9.
Halvány rózsaszín csíkok jelezték az ég alján,a hajnal közeledtét.Hideg verejtékben úszva riadtam fel,és örültem, hogy életben vagyok. Felkapcsoltam az éjjeli lámpámat, lenyúltam az ágyam mellé, és reszketve vettem kézbe Lidya naplóját.Átforgattam a lapjait,majd elkezdtem olvasni az első bejegyzést-"Napok óta forr a fejem,és különös álmaim vannak.Dühös vagyok,és zaklatott.Nem tudom mi történik velem,Tom ugyan így érez.Aggódom miatta.Félek, hogy valamilyen különös betegséget kaptunk el.Forró a testem,mintha egyfolytában magas lázam lenne.Mi van ha ez a kór halálos? Nem akarok meghalni..."  Tovább lapoztam-"Változik a testem.Erősebb vagyok, és gyorsabb.Tegnap leestem a Tomék kertjében álló fáról.Nem is éreztem.Erősebbek az érzékeim.Hallok mindent, amit hallani akarok,hallom Tomot a szobám ablakából,ahogy Ő,a saját szobájának ablakából a nevemet suttogja.Magas helyekről bámulatosan messzire ellátok.Úgy érzem mindenem átformálódik."Kerestem egy pár héttel későbbi szöveget-"Ma Tom apja, és az én szüleim kivittek minket a tóhoz,és beavattak minket ,a családjaink titkába.Nem hiszek nekik. Nem lehet. Sárkányok nem léteznek..."Még tovább keresgéltem-"Hát igazuk volt mégis! Alig tudom elhinni.Ha akarom örökké élhetek.Örökké Tommal lehetek.Hatalmas erő került a kezünkbe."És tovább-"Kezdek hozzászokni az erőmhöz,és lassan megtanulom használni."A könyv vége felé,már a kezem is izzadt-"Tom és én megtaláltuk az Ősök Könyvét.El kellett rejtenünk,mert Nekik is az kell.Meg kell védenünk."Az utolsó oldalon ez állt-"Nem bírom már sokáig.Egyszerre kell védelmeznem a könyvet, a családomat, és Tomot.Egyre közelebb van. Ha elér,megkísérli kiszedni belőlem a könyv helyét,de azt a titkot magammal viszem a sírba.Ugyanakkor megölheti Tomot, vagy a családom összes tagját,és azt nem engedhetem.Szembe kell néznem vele.Elébe kell mennem még akkor is, ha ez lesz életem utolsó cselekedete.A szeretteimért azonban megéri."Meg kellett emésztenem az olvasottakat.Adamnek nem volt igaza.Nemigen kaptam válaszokat, de kérdésem annál több lett.Úgy éreztem szétrobban a fejem.Tudnom kellett az igazat!Méghozzá az utolsó szóig.Remegve másztam ki az ágyból,és felöltöztem.Pulóvert és kabátot is vettem fel, mert a hajnalok is egyre hidegebbek lettek.Lábujjhegyen leosontam a lépcsőn,halkan felvettem a cipőmet, majd óvatosan kilopóztam a házból.A levegő hideg volt.Látszott a leheletem is.Még csak szeptember eleje volt, de itt a hegyekkel körülvett vidéken jóval hidegebb volt az átlagosnál. Az utca közepénél járhattam, amikor eszembe jutott, hogy nem tudom merre induljak.Abban biztos voltam, hogy Adamet kell megtalálnom, de hogy hol keressem arról fogalmam sem volt.Úgy gondoltam, hogy talán a pokoltanya környékén kezdem a keresést,így egyre mélyebbre kerültem a külváros lepukkant kis utcáinak labirintusában.Sötét volt még, és az utcai lámpák még égtek.Befordultam egy sarkon, amikor valaki hirtelen elkapott.Sikítani sem maradt időm, mert támadóm befogta a számat,és olyan szorosan tartott, hogy kapálózni sem tudtam.Elsőre úgy tűnt, hogy esélyem sincs szabadulni.Minden erőmmel küzdöttem,miközben valaki befelé vonszolt egy sikátorba.Olyan szörnyű dolgok futottak végig az agyamon, hogy ez a valaki megerőszakolhat, vagy akár meg is ölhet.A testem végre reagált a veszélyre, és hatalmas adag adrenalint bocsájtott a szervezetembe.Hirtelen ötlettől vezérelve erősebben rúgkapáltam,majd mikor a kéz lazult a számon, teljes erőből beleharaptam,és teli torokból ordítani kezdtem-Segítséég!!! Igazából tudtam,hogy senki sem fogja meghallani,de attól még tovább kiabáltam.Végül valaki mégis meghallotta a segélykérést.Amikor megláttam ki az, majdnem el is sírtam magam a megkönnyebbüléstől,ugyanis Adam rohant felém, teljes erőbedobással, és lendületből kapta el a támadóm nyakát.