6.
Reggel meglepően friss, és energikus voltam. Csak úgy zsongott a fejem a tegnap estétől.Készülődés közben azon járt az agyam, hogy vajon elmondjam-e a szüleimnek az esetet, vagy egyáltalán szóljak-e róla bárkinek is? Végül arra jutottam, jobb lesz ha nem teszem.Nagy valószínűséggel bolondnak tartanának, és pszichológushoz küldenének, esetleg halálra rémülnének, és rácsot szerelnének az ablakomra.Így hát nem szóltam egy szót sem, csak elköszöntem anyutól amikor megjött a fuvar, és már szaladtam is. Greggel üdvözöltük egymást, majd elindult. Nem tudom miért, de megkérdeztem tőle-Szerinted lehetséges az, hogy valaki hangtalanul több alkalommal is bejöjjön a szobámba az ablakomon keresztül,majd nyom nélkül eltűnjön? Először látszott rajta, hogy meglepődött,majd értetlenül nézett rám, és így felelt-Gondolom igen, ha profi tolvaj az illető, de hogy nyom nélkül tűnjön el valaki, ilyenről nemigen hallottam még.-felelte, majd mereven az útra nézett,rám sem pillantott a hátralévő időben.Ezen meg is lepődtem, ugyanis ezelőtt mindig végig beszélgettünk, most viszont szó szerint megfagyott a hangulat.Ránézésre többet tudott annál,mint amennyit elárult,különben nem intézte volna el a választ ennyivel,és nem lepődött volna meg ennyire látványosan.Ebben teljesen biztos voltam. Az iskolába beérve Sahara és Sammi rohamoztak meg,ezért Greg vigyorogva fújt visszavonulót.A lányok egymásra tromfolva magyaráztak valamit, amiből csak annyit sikerült kivennem, hogy valami balhé van az udvaron.Végül Sahara megelégelte, megragadta a csuklómat,és maga után vonszolt. Kiérve az ajtón már én is láttam. A kosárpálya közepén hatalmas tömeg gyűlt össze,és időnként felmorajlott, vagy valaki bekiabált valamit. Csoda, hogy a tanárok még nem oszlatták fel a csődületet. -Mi történik itt?-kérdeztem őket, mire Sammi sokatmondóan, karba tett kézzel válaszolt-Hannah játssza a hattyú halálát, hangosan agonizál, a pincsijei meg nyugtatgatják. Itt volt a pasija, mert beszélni akart vele, de mikor ideért, a csaj éppen a kis elsős balféket hülyítette,ezért a srác bedühödött, és kiadta végre az útját.Persze Hannah érezte magát áldozatnak, és most saját magán kívül mindenkit bűnösnek tart,akit csak meglát.-mikor ezt egy szuszra kinyögte, gonoszul elvigyorodott. Ami azt illeti nem tudtam, nevessek, vagy sajnáljam azt a lányt.Mielőtt eldönthettem volna becsengettek, és mindenki órára ment.Az előző három naphoz hasonlóan firkálgattam, mert unatkoztam, szünetekben pedig a lányokkal lógtam.Éppen angol órán ültünk, amikor Hannah egyszer csak felpattant,kirohant a teremből, és aznap már nem is láttuk sehol az iskolában. Mindenki azt találgatta, mi lehetett az oka.A legtöbben arra tippeltek, hogy annyira kiborult Adam miatt, hogy inkább hazament sírni. Én viszont, nem hittem, hogy ez lenne a probléma.A tegnapihoz hasonlóan,most is úgy éreztem, hogy valami más van a háttérben.Visszagondolva, amióta itt laktunk, elég sokszor volt olyan, hogy furcsának találtam dolgokat.Most mégis majdhogynem tudtam,ez a dolog nem ennyiből áll, hogy Hannah egyszerűen csak kiborult.Nem láttam a dolgok mögé, de éreztem. Utolsó óra után ezt el is mondtam a csajoknak, de csak röhögtek rajta.Hosszú ideig Hannah nevetett mindenkin, most viszont ők nevettek rajta.Jobbnak láttam ha nem feszegetem a dolgot. Menzán való sorban állás közben Sammi izgatottan kérdezte-Lex! Holnap este buli a pokoltanyán.Én a bátyáimmal, Saharával és Greggel biztosan megyek.Nincs kedved jönni velünk?-könyörögve nézett rám, és én nem tudtam nemet mondani neki, holott felötlött bennem, hogy talán nem túl jó ötlet, de hát egyszer élünk. Ha nem tetszik, legfeljebb hazamegyek.Lelki szemeim előtt láttam az épületet, ami előtt pár nappal ezelőtt álltam, és nagyot nyeltem, de már nem vonhattam vissza. Megígértem! Vége lett az ebédidőnek, és folytatódtak az unalmas, és idegtépően végeláthatatlannak tűnő órák. Végül az utolsónak is vége lett, elköszöntünk, és Greggel hazafelé indultunk.Éppen kikanyarodott az iskola parkolójából, mikor hirtelen eszembe jutott valami.