3.
Másnap mikor felébredtem, el sem jutott az agyamig, hol is vagyok. Először azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet, és még hetek vannak a költözésig. Azután furcsa volt hogy még ha a csukott szemhéjamon keresztül is, de mások a fények. Végül kinyitottam a szemem. Sötét színű lambériát, és sárga falakat láttam a fejem felett...nem álmodtam. Ez az új hely. Új életem első napja. Az ágyban felülve jött a következő felismerés. A dobozok...még azokat is ki kellene pakolnom. Nagy nehezen erőt vettem magamon, és felkeltem. Honey ijedten pottyant le a padlóra. Gyors öltözés, és reggeli fürdőszoba használat után lementem a konyhába. Anyu épp gofrit sütött. Leültem az asztalhoz, egyik lábam felhúztam, és a hátsó üveg falon keresztül kinéztem a kertbe. Eddig észre sem vettem a kis kő házikót a sarokban. Nem is csoda, hiszen borostyánnal, és repkénnyel benőve bújt meg pár sűrű ágú és alacsony fenyő között. A zöld pázsitot kis százszorszépek pöttyözték. Gyorsan el is döntöttem, hogy rendrakás és takarítás után kifekszem kicsit, és bámulom az eget. Gyakran csináltam ezt a régi helyen is, bár ott ritkábban élvezhettem a nyugalmat, ugyanis a szomszédaink mindkét oldalról szörnyen kotnyelesek  voltak. Itt viszont csend volt és nyugalom. Végül a tányér koppanása zökkentett ki a gondolataimból. Anyu tette elém a reggelit, és mikor lenyeltem az első falatot, úgy éreztem mintha ezer éve nem jutottam volna táplálékhoz. Kimi huppant le mellém és kezdte izgatottan mesélni, mennyire várja már az új iskolát , és az új gyerekeket, és ez eszembe juttatta, NEKEM is új iskolába kell járnom, új emberekkel kell megismerkednem, méghozzá holnap. Éreztem ahogy elsápadok, és kiesik a kezemből a villa. Anyu eldobta a konyharuhát, és rémülten szaladt oda hozzám-Úristen Lexi! Jól vagy? Mi baj van kicsim? Olyan sápadt lettél mint a fal!-majd szaladt vizes borogatásért. Először nem tudtam megszólalni. Össze kellett szednem magam, végül kinyögtem-Anyu! Nem kell borogatás, köszi! De nem lehetnék inkább magán tanuló?- anyu döbbenten nézett rám. Már azt hittem lenyelte a nyelvét, és felrobban, úgy guvadtak ki a szemei. Az első gondolatom az volt, hogy most tutira mérges rám, de mikor megszólalt, rájöttem, hogy csak megrémült-De kicsim! Miért akarsz egyáltalán magán tanuló lenni? Régen szerettél iskolába járni, és a jegyeid se voltak rosszak. Nem értelek!- elkezdtem lesüllyedni az asztal alá, és nem tudtam hogyan is fogalmazzam meg azt, ami jelen pillanatban a legjobban aggasztott. Végül úgy döntöttem, egyszerűen csak kimondom-Igen! Szerettem, de az a régi iskolám volt, a régi barátaimmal. De itt nem ismerek senkit, és mi van ha itt is én leszek a "fura csaj", akivel nem áll szóba senki, és itt még régi barátaim se lesznek, akik velem lennének, és nem kellene egyedül lennem!