-Futás!-üvöltött rám. Nem kellett kétszer mondani.Felkaptam a nyúlcipőt, és meg sem álltam,míg két utcával arrébb nem kötöttem ki.Kifulladtam.Egy falnak dőlve próbáltam levegőhöz jutni, amikor megmentőm bukkant fel a sarkon. Egész testében remegett,és a szemében állatias tűz égett.Hatalmas erővel szorított a falhoz, és az arcomba ordított-Mégis hogy gondoltad? Áruld el! Mi ütött beléd?Meg is ölhetett volna!-az utolsó mondatából csak úgy sütött a kétségbeesés.Hatalmas szemekkel néztem rá,és elsírtam magam.Óriási könnycseppek gördültek le az arcomon,és ő megrendülten engedett el. Hátra lépett egyet, és tanácstalanul nézett rám-Ne haragudj!Kérlek! Sajnálom!Nem akartalak megrémíteni!Fulladoztam a könnyeimtől, és nem tudtam válaszolni.Nem kaptam levegőt, de össze kellett szednem magam.Végül a sokadik próbálkozásra sikerült kinyögnöm-Ne kérj bocsánatot! Nem miattad sírtam el magam, mert egyáltalán nem félek tőled.Ez inkább a stressz miatt van. Valahogy kicsit örömömben, kicsit pedig az ijedtségtől sírok.Adam értetlenül húzta fel a szemöldökét-Örömödben? Annak örülsz, hogy egy elmebeteg elkapott, vagy annak, hogy még élsz?Most rajtam volt a sor, hogy értetlenkedjek-Én..én azt hittem nyilvánvaló!Annak örülök, hogy megmentettél.-mondtam, kicsit szégyenlősen. Egy pillanatig úgy tűnt, el fogja nevetni magát, de csak annyit mondott-Értem!Kicsit rendbe szedtem magam, ugyanis a hajam úgy festett mint egy szénakazal, a ruhám pedig mintha a kutya szájából rángattam volna ki.Adam gyors léptekkel elindult, otthagyva engem,-Most hová mész?Éppen téged kerestelek,amikor megtámadtak.-kiáltottam,és utána rohantam. Hosszú ideig nem szólt semmit, majd egyszercsak a karomnál fogva berántott egy bedeszkázott ablakú,omladozó házba.-Hol vagyunk?-kérdeztem, de választ még mindig nem kaptam.Magabiztos léptekkel haladt előre, így nem volt más választásom, mint hogy követtem.Végül megállt egy ajtó előtt, és kinyitotta.Félreállt, hogy beengedjen.Belépve, egy erősen telezsúfolt szobában találtam magam.A berendezést egy kopott kanapé, két fotel, egy asztal,egy szék, toronymagas,könyvekkel megpakolt polcok minden falon,és lánccal lezárt szekrények alkották. Habár a nap már felkelt, itt a szintén bedeszkázott ablaknak köszönhetően sötétség honolt.Az egyetlen fényforrás a szobában, egy asztali lámpa volt, ami kis körben megvilágította az asztalt, és környékét, a falakat pedig halovány derengésbe vonta.Egyik lábamról a másikra állva toporogtam az asztal mellett. Jobban körbenézve, észrevettem, hogy a padló is könyvkupacokkal van tele.-Ülj le nyugodtan!-mondta Adam,majd lehuppant az egyik fotelbe.Tétován letelepedtem a kanapéra, és ránéztem.Minden kérdés ami eddig halmozódott bennem, most egyszerre készült kitörni, de ekkor Adam előre hajolt,és megszólalt-Tudom hogy engem kerestél, és azt is tudom, hogy azért, mert megtaláltad a naplót.Egyébként ez a családom első háza.Kinn vagyunk a város legszélén.Bontásra volt ítélve, de én megakadályoztam,így ez lett a "főhadiszállásom".Neked viszont kérdéseid vannak.Tedd fel őket, én pedig majd igyekszem válaszolni.-mondta, és közelebb húzódott. Érdeklődve figyelt, én pedig vettem egy nagy levegőt, és belekezdtem-Te tudod, hogy mi történt Lidyával, miután megírta az utolsó naplóbejegyzést? Mi volt a családja titka?Mi lett Tommal,és mi köze van ennek az egésznek a sárkányokhoz?