-Greg! Megállnál egy percre a könyvtár előtt? Szükségem lenne egy könyvre.-kértem. Mikor odaértünk berohantam az ajtón, határozott léptekkel a tegnapi könyvért siettem, és kikölcsönöztem.Mikor már a kocsiban ültem Greg mellett,olyan érzés jött rám, mint mikor kis koromban a születésnapomat, vagy a karácsonyt vártam. A házunk elé érve abban a pillanatban ahogy megállt az autó, anyu rohant ki ,és hatalmas mosollyal meghívta a fiút aznap este vacsorára,majd sarkon fordult,és visszament.Elnevettem magam, és elbúcsúztam-Pár óra múlva találkozunk!-mondtam, azzal becsaptam magam mögött a kocsiajtót.A házba belépve isteni illatok csapták meg az orromat-Húúú anyaa! Mit főzöl? Csorog a nyálam!-kiabáltam be neki a konyhába. -Csirkét sütök! Remélem jó lesz.-hangzott a válasz. Biztos voltam benne, hogy tökéletes lesz. Felrohantam a szobámba,becsuktam az ajtót, és be is zártam, pedig nem volt jellemző rám. Nagy szerencsémre másnapra nem volt mit tanulni,így az izgalomtól remegő kézzel vettem elő a táskámból legújabb szerzeményemet, a könyvtárból kölcsönzött könyvet. Az ágyra ledobva magam hasra fordultam, és fellapoztam azt az oldalt, ahol a könyvtárban be kellett csuknom. A babonákról szóló részben a könyv beszámolt arról, hogy az itteni emberek rengeteg természetfölötti lényben hittek, többek között tündérekben, sárkányokban,és koboldokban. Számomra ezek a lények inkább mesébe illettek volna, de úgy gondoltam egy több száz éve élt babonás ember, könnyű szerrel hihette létező teremtményeknek őket. Tovább olvasva eljutottam a város alapításáról szóló történethez, és az alapítók névsorához. A történet szerint a várost alapító telepesek messziről kerültek ide, és különféle képességekre tettek szert ezen a helyen.Szükségük is volt rá, mert a környező hegyekben különös lények, és különös emberek éltek, akikkel szemben meg kellett védeniük magukat. Meseszerűen hangzott, és annak is fogtam fel, viszont nemigen derültek ki egyértelműbb dolgok az emberekről, a képességekről,és a különös lényekről sem, ezért tovább lapoztam a névsorokhoz.Az alapítástól számítva egy ideig csak keresztnevek voltak lejegyezve, majd körülbelül 1200-tól megjelent hat vezetéknév, ami által a város lakossága hat családra oszlott. A családi névsorok nemzedékeken keresztül folytatódtak és minden nemzedékhez a család lakhelyének rajzát is a könyvbe fűzték.Átsiklottam mindegyik felett, míg az egyik képnél elakadt a lélegzetem.A saját házunkat láttam, igaz nem volt még előtte a tölgy.Mellette egy 1800-tól kezdődő nemzedéki névsor,egészen a könyv kiadásának évéig. Az Everett család lakott a házban,két lányukkal Lídiával, és Crissyvel, valamint fiukkal Tobiassal. A könyv szerint 1882-ben adták el a házat,és költöztek más városba,mikor Lídia meghalt egy erdei baleset során.Tehát ezek szerint még ha szellemet is láttam volna, akkor sem volnék bolond. Újonnan tett felfedezéseim bűvköréből anyu kopogtatása rántott vissza. Ránéztem az órára,és rádöbbentem, mennyi idő telt el azóta, hogy hazaértem. Este nyolc óra lévén már kezdett sötétedni. Anyu bekiabált a csukott ajtón-Kicsim, gyere le vacsorázni. Megjöttek Gregék is.-még egyszer kopogott, majd elindult lefelé a lépcsőn. Gyorsan elrejtettem a könyvet az ágymatrac alá, kicsit összeszedtem magam, és lementem a konyhába.Üdvözöltem a vendégeket, és leültem a helyemre. Vacsora közben a szüleim Greg szüleivel csevegtek, és úgy tűnt, nagyon is jól megértik egymást.Este tíz óra körül mentek el, és én még segítettem anyunak leszedni   az asztalt.Mikor az utolsó tányér is a mosogatógépbe került, hullafáradtan vonszoltam fel magam az emeletre. A szobámba érve zuhanyozni mentem, és amíg a vizet folyattam magamra, abban reménykedtem, hogy rejtélyes látogatóm ma este is megjelenik. Amikor készen voltam, szinte rohantam megnézni ott van-e, de csalódnom kellett. Senki sem volt ott rajtam kívül. Egykedvűen másztam be az ágyba, magamra húztam a takarót, és azon nyomban ólom súllyal szakadt rám a fáradtság. Leragadt a szemem. Álomtalan álomba merültem. Észre sem vettem,mikor később egy kéz simított végig az arcomon.