8.
Szombat reggel ébredés után, még sokáig az ágyamban feküdtem, és próbáltam felidézni azt a furcsa álmot, amit az éjjel láttam. Hannah volt benne,de mintha nem is Ő lett volna.Hosszú ujjai voltak, amikkel folyamatosan a nyakamat próbálta elkapni.Hegyes fogai,amikkel próbált belém harapni.Szürke,hulla színű bőre alatt az erei fekete hálóként látszottak,a szeme pedig tejfehér-opálos fényű volt.Ha nem tudtam volna, hogy álmodom, biztosan halálra rémültem volna.Meguntam a fekvést, ezért csigalassúsággal kimásztam az ágyamból, és felvettem a kedvenc melegítőmet.A tegnap este miatt, még mindig kóválygott a fejem, a gyomrom pedig hangos korgással ételt követelt.Lecammogtam a konyhába, és mivel az óra délután kettőt mutatott,kivettem a hűtőből a tegnapi maradék sült marhát,salátát, és komótosan nekiálltam enni.Az étkező asztalon üzenet várt anyutól-"Kicsim, ha felkeltél egyél rendesen! Mi apáddal és Kimivel elmentünk szétnézni a városba, és lehet, hogy megnézzük a tengerszemet is. Későn jövünk! Puszi: Anya!" Letettem a papírt, és befejeztem az ebédemet. Úgy gondoltam,ha már üres a ház, kihasználom,és megkeresem azt a nyikorgó deszkát.A nappalival kezdtem.Mivel mindegyik nyikorgott, rá kellett jönnöm, hosszú meló lesz megtalálni azt az egyet.Lassan lépegettem deszkáról deszkára,és mindet megpróbáltam felfeszegetni, amelyik csak megnyikordult.Végeztem a földszinttel, és semmi.Célba vettem az emeletet,szobáról-szobára haladtam,de nem találtam semmit. A sajátomat hagytam utoljára.Megálltam az ajtóban és azon agyaltam, hogy mi van ha csak blöff az egész,amikor észrevettem valamit. Az ablaktól balra két deszka fal felőli része pár centivel magasabban volt, mint a padló szintje.Odamentem, és teljes testsúlyommal ránehezedtem mindkettőre.Az nem volt meglepetés,hogy mindkettő megnyikordult, de az már igen, hogy amikor lehajoltam, kis erőfeszítéssel fel tudtam emelni őket. Por szállt fel a padló alatti résből,de amikor elült, nem láttam semmit a deszkák alatt. Kivettem a fiókomból a zseblámpámat, lehasaltam a padlóra, és bevilágítottam.Kis keresgélés után mélyen a padló alatt egy csomag szerű valamit fedeztem fel.Egészen vállig be kellett nyúlnom, hogy elérjem.Megfogtam, és kihúztam.Törökülésbe tornáztam magam, és szemügyre vettem. Egy nagyon piszkos,ütött kopott,vászon zsák volt a kezemben.Kissé leporoltam, majd kioldottam a száját szorosan lezáró vékony kötelet.Óvatosan belekukucskáltam. Nem igazán tudtam mire számítsak.Féltem, hogy valami olyasmit találok benne, amit nem igazán szeretnék látni;például csontokat, vagy mumifikálódott kisállatokat, de nem. A zsákban mindössze egy kis méretű, de annál vastagabb könyvecske volt, valamint két hosszúkás tárgy, szintén vászonba tekerve. Óvatosan kicsomagoltam az egyiket,és mikor megláttam, elállt a szavam.Egy bőr tokban,bonyolult mintákkal,aprólékosan kidolgozott markolatú, és sokféle motívummal teledíszített pengéjű tőr volt a kezemben.Kibontogattam a másikat is. Tökéletesen egyforma volt a kettő. Egy pár.Ámulva forgattam őket, és néztem ahogy meg-meg csillannak a napfényben.Óvatosan letettem magam mellé a késeket, és kézbe vettem a könyvecskét. Kinyitottam,és rögtön az első oldalon egy nagyon régi, megsárgult képet találtam a könyvbe tűzve,amin egy fiatal lány, és egy fiatal fiú álltak ölelkezve, ezzel a felirattal: -Minket a tűz, sohasem égethet el! Lidya és Tom.1880.július- Hosszasan néztem, a képet. Tehát ez a lány volt Lidya, ő lakott ebben a szobában még nagyon régen.Felötlött bennem egy gondolat. Adam vajon honnan tudta, hogy itt van a házban Lidya naplója?Mit tudhat még? Az utolsó oldalra lapoztam.Az utolsó bejegyzést 1882.március.4-én írta.A napló azóta több mint valószínű, hogy nem hagyta el a helyét. Csak úgy kavargott a fejem a sok gondolattól és megválaszolatlan kérdéstől. Éreztem, hogy beszélnem kell Adammal, csak azt nem tudtam, hogy ezt miként fogom kivitelezni.Gregtől nem kérhettem el a számát, és a lányokat sem kérdezhettem meg. Egyedül abból tudtam kiindulni, hogy minden éjjel beoson a szobámba. Úgy döntöttem ma éjjel megvárom.Gyorsan visszapakoltam mindent a zsákba, visszaraktam a padló alatti üregbe, és a helyére csúsztattam a deszkákat. Ezután felhívtam Sammit-Szia! Lexi vagyok! Át tudnál most jönni hozzám? Fontos lenne!-kérdeztem. A lány habozás nélkül rá vágta-Persze! Rögtön indulok!De ugye nincs baj?