21.
Teljes lelki nyugalom, és földöntúli boldogság járt át a reggeli csendben.Napok óta először, még a nap is kisütött, és arany sugarai bekúsztak az ablakon.Azzal a tipikus "Boldog vagyok, és semmi sem állhat az utamba!" érzéssel a másik oldalamra fordultam, és csak néztem ahogy ott van mellettem, ahogy békésen szuszogva alszik.A másik felem, a lelkem hiányzó darabja, az életem!Ő volt az, kétség sem fért hozzá.Adam egy az egyben megtestesített mindent, amire szükségem volt: erőt-gyengédséget,bátorságot-félelmet,biztonságot-bizonytalant, nyugalmat-izgalmat,szerelmet, és barátságot.Ha csillagokként születtünk volna, biztos, hogy egymás kezét szorítva pottyantunk volna a földre.Azonban mi nem csillagok voltunk, csak emberek csupán,akik kilógnak a sorból.Közelebb húzódtam hozzá, és finoman megpusziltam a száját, amire Ő megrezzent, és halványan elmosolyodott.Nem akartam felébreszteni, ezért halkan kikászálódtam az ágyból,és leosontam a konyhába.Végre először olyan érzésem volt, hogy teljesen átlagos, és boldog az életem.Kávét főztem, és reggelit csináltam,elvégeztem a reggeli rutinom, aztán egy bögre gőzölgő tea mellett vártam, hogy felébredjen.Kisvártatva meg is jelent az ajtóban gyűrötten, álmosan, és mosolyogva telepedett le mellém.Egyikünk sem szólalt meg, de nem is volt rá szükség.Szavak nélkül is tökéletesen értettük egymást.Amikor befejeztük az evést, és már csak némán üldögéltünk az üres tányérok felett,megszólalt a telefonom.Kelletlenül indultam el érte, s amikor kézbe vettem,egy üzenet fogadott:"Adam veszélyes! Nem az akinek mondja magát! Költözz haza! Kérlek! Greg."Megütközve bámultam a telefon kijelzőjét,és csak tátogtam a döbbenettől."Mégis mit képzel?Semmit sem tudhat Adamről, vagy arról,hogy ki is Ő valójában!Nálam jobban senki sem ismerheti!"gondoltam, és még akkor sem jött ki hang a torkomon,amikor Adam bejött utánam, és magához ölelt.-Mi történt? Miért vagy ennyire zaklatott?-kérdezte, és puszit nyomott a homlokomra.Remegtem a dühtől, és alig tudtam kinyögni a szavakat-Tessék!Olvasd el!-mondtam, és a kezébe nyomtam a telefont.Láttam az arcán a teljes zavarodottságot amikor az üzenet végére ért.Amikor felnézett rám, látszott, hogy nem tudja eldönteni nevessen-e, vagy inkább ugyan úgy dühöngjön ahogyan én.Sárkánnyá válásom egyik része volt, hogy mostanság egy pillanat alatt képes voltam felhúzni magam, és dühöngve törni-zúzni.Most is csak az akadályozott meg benne, hogy Adam az arany középút mellett döntve próbálta higgadtan kezelni a helyzetet, és nem engedett el.Kapálózva szitkozódtam, és igyekeztem kiszabadulni a szorításából,amikor a kanapéra dobta a telefont, és megragadta mindkét karom.Lehajolt, hogy az arca egy szintben legyen az enyémmel, és a szemembe nézett-Héé!Nyugalom!El tudod mondani, hogy min akadtál ki ennyire?Mert ha jobban belegondolsz, az emberek felé tényleg mást mutatok.-halványan elmosolyodott, és lassan elengedett.Nagyokat fújtatva rogytam le.-De mégis mi ez? Honnan veszi a bátorságot,hogy ilyeneket írjon?Mi köze van ahhoz, hogy mit csinálok?-fakadtam ki.El sem tudtam képzelni, hogy Greg bármi olyasmit tudna mondani amit még nem tudok Adamről,mégis aggasztott a dolog.-Mégis mi legyen most?Válaszoljak neki, vagy hagyjam az egészet?-kérdeztem, és járkálni kezdtem a szobában.-Ha ennyire felzaklat a dolog, válaszolj neki,és találkozzatok.-mondta,és láttam rajta, hogy komolyan gondolja annak ellenére, hogy aggodalom csillant a szemében.Végül mindketten arra jutottunk, hogy jobb tisztázni a dolgot, még azelőtt, hogy elmérgesedne, ezért üzenetet írtam Gregnek,és találkozót beszéltem meg vele későbbre.Csigalassúsággal teltek az órák,és én egyre idegesebb lettem.Idő közben Adammel megbeszéltük a haditervet, miszerint Ő végig ott lesz valahol a közelemben, hogy ha esetleg bajba kerülnék,rögtön segíteni tudjon.Emlékeztetnem kellett, hogy amíg Ő öntudatlanul feküdt odafenn az ágyban, addig elég bajból verekedtem ki magam, és ebben kénytelen volt igazat adni nekem, de abból nem engedett, hogy ott akar lenni.Százszor is elismételtette velem, hogy miben maradtunk, és végül már nem maradt más hátra, csak várni.Ahogy a konyhában ülve a varázskönyvemmel szöszmötöltem, felötlött bennem egy gondolat-Adaaam! Gyere ide kérlek!-kiabáltam neki.Lóhalálában rohant fel a pincéből, és amikor meglátta az arcomon tükröződő érzelmeket,rögtön megtorpant.