-csak úgy dőlt belőlem a szó.azután kifogytam a szuszból, és csak ültem ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Anyun látszott, a teljes agyi zavar. Nem tudta eldönteni, hogy nagyobbik magzata aki már gyakorlatilag felnőtt, szimplán csak tudathasadásos, vagy tényleg komoly agyi problémái vannak. Zavartan elmosolyodott,leült velem szembe, vett egy nagy levegőt, és elkezdte a "minden anyának a saját gyereke a legszebb" szöveget-Lexi! Figyelj ide! Te egy csodálatos, és szeretetre méltó lány vagy, vagyis inkább egy fiatal nő, akinek nem szabad félnie, és nem szabad a régi rossz tapasztalatokba kapaszkodnia, mert ez egy új hely, új emberekkel, és itt te is új vagy, ezáltal érdekes! Csak annyit kell megtenned, hogy nem zárkózol be, és nem bújsz el a kis páncélod mögé! Hagynod kell, hogy azok, akik érdeklődést mutatnak, közeledhessenek feléd! Itt is lesznek barátaid, majd meglátod! Nézd csak például a szomszéd fiút! Greg a neve ugye?-bólintottam-Neki például biztosan tetszel!Csak próbáld meg kérlek! Ha nem megy, keresünk megoldást! Ígérem!- anyu olyan színpadiasan adta elő ezt az egészet, és úgy is nézett rám, hogy nem bírtam ki, és kitört belőlem a nevetés,de ahogy én elkezdtem , kitört belőle is, és végül Kimi is velünk együtt kacagott, de aztán vállat vont, és megjegyezte-Szerintem csak nyomi vagy!-azzal leugrott a székről, és elszaladt. Folytattam a reggelimet, közben komolyan elgondolkodtatott amit anyu mondott.Meg kellene próbálnom.
Mikor befejeztem az evést, elpakoltam az asztalról, felmentem a szobámba, és a földön ülve, szép komótosan elkzezdtem kipakolni a dobozokat. Pakolás közben rengeteg régi emlék került a kezembe;fényképek, és apróbb tárgyak. Voltak amiket kiraktam a falra, polcra,asztalra, de volt, amit visszasüllyesztettem egy dobozba, és betoltam az ágy alá. Épp végeztem, és a rajzcuccomat vettem elő, amikor anyu jelent meg az ajtóban. Kopogtatott az ajtófélfán-Lexi! Keresnek!-zavartan néztem rá-Engem? Viccelsz? Mégis kicsoda?-anyu arcán pirulós kis mosoly jelent meg-Greg! Lenn vár az ajtóban.Mondtam neki hogy lemész hozzá.-visszatettem a fiókba a táblámat és a ceruzákat, majd kicsit tétovázva, lementem a lépcsőn. Greg ott ült a verandán, és egy fűszállal babrált.Megálltam a háta mögött-Öhm...Szia!-köszöntem neki, mire azon nyomban felpattant, és megajándékozott egy széles vigyorral, ami számomra ismét furcsa volt.Fel se tudtam fogni mi lehet rajtam olyan nevetséges, vagy éppen tetszetős, ami miatt ennek a srácnak mindig vigyorognia kell. Pár percig némán álltunk egymással szemben, végül megtörte a csendet-Szia!-köszönt, közben hanyagul zsebre dugta a kezét-Ne haragudj, hogy így rád törtem, de eszembe jutott, hogy esetleg szét néznél a környéken, és az jutott eszembe, ha szeretnéd, elvállalnám az idegenvezető szerepét.-ezúttal csak félősen mosolygott, és feszülten várta mit felelek, végül rábólintottam-Rendben van, csak várj egy percet!-visszamentem a házba, és szóltam anyunak, hogy elmegyek itthonról. Ahelyett, hogy jött volna az anyai szigor, érj haza időben, viselkedj rendesen, ésatöbbi,ésatöbbi,inkább elégedetten mosolygott a bajsza alatt. Felvettem a cipőmet,magamra vettem egy kardigánt, zsebre vágtam a telefonomat, és már indultam is. Greg szemmel láthatóan boldog volt, amiért nem zárkóztam el. Megkérdezte merre menjünk, és mikor rábíztam az úticélt, úgy döntött először a város "szívét" mutatja meg,azt ahol az élet zajlik.El sem tudtam képzelni, miféle élet lehet egy ilyen kis városban. Körülbelül 20 perc séta után elértük a város központját. Tipikus kisvárosi főtér templommal,étteremmel, postával, boltokkal és egy iskolával. Nem bírtam ki és talán kicsit gúnyosabban mint szerettem volna,megkérdeztem Gregtől- És mondd...szórakozni hol szoktatok?