-miután elhadartam, tudtam, hogy ez egyszerre kicsit sok, de nem bírtam türtőztetni magam.Reméltem, hogy nem utasít el, és végre válaszolni is fog, ahogyan megígérte.Hosszasan hallgatott, majd felállt a fotelből, és fel alá járkálva belekezdett a válaszadásba-Kezdjük visszafelé!Rendben?Először el kell fogadnod, hogy nem minden olyan, mint amilyennek hitted, és sok furcsa dologgal fogsz ezután találkozni.Tehát a sárkányok...Vannak emberek, aki mások.Nem azért mert úgy döntöttek, hanem mert másnak születtek.Ilyenek a sárkányok is.-kikerekedett a szemem-A sárkányok nem mesebeli lények,hanem emberek, akikben sárkánytűz ég.Olvastad Lidya naplóját!Ő is leírta a változásokat.A gyorsaságot, erőt,sebezhetetlenséget, örök életet, az érzékek kiélesedését.A testhő emelkedését.Az első sárkány időszámításunk előtt háromezerben született.Nem tudni hogyan,vagy miért alakul ki ez az emberekben, de az első leszármazottainak családjaiban rendszerint mindig van egy.Olyan is előfordul, hogy generációkon keresztül lappang,de van, hogy egy családon belül mindenkiben felszínre tör.Fontos tudnod, hogy a sárkányok örök életűek,de nem halhatatlanok.Ha az az ember,akiben felszínre tör, képes elfogadni a lelkében égő tüzet, annak megadatik az örökkévalóság.Annak viszont aki dacol,és küzd ellene, azt felemészti, és tovább öregszik.Tom, és Lidya is elfogadta, Lidya mégis meghalt, ugyanis a sárkányokat meg lehet ölni.Egy ember csak úgy képes rá, ha felkutatja a világon létező négy tőr egyikét,ami képes bármit megölni, ami a természet felett áll.Ezeket a pengéket az első sárkány kovácsolta, egy meteorból származó fémből, így gyakorlatilag elpusztíthatatlanok. A pengékbe, és a markolatokba is belevésett ősi rúnákat, és jeleket, amik még erősebbé teszik őket, majd a világ négy sarkán rejtette el őket.Így amit te is érzel, az a benned éledező sárkány,és csak rajtad áll,mit kezdesz vele.Mire betöltöd a húszat, teljesen felszínre fog törni, és a lényeddé válik.Lesznek viszont sokan, akik megpróbálják minden áron megakadályozni, hogy kiteljesedj.-abbahagyta a járkálást,és megállt pont velem szemben-Van még kérdésed? Tudtam hogy van, de az, amit az előbb hallottam, felzaklatott. Az első gondolatom az volt, hogy Adam bolond.Ép eszű ember nem hisz a sárkányokban, és nem talál ki ilyen történeteket..Viszont már észrevettem magamon azokat a tüneteket, amiket Lidya leírt. Lehet, hogy mégis igaz? A sárkányok léteznek?Hirtelen eszembe jutott valami-Adam! Mi az az Ősök Könyve?Lidya pár sort írt csak róla.-kérdeztem, és az arcát figyeltem.Megváltozott. Előbb meglepődött. majd láttam, ahogy gondolkodóba esik.Folytatta a járkálást, és magában motyogva nekiállt kutatni az egyik polcon,végül mikor megtalálta amit keresett, válaszolt-Az Ősök Könyve egy afféle lexikon.Össze vannak benne gyűjtve a természetfölötti lények, és részletesen le van írva mindről amit tudni kell róluk.Főként az, hogyan lehet megölni őket.