15.
Édes, a gyerekkoromra emlékeztető illat kúszott be az ajtó alatt, fészkelte be magát az orromba,és hozott felszínre megannyi emléket.Kiskoromban a nagymamám mézes-diós kalácsa, és az aszalt gyümölcsös tejberizse számított a világ legjobb reggelijének minden nyári szünetben.Rengeteg időt töltöttem nála,és életem végéig azok maradnak a legszebb nyarak.Álmosan megdörzsöltem a szemem,és nagyot nyújtózkodtam.Nem volt kedvem felkelni,és túlzottan sok életkedvem sem volt.Adam szívverését hallgattam,és békés nyugalommal mozdulatlanságba dermedve feküdtem mellette.Felnéztem az arcára, ami még mindig változatlan volt, attól eltekintve,hogy kezdett kissé borostás lenni.Nagyot sóhajtottam,és felültem az ágyban.-Legyél jobban!Kérlek!-suttogtam neki, majd nyomtam egy puszit az arcára,és kimásztam a takaró alól.Az ablakon túl esős, nyirkos hideg és sötét volt a reggel.Gyorsan öltözködtem, mert a ház megint csak hideg volt.Álmosan,kócosan szédelegtem le a konyhába, ahol Abby ült az asztalnál,és egy bögre gőzölgő tejeskávét kavargatott.Amikor észrevett, mosolyogva pillantott fel rám, és hellyel kínált.Amint leültem, és fázósan keresztbe tettem magam előtt a karjaimat, ő felpattant,elém rakott egy tányért a még forró kaláccsal, vajat, és lekvárt pakolt az asztalra, és egy kis tál tejberizst tolt elém.-Remélem nem haragszol, hogy birtokba vettem a konyhádat,de úgy vettem észre,hogy egy kicsit túl vagy hajszolva.-mondta,és kedvesen felém tolta az ételt.Tény,hogy jól esett egy kis törődés,és a társasága,mert ha ő nem lett volna velem, valószínűleg egész nap az ágyban feküdtem volna, és vártam volna, hogy Adam magához térjen.Amíg ettem, Abby kifaggatott az Adam és köztem lévő kapcsolatról, arról, hogy hogyan viselem a változásokat,és hogy mik a terveim.Elmondtam neki mindent.Azt,hogy egyre jobban szeretem Adamet,és hogy nagy valószínűséggel különböznek az érzéseink, hogy igyekszem megbirkózni a rám szakadt terhekkel, és azt,hogy nincsenek terveim a jövőre nézve,örülök minden napnak amit túlélek,és csak létezem napról-napra.Amikor befejeztem a mondókámat, láttam, hogy ük-nagynéném arca elkomorodik.Tudtam. hogy aggódik, ahogy más is aggódott volna, és meg is értettem,hogy miért, de tisztában voltam azzal is, hogy a sorsomat nem kerülhetem el.Befejeztem az evést,és felmentem az emeletre,hogy újrakötözzem Adam sebeit.Összeszedtem hozzá a szükséges holmikat, és bezárkóztam a szobába.Óvatosan húztam le a bőréről a kötéseket, és nagy meglepetésemre minden sebe nyomtalanul begyógyult.Remegő kézzel kezdtem felfejteni a viaszt a kiharapott sebről,és ugyan azt tapasztaltam.A hús és a bőr visszanőtt,és a seb helye úgy festett,mintha soha semmilyen sérülés nem lett volna ott.Elámultam,de utána kétségbeesve rogytam össze."Minden sebe begyógyult, és fizikailag látszatra tökéletes állapotban van, mégsem tért még magához.Mi történt?Elrontottam valamit?Ez az én hibám!Lehet,hogy elkéstem!"-gondoltam, és közben az agyam vadul pörgött, és próbált magyarázatot találni.Annyira el voltam keseredve, hogy majdnem magával ragadott az a napokkal ezelőtti állapot,amikor kínkeserves módon, bőgve a sebeit ápoltam.Nem tudtam elképzelni, hogy hol lehet a hiba, hogy mi az ami visszatartja őt.Gyorsan visszaöltöztettem, majd rohantam a földszintre Abbyhez .Elhadartam neki, hogy mi a probléma,és kértem, hogy segítsen.Töprengve lapozta fel a könyvét, és talált egy főzetet,ami felélénkíti a csapdába esett lelket, és egy igézetet, ami visszahozza az élet,és halál határáról, ahol minden jel szerint megrekedt.-Lexi!