-Mi baj van?-kérdezte tétován, és leült az egyik székre.Fel sem néztem a könyvemből,úgy tettem fel neki a kérdést-Történt valami tegnap éjjel, amikor vadászni mentél?Amikor felemeltem a tekintetem, a várttal ellentétben teljesen nyugodtan válaszolt-Nem történt semmi!Csak vizsgálódtam, mert nem sikerült elkapnom egyetlen kaszást sem,holott tudtam, hogy legalább hárman leskelődnek.Nem támadtak, mert nem én vagyok a célpontjuk. Miért?Szinte hisztérikusan rikácsolva kérdeztem vissza-Miért? Hogy miért? Még kérdezed? Adam! El sem hiszem, hogy pont neked nem fordult meg a fejedben! Nem tartod kicsit furcsának, hogy tegnap este kimész, kaszásokra vadászol,és ma jön nekem egy ilyen üzenet?Lassan kiült az arcára a döbbenet-Nem! Az lehetetlen! Tudnék róla, és te is, ha Greg egy kaszás lenne, vagy akárcsak kapcsolatban állna velük!Valami itt nem stimmel!Most már kezd engem is aggasztani a dolog!-mondta, és gondterhelten dőlt hátra a széken. Néma töprengésbe burkolóztunk mindketten,és mozdulatlanul várakoztunk.Ahogy az óra elütötte a hetet, nyomban mozgolódni kezdtünk. Szép lassan felöltöztünk, és felfegyverkezve útnak indultunk.Ősz révén,már jócskán besötétedett, és a reggel még napsütéses eget most fekete felhők, és szemerkélő eső váltotta fel.Megborzongtam, és a fejemre húztam a kapucnimat. Adam megfogta a kezem, és úgy sétáltunk tovább.-Ne aggódj! A kiteljesedés után, már nem fogsz fázni!-biztatott, és átkarolt.Nagyon reméltem, hogy igaz amit mond, mert a fázás, nem az én világom.Kislány korom óta, midig kétségbeestem, amikor hideg időben ki kellett mozdulnom.Most, viszont nem lévén más választásom, dideregve bújtam hozzá.Kisvártatva megérkeztünk a megbeszélt helyre,ahol szorosan magához ölelt,megcsókolt, majd elengedte a kezem, és eltűnt a szemem elől.Az iskola udvara néptelen volt, és a szél süvítve játszadozott néhány papírlappal.Leültem egy padra,összefontam magam előtt a karom, és vártam.Nem telt el tíz perc sem, amikor Greg befordult a sarkon, és szapora léptekkel elindult felém.Ahogy odaért, leült, és gyors köszönés után hadarni kezdett-Lexi!Kérlek!Hallgatnod kell rám!Adam nem az akinek látszik!Veszélyes, és veszélyt jelent rád!Távol kell maradnod tőle!Mégcsak nem is ember...Tágra nyílt szemekkel meredtem rá, és nem kellett színlelnem a megdöbbenést."Honnan tudhat róla?"-gondoltam, majd tétovázva kérdeztem-Miről beszélsz?Greg hátrasimította a haját,és suttogva válaszolt-Nem mondhatom el!Még nem tudok eleget róla, de biztos vagyok abban, hogy nem emberi lény.Elnevettem magam,de csak azért, hogy leplezzem az aggodalmat, ami hirtelen elfogott.Fogalmam sem volt arról, hogy mire, és hogyan jöhetett rá, de az az egy biztos volt, hogy ezzel még veszélyt hozhat ránk.-Hát Greg, köszönöm az információt,és majd megfontolom a kérdésed!Ha rájöttél még valamire, szólj majd kérlek!-azzal elköszöntem tőle, és elindultam kifelé a kapunk. A hátam mögött hallottam, ahogy beül az autójába, majd elhajt.Szapora léptekkel indultam meg hazafelé, és mindenféle gondolatok cikáztak a fejemben.Sürgősen beszélnem kellett Adammel,de nem volt sehol.Arra számítottam, hogy majd útközben csatlakozik hozzám, de egyedül kellett megtennem az utat a házig.Idő közben az eső is szakadni kezdett, és mikor beértem az utcába, rohanni kezdtem, s végül bőrig ázva léptem be az ajtón.Nagy rémületemre a ház teljesen üres volt, csak Honey üdvözölt dorombolva.Zakatoló szívvel, és remegő kézzel bányásztam ki a telefont a zsebemből, és hívtam Adamet, de nem volt válasz, csak a hangpostája volt bekapcsolva.Megállás nélkül róttam a köröket a házban,és az idő csak telt, és telt, de még mindig nem vette fel a telefont.Már azon járt az agyam, hogy felöltözök, és elindulok megkeresni,amikor megállt egy autó a ház előtt.Megdermedtem, majd támadásra készen előkaptam a késeket.El sem tudom mondani mennyire megkönnyebbültem, amikor Adam belépett az ajtón.Megkönnyebbülésem azonban nem tartott sokáig, mert ahogy ránéztem, láttam, hogy valami nagyon nincs rendben-Most azonnal kezdj el pakolni!Csomagolj össze mindent, amire szükséged lehet, mert elmegyünk!-mondta, azzal megindult a pince felé.Remegő hangon kérdeztem tőle-Miért?Megtorpant, és elgyötörten válaszolt-Azért,mert menekülnöd kell!Egy egész sereg kaszás, és harcos démon van a nyomodban, és ki tudja mi még!...