járatból legalább hét-nyolc másik indult.Már majdnem elkeseredtem, amikor hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy a szag irányába indulok.Egyre mélyebbre, és mélyebbre hatoltam az útvesztőben,amikor az egyik folyosón, egy alak mászott le a mennyezetről elém a földre.Megtorpantam, és menekülésre, vagy harcra készen vártam mi fog történni.Az alak lassan, a földön kúszva közeledett felém, én pedig hátrálni kezdtem, közben óvatosan elővettem a késeimet, és jól megvetettem a lábam a csúszós talajon.Vártam, hogy a földön kúszó lény támadjon, de egyszer csak visszakozott, és elmenekült.Rögtön ezután lépteket hallottam magam mögött, ezért gyorsan behúzódtam a fal egyik résébe, és feszülten figyeltem.Nemsokára a lépésekhez tartozó alak is megjelent.Meg sem lepődtem, amikor Hannah haladt el előttem.Megvártam míg eltűnik egy kanyarban,majd halkan követtem.Hosszú ideig osontam utána görcsösen markolva a késeimet, és visszafojtva a lélegzetem, amikor egyszer csak egy nagy csarnok méretű, gyéren megvilágított barlangteremben találtam magam.A lány megállás nélkül haladt előre, a terem közepe felé ahol egy kő állványon díszes ősrégi homokóra állt, benne ezüstösen derengő se nem folyadék, se nem gáz halmazállapotú, kavargó anyaggal.Nem kellett sokat gondolkodnom ahhoz, hogy rájöjjek, az a homokóra tartja fogva Adam lelkét.Járt az agyam, hogy miként juthatnék el odáig, amikor Hannah hirtelen nekem támadt, és levetkőzve emberi mivoltát, a torkomnak ugrott.Váratlanul ért a támadása, ezért a földre kerültem, és igyekeztem levegőhöz jutni.Nem tudhatta, hogy idő közben megerősödtem, és láthatóan meglepődött amikor akkora erővel rúgtam le magamról, hogy több métert repült, és nekicsapódott a terem falának.Kihasználtam a meglepetés erejét, gyorsan talpra álltam, és rohanni kezdtem a homokóra felé, de közben a halálhozó is összeszedte magát, és utánam eredt.Olyan közel voltam a sziklához amin a lélek állt, hogy amikor a hátamra ugrott, keményen bevertem a fejem, és majdnem elveszítettem az eszméletemet.A fájdalomtól csak úgy lüktetett a fejem, és éreztem ahogy szétsugárzik a testemben.A hátamra fordultam, és mivel a zuhanás közben elejtettem a tőröket, előkaptam az egyik pisztolyt, kibiztosítottam, és párszor rálőttem, hogy lelassítsam.Amint láttam, hogy sikerült eltalálnom, rohantam a tőrökért, ő pedig utánam vetette magát, csak hogy én gyorsabb voltam, és amint a kezembe kaparintottam az egyiket, lendületből hátravágtam vele, aminek következtében mély sebet vágtam ellenségem mellkasába.Magamban szitkozódtam, hogy nem a torkát sikerült elvágnom, és amíg ő rikácsolva a társait hívta, addig felkaptam a földről a másik tőrt, megkaparintottam a homokórát,és futásnak eredtem.Igyekeztem emlékezetből megtalálni a kivezető utat, és közben egy védelmi bűbájt mormoltam, ami lezárja a barlang bejáratát addig míg biztonságba nem kerülök.Lélekszakadva rohantam,és hallottam, ahogy egy egész csapat halálhozó csörtet utánam.Nem igen foglalkoztam azzal, hogy mennyien vannak, csak rohantam,közben hátra sem nézve kilőttem mind a két tárat, míg végül megláttam a barlang bejáratát, és meg sem állva kivetettem magam a tátongó mélységbe....