Én össze tudok gyűjteni mindent, és meg is főzöm neked a főzetet, de az igézetet neked kell végrehajtanod, ugyanis a visszahívás csak akkor működik, ha,erős érzelmi kapocs van a két lélek között.Csak te kötődsz Adamhez annyira, hogy sikerüljön visszahoznod.-mondta, és közben a főzet hozzávalóinak hosszú listáját olvasta.Nem tudtam mit felelni, mert erősödött bennem a kétségbeesés,ugyanis én nem értettem a bűbájokhoz, se semmihez,ami mágiával kapcsolatos lett volna.Sohasem utalt semmi arra, hogy ez meglenne bennem, vagy arra, hogy hajlamom lenne rá,így hát nem sok esélyt láttam a sikerre.Abby látta,hogy mennyire lehangolt vagyok, ezért próbált nyugtatni-Ne aggódj!Megtanítom neked, hogy hogyan kell végrehajtani ezeket a bűbájokat,és onnantól csak a te akaraterődön múlik.-biztatóan megszorította a kezem, majd felállt kabátot vett, és elindult a hátsó ajtó felé.-Ne menjek veled?Az erőd veszélyes lehet!-szóltam utána.Hátra nézett,és sokat mondóan annyit felelt-Én is meg tudom védeni magam, akárcsak te!-mosolygott, majd elindult az erdő felé.Néztem ahogy távolodik, majd mikor az erdő sötétjébe veszett,becsuktam az ajtót.Szép lassan felvánszorogtam a lépcsőn,és visszafeküdtem az ágyba.Egy ideig még bámultam a plafont, és szórakozottan tekergettem a hajam, majd elnyomott az álom.Mélyen, békésen aludtam,amikor ajtócsapódás riasztott fel.Mint akit megcsíptek, úgy ültem fel, és zavarodottan néztem körbe.Időközben besötétedett,és a házban is teljes sötétség honolt.Sehonnan nem szűrődött be fény.Füleltem,de nem hallottam semmit,és közben reménykedtem, hogy csak képzelődtem,vagy Abby jött vissza.Hang nélkül kimásztam az ágyból,kitapogattam az éjjeliszekrényen lévő késeket,majd óvatosan lenyúltam az ágy mellé, és kitapogattam a fegyverem.Lábujjhegyen az ajtóhoz osontam, amennyire halkan csak tudtam kinyitottam, és a folyosóra kilépve a falhoz lapulva araszoltam a lépcső felé.Egyik kezemben a pengék, másik kezemben a fegyver,Levegőt is alig mertem venni.Odalenn a sötétséget fürkésztem,hátha látok valami mozgást a lépcső körül.Hálás voltam újonnan kifejlődött látásomnak, mert emberi szemmel még az orromig sem láttam volna.Kibiztosítottam a pisztolyt,és lépcsőfokonként zihálva haladtam lefelé.Leérve halk motoszkálást hallottam kiszűrődni a nappaliból.Még mindig a falhoz lapulva óvatosan belestem.Egy alak állt az ablak előtt,háttal nekem.Nagyot nyeltem, és próbáltam higgadt maradni.Gyorsan átgondoltam a lehetőségeket;észrevesz és megöl, vagy mögé kerülök, és én végzek vele.Az utóbbi variáció jobban tetszett,ezért puhán mint egy macska,beléptem a szobába, és igyekeztem elkerülni a nyikorgó padlódeszkákat.A zokni a lábamon, és a kanapé alól kilógó szőnyeg jótékonyan elnyelték a lépéseim zaját.Már csak pár lépésre voltam tőle, a pisztollyal pont a háta közepére céloztam,a két tőrt pedig dobásra készen emeltem fel, amikor az alak megfordult,majd felsikított.Akkor tudatosult bennem, hogy Abby áll velem szemben.-Te normális vagy?Miért nem gyújtottál villanyt, vagy miért nem szóltál, hogy visszajöttél?Lelőhettelek,vagy szúrhattalak volna!-suttogtam remegő hangon.Amikor Abby válaszolt, a hangjából élesen kihallatszott a zaklatottság-Valaki figyelt, és követett, végig amíg a gyógynövényeket gyűjtöttem,és amikor vissza indultam jött utánam.A házba szinte berontottam.Rossz érzésem van.Valami készül!