És igen, a sárkányok is benne vannak,mint védelmezők.Persze közülük se mindenki jó.Ez az emberi döntésektől függ.Majd felrobbantam a sok információtól, és igyekeztem mindent megjegyezni. Azonban valami mégsem hagyott nyugodni,de nem tudtam rájönni, mi is az. Megcsörrent a telefonom.Anyu hívott, mert mikor felébredt, nem talált sehol, és megijedt. Életemben először, nem mondtam neki igazat. Azt mondtam neki, hogy Saharával töltöm a napot, és nagyon későn érek haza. Nem árulhattam el, mi történik igazából.Nem értette volna meg.Elköszöntem tőle, és bontottam a vonalat.A telefonom órája szerint már dél is elmúlt.Nem vettem észre, hogy ennyi idő eltelt, és most úgy éreztem,hogy farkas éhes vagyok.Adam az asztal előtt állt, és azt a könyvet lapozgatta, amit az előbb vett le a polcról.Eltakarta a lámpa fényét, így körvonalai hatalmas árnyékként vetültek a falra.Akkor jutott eszembe,ami eddig ott lappangott az agyamban.Remegő hangon mondtam-Tegnap éjjel valami bejött a szobámba.Először azt hittem, hogy Te vagy az, de csak egy árny volt, és amikor a csukott ablakon keresztül távozott, halálra rémültem.Nem tudod mi lehet az? Ennek hallatán felegyenesedett, és amikor megfordult, az arca megkeményedett.A hangja komoly volt, amikor azt mondta-Az a valami, Hannah volt.Egy ideje tudom róla, hogy mi ő valójában, és azért voltam vele, hogy szükség esetén meg tudjam fékezni.Ő azok egyike, akik megpróbálnak majd megölni téged, így most te vagy az, akit meg kell védenem. Emlékszel arra, amikor azt mondtam, hogy más vagy? Már akkor tudtam, hogy mi vagy, azonban úgy tűnik, hogy más képességeknek is birtokában vagy.Olyanoknak, amik még nem kerültek felszínre,viszont határtalan erővel ruházhatnak fel, és erre Hannah is rájött, így mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy még a kiteljesedésed előtt kitépje a szíved. Hannah ugyanis egy tündér, de nem a mesekönyvekből ismert aprócska,csillogó jótevő, hanem egy halálhozó.A halálhozók célja általában az emberek kiszipolyozása.Különös vonzerejük van.Nem is tudnak nekik ellenállni.Minél tovább tudnak élősködni valakin, annál több életerőt szívnak el tőle.Azonban ha találnak egy megfelelő alanyt, akkor elkezdenek szaporodni.A halálhozók minden esetben nőneműek.Az ő esetében azonban furcsa, hogy az ikertestvére ember.Még nem jöttem rá, hogy ennek mi az oka.Szóval kérlek,kerüld el olyan messzire,amennyire csak tudod.Megrendülten meredtem magam elé.Fenekestől felfordult az életem.Megelevenedtek a gyerekkori mesekönyveim szereplői, de cseppet sem úgy, ahogyan azt a könyvek leírták.Sőt mi több, én magam is eggyé fogok válni közülük. Rémülten gondoltam a családomra.Mi lesz így velük? Mellettem folyamatos veszélyben lesznek.Elhatároztam, hogy bármibe kerül is, meg fogom védeni őket.Reszkettem a felismeréstől, ezért összegömbölyödtem a kanapén, és szorosan összefontam magam előtt a karomat.A gyomrom pedig hangosan megkordult.-Éhes vagy?kérdezte Adam.Bólintottam, mert megszólalni még mindig nem tudtam a döbbenettől. Szó nélkül magára vette a kabátját, az asztal fiókjából elővett egy  pisztolyt, és a kezembe adta-Bármi jön be rajtam kívül azon az ajtón, lődd le!-mondta, megmutatta hogyan használjam a fegyvert,azzal otthagyott egyedül a sötét szobában. Most már a félelemtől is remegtem.Amíg vártam, volt időm gondolkodni, de olyan szörnyű dolgok jutottak eszembe, hogy inkább felálltam, és elkezdtem a könyveket nézegetni a polcokon.Az összes könyv számomra ismeretlen dolgokról szólt, és mindegyik nagyon réginek tűnt.Körülbelül egy órája vártam, hogy Adam visszaérjen,amikor egy becsapódó ajtó hangja zökkentett ki.Rémülten bújtam el az egyik szekrény mögött, és zakatoló szívvel hallgattam, az ajtó felé közeledő lépteket.Hallottam, ahogy valaki belép a szobába.Az idegeim pattanásig feszültek, és a félelemtől majdnem elsírtam magam.-Lexi!Gyere ki a szekrény mögül.Csak én vagyok az!