-először kicsit furcsán nézett rám, de utána megint megjelent az arcán az a széles mosoly, de most vegyült bele egy kis huncutság is.Kézen fogott, és elkezdett húzni maga után.A főtérről, bementünk a templom mögötti utcába, majd onnan jobbra fordultunk,majd megtorpantunk egy kidíszített kirakat előtt.Az utcán kis asztalok, és székek voltak kipakolva, mindegyiken kis virágcsokor, és gyertya. Az ajtón sütemény és csokoládé illat lengedezett kifelé. Kérdőn néztem Gregre-Nem mondod komolyan!? Ez egy cuki kis kávézó.Ilyen helyre maximum valentin napon jönnék "szórakozni".-kitört belőlem a vihogás. Komolyan mondom nem akartam, de megállíthatatlanul kitört belőlem. Greg is nevetett, majd mikor abbahagytuk egész komolyan nézett rám-Hát igen...ide járunk. Legalábbis a felnőttek úgy tudják.-egy percre egészen elgondolkodott majd folytatta-Lexi, te tudsz titkot tartani?-kicsit megütköztem ezen a kérdésen,aztán nevetve válaszoltam-Tudok! De miért kérdezed?-huncutul nézett rám majd vigyorogva mondta-Mert ez esetben,megmutatom neked azt a helyet, ahova tényleg szórakozni járunk. De ez titkos! Senkinek se mondhatod el! Érted?-nem tudtam nevessek-e, vagy inkább bolondnak nézzem ezt a srácot, de azután mindkét lehetőséget elvetettem, és nagy komolyan így feleltem-Értem! Megígérem, hogy lakat a számon!-vigyorogtam, majd elindultunk felfelé, kis utcák sokaságán keresztül. Elgondolkodtatott, hogy miféle hely lehet erre, mert ahogy körülnéztem, mindenfelé lepukkant, máladozó épületeket láttam. Azután befordultunk egy sarkon, és egy magas szürke, bedeszkázott ablakú épület előtt találtam magam. Az ajtó melletti két üres falra egy-egy barbár királynő volt művészien felfestve, amint oroszlánon, és tigrisen lovagolnak, az ajtó fölé pedig piros neonból volt kiírva a hely neve: POKOLTANYA. Megdöbbentő látványt nyújtott, mert mindaddig csak tévében láttam hasonló helyeket, és azokat is csak vadnyugati, vagy alvilági filmekben.Egyészen fura érzés volt most ott állni egy ilyen lebuj előtt. Zavarodottan fordultam Greghez-Ez most valami vicc? Vagy ti tényleg ide jártok?-kérdeztem, és az arcát fürkésztem. Mikor válaszolt, nyomát sem láttam rajta annak, hogy tréfának szánná a dolgot-Nem Lexi, ez nem vicc. Mi tényleg ide járunk.Majd te is beleszoksz!-felelte, majd bátorítóan rám mosolygott. Az igazat megvallva, erősen kételkedtem abban, hogy én valaha is beteszem a lábam arra a helyre. Lassan elindultunk visszafelé,közeben egymást faggattuk. Őt az én korábbi életem érdekelte, engem pedig az övé, és a város, azután valami szöget ütött a fejembe.Valami furcsa dolog, de nem tudtam eldönteni, hogy mi az.Valami hiányozott, de végül rájöttem.A város, túl más volt. Nem haladt át rajta nagy forgalmú út, nem volt nagy a forgalom. Meg is kérdeztem-Te Greg! Monddcsak, hogy lehet az, hogy itt nincs sehol gyorsétterem, nincs nagyobb bevásárló központ, semmi ilyesmi, és például a mozinak is csak két terme van!?