-mondta, és még a sötétben is látszott az arcán a rettegés.Rengeteg dolog villant át az agyamon egyetlen másodperc alatt,és egyik sem volt túl biztató.Abby külsőre a tökéletes másom.Hajszál pontosan úgy néz ki mint én,és aki őt figyelte, és követte, azt hitte, hogy én vagyok az.Amíg a városban marad, nincs biztonságban,csak ha a házban van.Tudtam,hogy vannak, akik megakarnak ölni, és kapásból Hannah jutott eszembe.Vajon rajta kívül hány pokolfajzat ácsingózik még a véremre?Tisztában voltam azzal, hogy ez nem tréfa dolog, és hogy Adam védelme nélkül én is csak kevéssé vagyok biztonságban.Ki kellett találnom valamit, tekintve, hogy fogyott a hűtőből a friss élelmiszer, és egyéb dolgok.Eszembe jutott, hogy talán felhívhatnám a lányokat, de nem akartam, hogy akár véletlenül is kikotyogják valakinek, így hát maradt Greg.Fel kellett hívnom, és megkérni a szívességre, de előtte beszélnem kellett Abbyvel.Gyorsan előkaptam némi harapnivalót, gyertyát gyújtottam a konyhában és leültem vele beszélgetni.-Te is tisztában vagy a rám leselkedő veszélyekkel, és tekintve, hogy a megszólalásig hasonlítunk, ezek a veszélyek téged is érintenek,ezért kérlek ne menj el a házból egyedül.Én veled megyek ha kell, de nem akarom, hogy miattam neked is bajod essen!-mondtam, és közben idegesen köröztem az ujjammal a bögrém peremén.Abby  gondterhelten ült velem szemben, és úgy tűnt,mélyen gondolkodik valamin.A homlokán összeszaladtak a ráncok, és most először, a gyertya pislákoló fényében, látszott rajta a háta mögött hagyott másfél évszázad.A gyertya lángjába bámulva halkan mondta-Tudatában vagyok annak, hogy mekkora erők mozgolódnak a háttérben, és mekkora a veszély,viszont nekem ezt vállalnom kell mindaddig, amíg neked szükséged van rám, és el nem jutsz odáig, hogy nélkülem is boldogulj.Újra felszínre tört bennem az összetartozás érzése,és egyre erősödött a családi kötelék,azonban nem tehettem ki veszélynek azt az embert, aki segítséget ajánlott nekem,viszont elgondolkodtatott az,amit mondott- "Tudatában vagyok annak, hogy mekkora erők mozgolódnak..."-mégis mire gondolt?Mi jöhet még?Az agyam nem akart belekezdeni  abba, hogy válaszokat keressen, ezért inkább hagyta ide-oda csapódni a mondattöredékeket, és nem foglalkozni velük.A könyökömön támaszkodva, a tenyeremen támasztottam az állam, és laposakat pislogtam.Kérdések ötlöttek fel bennem, de úgy döntöttem, másnapra hagyom őket.Elbúcsúztam Abbytől,felvánszorogtam az emeletre, lezuhanyoztam, kedves kis fegyvereimet, leraktam az éjjeliszekrényre,és bebújtam a takaró alá.Kezdtem úgy érezni magam,mintha esténként egy bábú, vagy egy halott mellé feküdnék le aludni,és ez gyakorlatilag így is lett volna, ha Adam számomra jól hallható szívverése, és emelkedő, majd süllyedő mellkasa meg nem győzött volna az ellenkezőjéről.Tudtam azt is, hogy nagy valószínűséggel nem hall engem, és nincs tudatában annak ami körülötte történik, mégis valami arra késztetett, hogy beszéljek hozzá.A kezét a kezembe vettem, belekulcsoltam az ujjaimat, másik kezemmel pedig a kézfején köröztem az ujjammal.-Jó lenne azt hinni, hogy hallasz, de valószínűleg semmiről sem tudsz.Ha itt lennél, ugye elmondanád mi történik?Ugye elmagyaráznád nekem,hogy miért van az,hogy minden sebed begyógyult, de te még mindig eszméletlenül, és magatehetetlenül fekszel?Nem jó ez így!Meddig kell még várnom?Vagy lehet, hogy nem is akarsz visszajönni?Az nem lehet!Vissza kell jönnöd!Csak ennyit kérek!-mondtam neki halkan, és könny szökött a szemembe.Gyorsan letöröltem a pizsamám ujjával,az oldalamra fordultam,és arra gondoltam, hogy ha törik, ha szakad, vissza hozom Adamet,mert szükségem van rá!Még csak két és fél napja, hogy az erdőben majdnem mind a ketten meghaltunk, mégis olyan, mintha évekkel ezelőtt történt volna.Lehunytam a szemem, és hallgattam magam mellett egy szívet, amint lassú dobbanásokkal beszél hozzám!Biztatott, mert ezzel azt tudatta, hogy nem adta fel,hogy csak idő kérdése,és gazdája újra velem lesz.Halovány remény töltött el,és álmomban újra minden rendben volt.