-óvatosan kilestem a fedezékemből.Adam állt ott, papírzacskóval a kezében.Három dobozt pakolt ki az asztalra, és mosolyogva kínált éltellel-Nem tudtam mit ennél, ezért hoztam neked sajtburgert sült krumplival,sült csirkeszárnyakat, és mozzarellás lepényt.Remélem valamelyik jó lesz!-tétovázott egy darabig,majd leült a kanapéra, és nézte, hogyan tömöm magamba a sajtburgert, majd a lepény felét.Furcsa érzés volt, hogy ismeretlenül is így gondoskodtak rólam.Amikor befejeztem az evést, elé toltam a maradék ételt, és rámosolyogtam.Amíg Adam eltüntette a csirkét, és a lepény másik felét, addig az ablakra szögelt deszkák rései között kilestem.Az idő szinte rohant,és a nap már alacsonyan járt.Sötét erdőket láttam a ház mögött, és ködfoltok úsztak a fák között, kísérteties látványt nyújtva.Fel sem tűnt, hogy Adam  oda állt mellém, ezért mikor észrevettem, hatalmasat ugrottam ijedtemben.Elnevette magát,majd nyújtózkodott, és közben azt mondta-Amint besötétedik hazaviszlek,de nem hagylak egyedül.Nem szeretném ha védtelen maradnál.-féloldalas mosolyt küldött felém, majd meglepetésemre elkezdett levetkőzni. Levette a kabátját, és a felsőjét, így láthatóvá vált a hátára tetovált hatalmas sárkány, és az azt körülvevő rúnák, szimbólumok. és jelképek végeláthatatlan szövevénye.Ránézésre a hátán, karjain, és a mellkasán nem volt egyetlen szabad négyzetcentiméter sem. Ámulva néztem rá, még a szám is tátva maradt.Mikor észbekaptam,gyorsan elfordultam.Adam egy táskából elővett egy váltás felsőt, és felvette.Ezután kinyitott egy leláncolt szekrényt, és megtöltött egy táskát a legkülönfélébb fegyverekkel,majd amíg arra vártunk, hogy besötétedjen, lefeküdt aludni a kanapéra.Az egyik fotelben ülve néztem ahogy aludt, és hihetetlennek tűnt az egész.Nehezen tudtam felfogni azokat a dolgokat, amiket elmondott nekem, de csak igaz lehetett.Másra nem tudtam gondolni.Eltűnődtem, vajon Ő mióta tudja magáról, és ki segített neki feldolgozni? Ki mondott el neki mindent?Eldöntöttem, hogy ha alkalmam lesz,megkérdezem tőle.Két órával később, már teljesen sötét volt, és felébresztettem Adamet.Össze szedte magát,a vállára vette a táskát,és kivezetett egy rejtekajtón. A ház mögött álltunk, ahol egy poros chopper várakozott.Adam felsegített az ülésre, majd Ő is felült, és beindította.A motor dorombolva kelt életre.Kikanyarodtunk a ház mögül, és hazafelé vettül az irányt.Az esti hűvös szél az arcomba csapott, és én erősen öleltem át megmentőm derekát.Az utcánk sarkára érve leszálltam.-Öt perc, és a fán leszek-mondta, és elhajtott. Lélekszakadva rohantam a házunkig.Belépve az ajtón beköszöntem a nappaliba, ahol a szüleim tévét néztek, és megnyugtattam anyut, hogy már vacsoráztam.Felmentem a szobámba, bezártam az ajtót, és kinyitottam az ablakot.Adam már a fán várakozott-Gyere be!-mondtam, és félreálltam. Átlépett a fáról a tetőre,onnan pedig az ablakpárkányra, és beugrott a szobámba.Megnyugtatott, hogy egész éjjel vigyázni fog rám. így némileg nyugodtabban végeztem el az esti rutint, majd mielőtt lefeküdtem aludni jó éjszakát kívántam neki, Ő pedig visszamászott a fára. Amikor befeküdtem az ágyba arra gondoltam, hogy biztonságban érzem magam.A lelkem mélyén tudtam, hogy Adam nem hagyná, hogy bajom essen. Magamra húztam a takarót, átöleltem a párnámat, és valami hidegbe akadt a kezem.Óvatosan kitapogattam,és rájöttem,hogy a két tőr lapul a párnám alatt. Eszembe jutott,amit ma hallottam.Megdöbbentett a felismerés;könnyen lehet, hogy ezek azok a tőrök,amikkel bármit meg lehet ölni.Eldöntöttem, hogy másnap megmutatom őket Adamnek.Hátha igazam van.Pár perccel később,már mélyen aludtam.