-Greg hirtelen nem tudott mit felelni, majd rövid gondolkodás után,igen megfontolt választ adott-Tudod, ez a város igen messze van mindentől. Halad a korral, de mégsem olyan ütemben, mint a nagy városok.Itt az emberek nem sznobok, nincs szükségük a legdrágább márkás ruhákra,és nyüzsgő üzletekre.Itt szinte mindenki ismer mindenkit, és mindenki azon van, hogy Beriadot megőrizze a régi állapotában.-elgondolkodtató válasz volt,és valahol mélységesen egyetértettem ezzel a nézettel.Ezek az emberek nemzedékek óta itt éltek, és így szerették a városukat.Idő közben kiértünk a főtérre, és megakadt a szemem egy régi tégla épületen, amit addig észre sem vettem. Alaposabban szemügyre vettem.Beriad Városi Könyvtár-állt a homlokzaton. Nagyon réginek tűnt, ahogy szétnézve minden más is. Rengeteg kérdésem lett volna, de Greg megnyugtatott, hogy a várossal kapcsolatos kérdéseimre választ fogok kapni, mégpedig az iskolában. Időközben beesteledett, és hazafelé vettük az irányt.A ház előtt udvariaskodva elköszöntünk.Míg be nem léptem az ajtón,nem is tudatosult bennem mennyire fáradt vagyok.Anyu kikiabált a nappaliból, ahol apuval tévét néztek-Hello Kicsim! Milyen volt a séta?-felpattant, kijött hozzám és kicsit halkabban, hogy apu ne hallja hozzátette-Jól érezted magad? Fogtok még randizni?-kikerekedett a szemem,és majdnem megint vihogni kezdtem.Miután sikerült elfojtanom vágtam egy grimaszt,és csak annyit válaszoltam-Nem randi volt, de biztosan találkozunk még.-azzal becammogtam a konyhába, fogtam egy üveg vizet és egy almát, majd felvonultam a szobámba.Honey elégedetten dorombolt az ágyamon. zsongott a fejem.A fürdőbe menet megálltam a szekrényemen lévő egész alakos tükör előtt. Néztem magam egy darabig,végül arra a következtetésre jutottam, hogy tévesen ítéltem meg magam.A hosszú fekete hajammal,kreol bőrömmel, és nagy barna szemeimmel egész jól mutattam. Jó nem voltam egy topmodell alkat, de elégedett voltam. Anyunak igaza volt. Nem vagyok fura csaj, és Greg is érdekesnek talál. Gyorsan lezuhanyoztam, már a pizsamámat vettem fel, mikor halk koppanásokat hallottam az ablakon. Megállt bennem az ütő;mi a fene ez? Óvatosan odamentem és kikukkantottam. Legnagyobb meglepetésemre Greg állt az ablak alatt, és kis kavicsokat dobált fel. Felmásztam a párkányra, kinyitottam az ablakot, és kihajoltam-Héé,mit keresel itt?-kérdeztem nevetve. Halk kuncogás hallatszott-Nem bánnád ha reggel elkísérnélek suliba? Csak hogy ne kelljen az első napodon egyedül lenned!-meglepett az ajánlata, de elfogadtam. Féltem a másnaptól, és jól jött, hogy nem egyedül kell majd szembenéznem a seregnyi új emberrel-Persze! És köszönöm...meg a mai napot is!Reggel találkozunk!-azzal intettem neki egyet,ő is visszaintett, és becsuktam az ablakot. Letelepedtem az asztalomhoz, elmajszoltam az almámat, megnéztem jött-e e-mailem valakitől, majd bebújtam az ágyba. Nyugtalanul aludtam. A pokoltanyával álmodtam.De felriadtam az éjszaka közepén, a másik oldalamra fordultam, és visszazuhantam az öntudatlanságba.