-a hangja zavartan csengett-Nem, nem! Nincs semmi baj, de siess kérlek!-hallottam ahogy kezébe veszi a kocsija kulcsát, és leraktam a telefont. A konyhában vártam,hogy megérkezzen.Amint meghallottam a ház előtt leparkoló autó hangját, rohantam, hogy kinyissam az ajtót. Sammi kapkodva kiszállt, és szaladt oda hozzám. Már a bejáratnál elkezdett faggatni, hogy mi bajom van. Nagy nehezen lenyugtattam,és feltettem a saját kérdéseimet-Sammi figyelj! Ne gondolj semmi rosszra,se semmiféle hátsó szándékra, de kérlek mondj el nekem mindent amit Adam Hudsonról tudsz.-kértem, és elkezdtem fészkelődni a széken. A lány először nevetett, de mikor látta, hogy nem igazán vagyok vicces kedvemben, leült velem szemben, és elmondott mindent amit tudott. Megtudtam tőle, hogy Adam és a családja Beriadban élnek, Adam születése óta. Azt is, hogy két évvel ezelőtt végzett az iskolában, és hogy minden lány odáig van érte, ő mégis Hannaht választotta.Birkózott, és kosarazott amíg az iskolába járt,de hogy azóta mit csinál amióta befejezte, azt senki sem tudja.Később mikor Sammi hazament, felmentem a szobámba, és összetakarítottam a port, amit a zsákról söpörtem le.Kinéztem az ablakon. A nap már eltűnt a hegyek mögött, és pirosra festette az eget. Azt kívántam, bár gyorsabban telne az idő.Nem bírtam tovább várakozni. Időközben anyuék is hazaértek. Kimi elaludt a kocsiban, így apának kellett felcipelnie az emeletre.Anyu megkért, hogy segítsek neki gyorsan valami vacsorát összedobni, Amíg a konyhában tevékenykedtünk, elmesélte merre jártak aznap, és mit csináltak-Jajj Lexi! Látnod kellett volna! Az a tó annyira lenyűgöző!Na és a vízesés,meg a barlangok a sziklában! Bámulatos!-miközben magyarázott bólogattam,helyeseltem,de igazán nem tudtam odafigyelni.Egyre csak válaszokat kerestem az egyre sokasodó rejtélyekre.Vacsora után azzal a kifogással, hogy álmos vagyok,elvonultam a szobámba,és bezártam az ajtómat.Amíg vártam, válaszoltam pár e-mailre,és kétpercenként az ablakot lestem.Éjfél után meguntam a várakozást.Kinyitottam az ablakot,és körbenéztem,de sehol sem láttam mozgást.Eldöntöttem, hogy addig nem fogok aludni, amíg Adam nem válaszolt minden kérdésemre.Egy óra fele végképp elfogyott a türelmem, ezért fogtam magam,kimásztam a tetőre, onnan pedig át a tölgyfa egyik vastagabb ágára.Teljesen bolondnak éreztem magam, de hangosan megszólítottam-Adam?-a következő pillanatban annyira megijedtem, hogy majdnem leestem a fáról, ugyanis Adam szólalt meg a fejem felett, valahol az ágak között-Igen?. Még mindig erősen kapaszkodtam, és próbáltam megtartani az egyensúlyom. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy leesni már nem fogok,feltettem az első kérdést-Megtennéd, hogy válaszolsz nekem pár kérdésre, és elmagyarázol nekem pár dolgot? Csend volt, még a lélegzését sem hallottam. Hosszasan latolgatta mit is feleljen, végül belekezdett-Sok dolog van,amit még nem érthetsz,így hiába is magyaráznám.Idő kell még ahhoz, hogy rájöjj dolgokra,és amint ez megvan, a jelenlegi kérdéseid mind megválaszolódnak, viszont rengeteg új lép a helyükbe.-mondta, majd kis szünet után folytatta-Úgyhogy szerintem kezdésnek olvasd el azt amit ma találtál, és utána visszatérünk a kérdésekre,ha akarod.Leugrott mellém,és a szemembe nézett.Ahogy visszanéztem rá,megfoghatatlan mélységet láttam a szemeiben. Elbűvölt, de ezt a világért sem mondtam volna meg neki.-Aludj jól Alessia!-mondta, és leugrott a fáról. Nem tűnt el mint ez előtt mindig,hanem szép lassan elsétált, és én néztem ahogy távolodik. Amikor végre észbe kaptam visszamásztam a szobámba,és a gondolataimba merülve mentem zuhanyozni.Viszonylag gyorsan végeztem, és már indultam lefeküdni, amikor egy árny suhant ki a csukott ablakon keresztül. Megtorpantam, és kirázott a hideg.Biztos voltam benne, hogy nem Adam volt az.Őrült módjára rohantam, feltéptem a két padlódeszkát, és remegő kezekkel vettem magamhoz a két tőrt.Mikor felálltam, akkor vettem észre, hogy egy papír hever az ágyamon, egyetlen szóval a közepén-Ennyi! Hiába olvastam el újra és újra, nem tudtam rájönni mit akar jelenteni ez az egyszerű szó, azt viszont sejtettem, ki "küldte".Rettegve, a késeket magam mellett tartva aludtam el. Csak reménykedni tudtam abban,hogy az az árny nem jön vissza, és nem öl meg álmomban.